Sorra születnek a recenziók, kritikák, ajánlók Bödőcs Tibor első könyvéről, ezekből gyűjtött össze egy áttekintő válogatást Nagygéci Kovács József kritikus. Az Addig se iszik című kötet népszerűségét a sikerlistáknál is jobban mutatja, hogy a hetilapokban megjelenő írások mellett olyan nagy formátumú kritikusok is foglalkoznak a kötettel, mint – az elsősorban zenekritikusként ismert – Fáy Miklós, a kritikáról is kritikusan nyilatkozó Tamás Gáspár Miklós, vagy épp az olvasmányairól gyűjteményes köteteket is megjelentető Kukorelly Endre. Az összeállítás különlegessége, hogy maga Esterházy Péter is küldött egy levelet a szerzőnek, egyenesen a Harmonia Caelestisből.
Mi a közös az alapos, elmélyült munkát végző és a felületes, megúszós recenzensben? Az, hogy mindkettő szívesen fordul a vizsgált kötet recepciójához, ki tézisért és antitézisért, ki azért, mert lusta gondolkodni. Az olvasó majd eldönti, hogy én melyik csoportba tartozom, mindenesetre Bödőcs Tibor Addig se iszik címmel megjelent, irodalmi paródiákat tartalmazó kötetéről számos értékelő írás született már. Ezekből közlök párat.
„Sajnos óriási hülyeség volt elolvasnom Bödőcs könyvét, mert már beszélőként sem kifejezetten szerettem. Meg az embernek (itt a királyi többes helyett szerénységből általánosítok) egy idő után elvárásai vannak, és ahogy elnéztem a kötetet, az jutott eszembe, hogy nekem még Karinthy írt, vagyis nem pontosan, de őt hallom ki azóta is mindenhonnan. Mert én még láttam, olvastam, ismertem… (ide majd keresek még neveket). Amúgy meg annyi, de annyi könyv van a világon, minek mindet megismerni? De ha már elolvastam – és az egészről vagy jót, vagy semmit – akkor legyek tárgyilagos: van benne két bekezdés és egy életrajznyi szöveg, amire büszkék lehetünk. Slussz.” (Fáy Miklós)
„Kérem, Bödőcs könyve annyira jelentéktelen, hogy szinte nem is létezik. Ő és nemzedéke nem is a magyar irodalom bronzkora, hanem az alumíniummal, illetve a Kádár-kori kocsmapult pléhborítása közül vett fémjellegű valamivel fémjelzett. Persze ún. tábora van, olvasó is, meg egyéb, ám ezt egy bizonyos legyes hasonlattal jól tudnám reprezentálni, ha akarnám, de nem akarom. A magasabb szellemi szintet az azt elérő magányossága (is) hitelesíti, ezért nem kell aggódnom, bátran írhatok, akár azt is, hogy könyörgöm, ne a HÉV utazóközönségét szavaztassák meg, főként ne fogadjanak el véleményt a rencerváltás óta eltelt korszakok pártjainak képviselőitől, csak olyantól, aki mindenkitől egyformán anarchikusan messze áll, persze olyan csak egy van. Találják ki, ki az.
Visszatérve az eredeti témára, ami Bödőcs könyve volna, a recenziója mutatja, hogy megszűnt a kritika Magyarországon, kedélyes bájolgás, pályázati ajánlók és komasági megegyezések vannak, ebben jó a könyv, és kár érte, mert lehetett volna jó is, főleg, ha parodizált szerzői sorába legalább egy komolyan vehető írót is felvesz! (Ez is micsoda poszt-manír, ez a paródia! Hát könyörgöm, mondjon már valaki egy 21. századi jó maláj parodistát! Vagy cseremisz esszéistát! Na, ugye!) Földalmahadtam és úgy maradtam, ne olvassanak Bödőcst, sőt, ha lehet, mást se. Mer minek.” (TGM)
„Még készülőben van a Bödőcs-kritiká(nak álcázott könyvismertetőnk), annyit lehet előre tudni, hogy iszonyat le lesz húzva a könyv, mert a parodizált szerzők ugyan egész jók, zömmel Magvetősök, őket meg bírjuk, de ha nem megyünk neki a szerzőnek, nem vesznek komolyan minket, ezt meg nem engedhetjük meg magunknak. Természetesen a kritikát a lap belső részében helyezzük majd el, míg ugyanazon lapszám első oldalain nagyinterjú lesz a szerzővel, a szokásos kedves, érdeklődő, egyetértőleg bólogató stílusban.” (Magyar Narancs)
„Bödőcs Tibor, a nagy sikerű stand up előadó első kötetét jelentette meg a köteteket kiadó kiadó. A könyvben betűk, szavak és mondatok vannak, az elején van bevezető és a végén tartalomjegyzék. A könyvekben fejezetek is találhatóak, amik így – tulajdonképpen – tagolják a szöveget. A paródia mindig is nagy sikerű műfaj volt, Karinthy, Karinthy, Karinthy. Karinthy. A szerző a világ és a magyar irodalom számtalan alakját kifigurázza, a teljesség igénye nélkül a követezőket: Krúdy Gyula, Ernest Hemingway, Krasznahorkai László, Georg Orwell, Móricz Zsigmond, Gabriel García Marquez,Marcel Proust, P. Howard,Rejtő Jenő,Mándy Iván,Ottlik Géza, Kertész Imre, Esterházy Péter, Hántes S. Tamás, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Hamvas Béla, Bodor Ádám, Pepsi Kalasnyikov, Bohumil Hrabal, Nádas Péter, Bereményi Géza, Parti Nagy Lajos, Závada Pál, Hazai Attila, Cserna-Szabó András, Jászberényi Sándor. Meglepetésként néhány eredeti Örkény István-írás is bekerült a kötetbe.” (Női és Férfi Heti Magazin)
„Te jó Isten, hogy ezt a Bödőcs-könyvet hogy végigizgultam! 100szor, 1000x, egészen pontosan 3ezer 3száz és egy harmadxor, mert annyi báj van. Benne. Kis bájok, meg nagyok. Is. Egy helyen még magamat is felfedeztem.
Vegyük például Móriczot, aki. Nem ecsetelem. Hiányzik. Nem úgy van most a kánonban, ahogy. Kellene. Lennie. És akkor ez a fiú visszahozza. Tolja, húzza, vonja. Vagy egy Márait. Meg vannak ezek az ifjak is. Kellenek. Legyenek. Milyen jó nevek, szövegek. Szimpatikusak nekem, tehát. Ajánlom. A következő kötetben mindenképp legyen benne Hekerle László, Tasnády Attila és Erdély Miklós.” (Kukorelly Endre)
„Ecsém, Tibor!
Charlie Parkerrel és az Úristennel töltöttem a tegnap délutánt, és megígértem egyiküknek, hogy feltétlenül elolvasom, amit ez a Bödőcs gyerek írt. (Hja, kérem, ahogy a vicc nem átallja mondani, így könnyű, hogy az aeternitasból szólok, de mit tegyek, nem zseníroztam, mégis így alakult, s ha már, hát kedvenc nagyjaimmal lehetek együtt mindétig.) Jut eszembe, holnapra Puskás van beírva, meg Gödel, meg még valami, passz, most ez nem jut eszembe. Itt persze a magyarázat magyarázatán belülről nehezebb kikecmeregni (előbb bújik ki láncaiból a munkásosztály, mint saját mondatfűzéreiből a kékharis). Tehát, hogy a Bödőcs jó. (Mert ezt már leírni is milyen jó. Leírom: Bödőcs jó, visszaolvasom [az ellenőrzés ellenőrzése], és létezik, tehát ez egy magyar mondat.)
Ám vissza az Úristenhez és (nem vagy, bár) Charlie Parkerhez és persze hozzám: hogy ebben egyikük rólam (tőlem? ez sosem foghatjuk tudhatni, nem foghat kiderülhetni) is olvasott, és hogy a szavaknak élete (némi és nemi, gyenge prózafordulat, de én már nem szálazom ezeket, csak úgy dőlnek, a karkaterszámláló nagyobb örömére) van benne. Meg hogy új kánon, vagyis régi, de olyannak egyfajta a sokfajta között. Majd megkérdem a péterező főpétert, egy író csak nyugodtan ballassa ki a kritikust. Mindenesetre benne lehetni öröm. Elolvastam, mert úgyszólván a mennyek országa egy hatalmas könyvtár és minden (értsd minden) megvan. És látám, hogy az Addig se iszik, íme, jó. Mennyire jó? „Vajszín árnyalat persze ráfér, de” – jó. Dicsérném hosszabban, de azt azért mégse mondhatom, hogy paródiát Karinthy, Esterházyt Bödőcs írt a legjobban. Inkább csak és annyit még, ecsém, hogy majd küldj az újból is, ha lesz. Legyen. És ha majd, fogadlak a toronyban, ráérsz még, bőven. Dolgozz. /Ide még egy Charlie Parkert gondoljunk közösen./
Köszönt:
Esterházy Péter a Harmonia Caelestis-ből”
Bödőcs Tibor: Addig se iszik, Helikon, Budapest, 2017.
