Magyarország legnagyobb kisfesztiválján idén is az alternatív zenei szcéna legjobb zenekarai és dj-i lépnek fel július 11. és 15. között. A Bánkitó eddig bejelentett fellépői mellé jön többek közt a SUUNS, a Shigeto, a Bánkitó-rezidens Fran Palermo, valamint a Changing Grey is.
2018-ban is a Bánki-tó köré gyűlnek a zenészek, hogy szerdától vasárnap reggelig egy hullámhosszon mozogjon a kemping népe. Színpadokat állítanak majd stégen, tisztáson és az erdő két szélén is.
Gótikus avant-rock, alt-elektro, queer
A Suuns zenekart a Pitchfork legutoljára a free jazz, no wave, IDM és német motorik műfajokban képzett filozófus-zenészek gótikus avant-rock zenekaraként írta le, néhány alkalmazható jelző a kismillió másik mellett. A nehezen beskatulyázható kanadai banda most megjelent, harmadik nagylemeze persze nem csak jelzőket, hanem sok dicséretet és az albumaik közül az eddigi legmagasabb pontszámot is megkapta a zenei oldaltól, ami azért sem csoda, mert a felvételeket most is egy Grammy-díjas producer, John Congleton felügyelte.
Ezerarcú elektronikus zenéjével Amerikából érkezik a japán felmenőkkel is rendelkező Shigeto. Számain jól érezhető az egykori jazz zenész improközpontú gondolkodása, keverve egy kis hop-hoppal, IDM-mel, ambienttel és sok-sok dobbal. Munkásságát a Pitchfork is dicsérte már.
Cindy Lee (énekes, gitáros, drag queen) nem más, mint Patrick Flegel, a kultikus kanadai zenekar, a Women volt frontembere. A Suuns és Shigeto, a Women albumait is nagyon dicsérte a Pitchfork, egyik számukat a kétezres évek legjobbikának választotta az oldal, ők is megjárták az SXSW-t és a Primaverát.
Ugyancsak különlegességekkel érkezik az orosz-német SADO OPERA, akik az egyik leghírhedtebb berlini nightclub, a Wilde Renata rezidensei. Az eredetileg Oroszországból szalajtott queer banda leginkább őrült színpadi performanszairól híres. Bár már sok slágeren túl vannak, első lemezük, a Stray csak idén márciusban jelenik meg.
Végül, de nem utolsósorban, a külföldi zenekarok sorát Franciaország legaktuálisabb cold-wave/synth-wave zenekara, a Rendez-Vous zárja, akik első demójuk megjelenése után rögtön Párizs legmenőbb klubjait töltötték meg fellépéseikkel, mielőtt célba vették volna a Bánkitót. A Rendez-Vous hangzásvilága meglehetősen agresszív és sötét, mégis táncolható.
Nagyöregek és újonnan érkezők
A magyar zenék frontján is van még újat mutatnia a Bánkitónak, de a jól bevált nevek sem maradnak el. Ők már biztosan ott lesznek a fesztiválon a korábban bejelentett nevek mellett:
- Fran Palermo
- Bohemian Betyars
- Parno Graszt
- Elefánt
- Platon Karataev
- The Qualitons
- EPKM
- Papaver Cousins
- Freakin’ Disco
- SONYA
- Changing Grey
- Route 8
- Colomba
- Bernáth Peti
- Mesterházy Attila
- Csaknekedkislány
- Felső Tízezer
- Panel Surfers
- Ricsárdgír,
- Puma Danger
- Bozo
A fesztiválon fellépő további zenekarok listája a Bánkitó Fesztivál hivatalos oldalán érhető el.
Borítófotó: Szemerey Bence