A Szégyen című norvég tinisorozat első ránézésre semmiben sem különbözik társaitól. Alapjait tekintve ugyanazokból az elemekből építkezik: szerelmi konfliktusok, széteső barátságok, a beilleszkedés nehézségei, identitásválságok, kiközösítés, részegen elcsattant csókok és még hosszasan lehetne sorolni. Egyetlen igazán lényeges elemben azonban eltér az ifjúsági sorozatok nagy részétől: lelke, saját kis univerzuma van, amely szorosan magához öleli nézőjét, majd hosszú ideig nem ereszti.
A legnagyobb tisztelet ezért a készítőnek jár. Julie Andem a forgatókönyvek megírása előtt norvég tinédzsereket kért meg arra, hogy meséljenek az életükről, az interjúkból leszűrt tapasztalatait pedig felhasználta a sorozatban. Ez meg is látszik az egyes epizódokon, napjaink tizenéveseinek világát a brit Skins óta nem érezhettük ennyire emberközelinek, borzalmasnak és szerethetőnek.
Nem csak a műfajt illetően juthat eszünkbe a Skins, ugyanis a brit széria által forradalmasított nézőpontalapú narráció itt is büszkén képviselteti magát. Míg a Skinsben minden epizódnak különböző főszereplője volt (ugyanabból a társaságból, tehát a cselekmény ettől függetlenül tovább haladt), a Szégyenben a tizenpár részes évadok külön-külön fókuszálnak egy adott karakterre. A megoldás szerencsére cseppet sem öncélú, az eltérő jellemmel rendelkező szereplőkkel történő események ugyanis mind mély mondanivalóval rendelkeznek, amely sokszor csak a szezon végén tudatosul a nézőben.
Az első évadban megismerjük a csodaszép, de cseppet sem magabiztos Evát, aki párkapcsolati gondokkal küzd, és emellett megpróbál rájönni, hogy kicsoda is ő valójában. A folytatásban Noora története áll a központban, amint beleszeret az iskola egyetlen olyan srácába, akit messziről el kellene kerülnie. Végigkísérhetjük azt a folyamatot, ahogyan apránként megbékél ezzel a ténnyel, és igyekszik elfogadni az eltérő világszemlélettel rendelkező fiút.
A sorozat igazi népszerűsége azonban a harmadik szezonban köszöntött be, amelyben az immáron másodikos Isak beleszeret egy fiúba, majd szép lassan megbékél a saját nemi identitásával barátainak és a környezetének köszönhetően. A homoszexuális tematikát megfelelő érzékenységgel és giccsmentesen adja át a sorozat, az esetleges szkeptikus és távolságtartó néző Isakkal együtt vetkőzi le gátlásait a szezon végére.
A komoly társadalmi kérdések boncolgatásai ezzel nem érnek véget, a negyedik, befejező évad ugyanis az iszlám vallást hűségesen követő Sanáról szól. Az addigi epizódokban egy vagány, szókimondó és magabiztos lányt ismerhettünk meg a személyében, a sorozat végén azonban rá kell döbbennünk, hogy valójában ő is tele van kétségekkel, még a saját vallását illetően is.
A sorozat legnagyobb erényei közé tartozik, ahogyan a különböző problémákat szemlélteti. A tizenéveseket megcélzó szériák közül meglehetősen kevés kommunikálja ilyen magas intelligenciával az egyes konfliktusokat. A szereplők helyenként a néző gondolatait közvetítik, amelyekre a többi karakter reflektál – sokszor olyan érzés, mintha a sorozat a befogadójával folytatna párbeszédet. Vélemények és különböző nézőpontok ütköznek össze, és a Szégyen nem fél álláspontot foglalni, sőt, büszkén hirdeti a tolerancia és a szeretet fontosságát.
Sokakban felmerülhet a kérdés, vajon lehet-e újat mutatni a tinisorozat műfajában, hiszen a számtalan korábbi széria már jóformán minden lehetséges fordulatot ellőtt, de a Szégyen még a kliséket is megfelelő távolsággal kezeli. Sok belebegtetett közhelyes történetszál mögött cseppet sem olyan tartalom állt, amire először gondolt volna az ember. Természetesen korántsem állítható az, hogy a sorozat kizárólag új ötletekkel van tele, de a megvalósítás ez esetben képes ezt kompenzálni.
A színészek ugyanis egytől egyig a legnagyobb természetességgel, mindenféle túljátszás nélkül hozzák a karaktereiket, ez a fajta visszafogottság pedig szinte az egész sorozatra jellemző. Nincs semmiféle hatásvadászat, nincsenek különleges díszletek sem, a sorozat nagy része belső terekben vagy parkokban játszódik, a fényképezés mégis gyönyörű. Az alacsony költségvetés ellenére a színvilág és a fények tökéletes összhangban vannak. A látvány mellé impozáns zenék társulnak, itt pedig egészen szélsőséges a választék: napjaink slágereitől a múlt század klasszikusain át az elvontabb indie-zenékig minden megtalálható. Ráadásul az aláfestő dalokat is Julie Andem válogatta össze, akinek a forgatókönyveket és a rendezését is köszönhetjük.
A sorozat egyszerre képes szórakoztató és szívszorító lenni. A fiatalokra jellemző bódultság, életvidámság és szemérmetlenség legalább olyan leplezetlenséggel és szinte tabudöntögetően tárul a néző elé, mint a drámák, amelyeket a karaktereknek egyedül kell megoldaniuk, és ezek a problémák sokszor meglehetősen súlyosnak tűnnek. A négy évad során olyan témák merülnek fel, mint a homoszexualitás, kiközösítés, internetes zaklatás, megerőszakolás, bipoláris zavar, de még a menekültügyről is több említést tesz a sorozat. A Szégyen ezek miatt helyenként kiváltképp depresszív tud lenni, de sosem viszi túlzásba a drámát, megtartja optimizmusát.
A Szégyen egyik érdekessége, hogy az epizódok időtartama 17-18 perc vagy akár egy teljes óra is lehet, attól függően, hogy a sorozat mennyit szeretne elmesélni. Míg az első néhány rész a 20 percet is alig éri el, a második szezonban már több 50 perc körüli epizódot láthatunk. A Szégyen tehát elbeszélés terén nincsen időkorláthoz kötve, épp ezért kevés benne az üresjárat, mindennek jelentősége van a folytatást illetően. Ez a szokatlan módszer abból eredeztethető, hogy a sorozatot kezdetben nem a tévén, hanem az interneten kezdték terjeszteni. A hétfőn készült klipek hétfőn jelentek meg, a szerdán készültek szerdán. A hét a péntekkel ért véget, amikor felkerült az NRK oldalára a teljes, összevágott epizód az elmúlt napokban feltöltött jelenetekkel.
Ennek a szokatlan megosztási módszernek pedig annyi az oka, hogy a norvég televíziós csatorna így próbált fogást találni a fiatalságon: nem jelentek meg ugyanis tévés reklámok, sem különböző interjúk, mert az NRK azt szerette volna, ha a tinik maguk fedezik fel a sorozatot, nem pedig a szüleitől hallanak róla. Később, a nagy sikernek köszönhetően, már a tévében is leadták az epizódokat, valamint világszerte megjelentek rajongói fordítások.
A sorozat azonban nem ért véget a képernyőn. A főszereplőknek létrehoztak hivatalos Instagram-oldalakat és Facebook-adatlapokat, amiken keresztül a rajongók nyomon tudták követni a velük történt eseményeket, valamint a készítők időnként az epizódokból kimaradt messenger-beszélgetéseket is feltöltötték az internetre. Ezzel a sajátos univerzummal a Szégyen csak még emberközelibbé vált a tinik számára.
A Szégyen 2017 júniusában ért véget a negyedik évaddal. A napokban került fel az internetre a francia feldolgozás első néhány klipje, illetve úton van az amerikai remake is, amit szintén Julie Andem készít majd.
Skam) – 1-4. évad, 2015-17. Írta és rendezte: Julie Andem. Szereplők: Lisa Teige, Josefine Frida Pettersen, Tarjei Sandvik Moe, Iman Meskini, Ulrikke Falch, Ina Svenningdal, Marlon Langeland, Thomas Hayes, Henrik Holm. Forgalmazza: NRK.
