Mindig izgalmas, ha egy öntudatos filmkészítő a saját képére formál vagy társadalmi jelenségek feltérképezéséhez használ fel egy populáris mítoszt. Így tett az inkább színészként ismert francia Serge Bozon, aki a Mrs. Hyde-ban Robert Louis Stevenson klasszikus regényét, a meglepően társadalomtudatos Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esetét modernizálta, illetve alakította át szatírává, hogy görbe tükröt tartson a francia oktatási rendszer elé. Kár, hogy a remek alapötlet ellenére Bozon el-elrontja a sztorit.
Parafrázist készíteni nem annyira hálás feladat, annak ellenére, hogy tulajdonképpen az alkotó rendelkezésére áll egy erős alapanyag. Hiszen az átalakítás során fennáll a veszély, hogy miközben a filmkészítő hozzátesz az eredeti műhöz, valami el is veszik abból. Az arany középutat Werner Herzog (Nosferatu) és E. Elias Merhige (A vámpír árnyéka) találták meg, akik megőrizték a tradicionális Drakula-, illetve Nosferatu-történet alapmotívumait (a vámpírt, a fényérzékenységet, a szerelmi szálat stb.), azonban sikerült kitölteniük a Bram Stoker és F. W. Murnau műveiben jelenlevő réseket. Herzog és Merhige a halhatatlanságot és vérszívást sorscsapásként megélő vámpírrá formálták Drakulát, illetve Orlok grófot, aki „a lét elviselhetetlen könnyűségé”-től, a magánytól szenved. Mundruczó Kornél viszont A szelíd teremtésben már annyira eltávolodott a Frankenstein-történettől, hogy annak karakterei metaforikussá váltak, és a mitikus aurától megfosztva a Teremtő és a Teremtett viszonya hagyományos apa-fiú kapcsolattá változott. Serge Bozon meg merte őrizni a tudományos-fantasztikus motívumot a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ból, ám érdekes módon ez nem áll túl jól a Mrs. Hyde-nak.
Az alapsztoriból is leszűrhető, hogy a Mrs. Hyde-nak nem feltétlenül lenne szüksége a fantasztikumra. A mindig briliáns Isabelle Huppert játssza a francia külvárosi fizikatanárnőt, a beszédes nevű Marie Géquilt, akit Pierre nevű művészlélek férje mosolygós terrorban tart. Így érthető, hogy a magánéletében is alárendelt, zárkózott Marie új munkahelyén, a külvárosi szakközépiskolában sem tud kibontakozni a jórészt kisebbségi fiú tanulókból álló osztályában. Géquil tanárnőt tehát sem diákjai, sem férje nem tisztelik, ráadásul az iskola igazgatója is folyton kellemetlenkedik vele, így egy privát laboratóriumba vonul vissza kísérletezgetni, szó szerint feszültséglevezetés céljából. Ám egy túl feszült nap után az egyik kísérlet közben elkövetett baki miatt Marie-t villámcsapás erejű elektromos kisülés kapja el. A halálosan veszélyes balesetet csodák csodájára túlélő tanárnő nemcsak életét értékeli újra, hanem jelleme kezd megváltozni, éjszakánként pedig látványosan felizzik teste, ezzel a kvázi szuperképességével bármit és bárkit lángra tud lobbantani. Jellemváltozása pedig átvitt értelemben is lángra lobbantja egyik fogyatékkal élő tehetséges tanítványát, Malikot, akit a Marie-ból újonnan megszületett Madame Hyde megpróbál megmenteni a külvárosi gettótól.
Bozonnál a Stevenson-regénnyel ellentétben az új identitás alapvetően nem rossz és destruktív, hanem épp ellenkezőleg: építő jellegű. Marie fantasztikus története nemcsak a francia oktatási rendszer keretei között értelmezhető, hanem univerzálisabb szinten is. Géquilnéként Marie tulajdonképpen önámításban is élt, minthogy a napi rutin elvégzésével elfogadta, hogy neki ez a szerep jutott férje árnyékában, az ő fantáziáját kielégítve, mintatanárként viselkedve kell élnie. A világban rengeteg ember jár el hasonlóan, sőt éli le az egész életét csinos kis hazugságokban, másoknak eleget téve, saját egóját elnyomva. Így a Mrs. Hyde-ban a krízis pozitív hajtóerő, amely abban segít, hogy külső pozícióból magunkat látva, a múlt történéseit mérlegre helyezve a változás útjára léphessünk.
A Mrs. Hyde-ban emellett az is fontos, hogy a főszereplő egy nő. Isabelle Huppert látszólag ugyanazt a zárkózott, extrém helyzetekben meg-megnyíló tanárkaraktert hozza, mint Michael Haneke A zongoratanárnő című filmjében. Ám míg Haneke hősnője magánya miatt frusztrált, kicsinyes bosszúálló volt, Serge Bozon filmjében hangsúlyos, hogy Marie látszólag normális, mégis rossz kapcsolatokban él. Az még hagyján, hogy főnöke lenézi, amiért szakközépben tanít (az igazgató a gimnazistáknál alacsonyabb rendűnek tartja a szakközepeseket), és annak ellenére, hogy sokkal fiatalabb a tanárnőnél, egyfajta atyafiguraként uralkodik felette. Azonban Marie férje, Pierre is alárendeltnek, sőt tárgynak tekinti feleségét. Marie-nak előtte mindig okosnak, motiváltnak, vidámnak és mindenekelőtt nőiesen vonzónak kell lennie, és amennyiben az asszony nem nyújt kétszáz százalékos teljesítményt, Pierre ugyan mosolyogva, de megfeddi „kedvesét”. Éppen ezért Marie számára a baleset felszabadulást jelent, Serge Bozon ezt a motívumot erősíti fel leginkább az alapregényből. Mert míg Stevensonnál Mr. Hyde Dr. Jekyll ösztönénje, aki egyértelműen antiszociális szörnyfigura, addig Bozonnál a modern társadalom fojtogató és hazugságra, önámításra késztető normái a kiváltó okai a szuperegó deviáns, hamis szerepének. Így a Mrs. Hyde azt a kortárs feministáknál továbbra is napirenden levő témát érinti, hogy a privátszféra mellett a karrier világában a huszonegyedik században sincs egyenlőség a nemek között.
A baleset azonban nemcsak Marie, hanem Malik számára is felszabadulást jelent. Serge Bozon maga is kipróbálta a pedagógusi szakmát a külvárosi kerületekben, így saját tapasztalatait sűrítette a történetbe. A probléma pedig, mint sejthető, összetettebb annál, hogy vannak kezelhetetlen diákok, akik az iskola után vagy éppen az iskola helyett arról rappelnek, hogy „halál az összes tanárra”, és a tanulás felesleges időhúzás. A rendező Marie kezdetben direkt teljesen unalmas, a diákok és a néző számára is sótlan karakterében ragadja meg a probléma egyik gyökerét. Az intézményrendszer hibája, hogy a tanár kezét túlságosan megkötik, és Marie nem is mer eltérni a normától. Onnantól kezdve válik képessé a diákok kezelésére, mikor előbújik belőle a baleset hatására a kreatív és szabályszegő Madame Hyde, aki érdekes kísérletekkel és feladatokkal (egy Faraday-kalitka építése) bízza meg a nebulókat. Vagyis ha a tanár unott módon leadja a száraz anyagot, akkor érthető, hogy az amúgy is hátrányos helyzetű, traumákkal és (ön)pusztító dühvel küzdő kamaszok sem fognak lelkesedni a fizikáért.
A cselekmény során megépített Faraday-kalitka jó szimbólum, hiszen aki benne áll, az szükségképp védettséget élvez ugyan a halálos nagyfeszültségtől, azonban el is van szigetelve a külvilágtól. És mint tudjuk, Marie a nagyfeszültség hatására válik kvázi szuperhőssé és extrovertáltabb, kreatívabb, inspiráló tanárnővé. Ha Faraday-kalitkában állt volna, nem történik meg vele a baleset, és nem indul el Mrs. Géquil a Madame Hyde-dá válás útján, így nem jön létre a kapcsolat közte és a gettóban csellengő Malik között. Ahhoz, hogy megértsük tanárként a diákok, vagy éppen belvárosi értelmiségiként, középosztálybeliként a külvárosi gettóban élő szegények problémáját, nekünk is ki kell lépnünk a saját kalitkánkból. Csak a kisülés szüntetheti meg a (nagy)feszültséget a társadalmi osztályok között.
Mint az eddigiekből érzékelhető, a Mrs. Hyde tökéletesen működött volna a több sebből vérző fantasztikus motívum, Marie éjszakai izzása nélkül is. A tanárnő szuperképességének egyfelől alapvető logikai problémái vannak. Vagyis ha éjszaka világítani kezd Madame Hyde, és maga körül mindent feléget, amihez hozzáér, akkor a saját háza miért nem áll lángokban, és a férjét miért nem pusztítja el önkéntelenül? Persze Bozon megpróbálja megmagyarázni ezt azzal, hogy az izzó asszony csak akkor éget, ha dühös valakire, azonban néhány jelenet erre is rácáfol. Másfelől Marie jellemzően a külvárosi gettóba sétál el, ahol Malik éjszakánként próbál bevágódni a helyi keménylegények előtt, akik persze a járókerettel közlekedő fiút kinevetik, kigúnyolják, megverik. Serge Bozon végig amellett érvel, hogy Malikot a tanulás mentheti ki ebből a közegből, és Marie inspirálja is a fiút az iskolában, illetve az iskola után beengedi saját laboratóriumába, hogy a tehetséges kamasz gyarapítsa tudását. Ennek az állításnak azonban csak vulgáris megismétlése az, amikor a klasszikus szuperhősfilmekből ismerős módon a lakótelepen az izzó tanárnő leszámol a fiút terrorizáló suhancokkal. Ráadásul a Mrs. Hyde utolsó harmadában van egy teljesen értelmetlen, semmivel alá nem támasztott, Marie jellemfejlődéséből nem következő fordulat, mely tönkreteszi az addig többé-kevésbé következetes cselekményt.
Az eredeti célnak megfelelően az utolsó jelenet ismét erős és inspiratív, azonban az említett fordulat és az utána következő epizódok nagyon kilógnak a Mrs. Hyde-ból, Serge Bozonnak érdemes lett volna visszafognia magát ezen a téren is. Ennek ellenére azért Bozon szatirikus-fantasztikus társadalmi drámája nem rossz film, mint kimutattuk, több érdekes témát is magában foglal, és kreatív módon alakítja át a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-sztorit. Ám ebben az esetben kifejezetten örültünk volna, ha a francia rendező műve Mundruczó Kornél Frankenstein-parafrázisához hasonlóan realista és minimalista marad.
Mrs. Hyde (Madame Hyde), 2017. Írta és rendezte: Serge Bozon. Szereplők: Isabelle Huppert, José Garcia, Romain Duris, Adda Senani. Forgalmazza: Cirko Film.
