Idén Valentin napon tartották a Spirita Társulat legújabb előadásának, a #SzentivánéjiÁlomnak a premierjét. Shakespeare vígjátéka vonzó, mert lehetőséget biztosít sokféle értelmezésre és jól megformálhatóak a szerepek. Most modern köntösbe öltöztették, ami megszokott a fiatal színészekből álló társulattól, így tettek a 2014-es Rómeó és Júlia, a korábbi években játszott Antigoné, valamint a még idén is repertoáron lévő Macbeth esetében is.
Városi legendája is van már a társulatnak: 2016. március 31-én egy néző lerohant a színpadra előadás közben, és megpróbálta megakadályozni az őrt abban, hogy megkorbácsolja Antigonét. A kattintásbarát hír megjelent több nagyobb online felületen is. A modernizálás most is túllépett a nyelvi közeg és a fizikai köntös átalakításán. Persze az is izgalmas, hogy divatos sportcipőt, szakadt farmert, fesztiválkarszalagot, bő kockás inget adunk az antik szereplőkre, a szájukba pedig laza dumát. Igaz, ez még csak külsőség.
Ritka, hogy valaki ilyen szintű tájékozottsággal rendelkezzen a fiatalok közegéről, mint Egressy G. Tamás (a vezető és dramaturg) és társulata. A feldolgozások másik dimenziója, hogy milyen releváns következtetéseket tudunk levonni a mai korra nézve egy 400 éves vagy annál idősebb történetből. A darab az „online bennszülötteknek” nevezett generációnak szól, mégis (implicit módon) az idősebb korosztály számára is érthető. Az alkotók egy modernkori itineráriumot kínáltak a fiatalok számára a shakespeare-i elvarázsolt világ megértéséhez.
Az előadás nem kacsintott össze kellemetlenül és erőltetetten a fiatalokkal, és nem infantilizálta a Z generációt. A színházba lépve azonnal a „híres” athéni fesztiválon találjuk magunkat: karszalagot kapunk és biztonsági ellenőrzésen esünk át. Bent szól a zene, olyan mintha egy színpad előtti küzdőtérre harcolnánk be magunkat a sötét, keskeny folyosón. A Spirita Társulat korábbi előadásaira is jellemző volt a performanszelemek feltámasztása, hogy megtörjék a passzív nézői státuszt. A társulat 2017-es Pusztuló című médiakritikus előadásán egy tévés kibeszélő show díszletében mi, nézők voltunk a fizetett statiszták a kamerák és a díszletek mögött.
A zenétől hangos nyári fesztiválon a tündérekből partyőrült csajok, a manókból dílerek lesznek, és máris nem olyan távoli Shakespeare világa. A két felvonás alatt a zene folyamatos egzaltált hangulatot teremt, ugyanakkor össze is tartja a történetet, mélyíti az érzelmeket és egy magával ragadó flow-élményt teremt. A #SzentivánéjiÁlom egyik nagy trükkje, hogy rengeteg főszereplője van. Közülük is a négy tapasztalatlan fiatal szerelmes – Heléna, Lysander, Hermia és Demetrius – kerül legközelebb a nézőhöz. Ők most bulizni és gőzt kiereszteni érkeztek a fesztiválra. Az uralkodók – Théseus és Hyppolita – felső vezetőként és politikusként kelnek életre, akik szigorúan a VIP-részlegben maradnak. Théseus karaktere nem volt szokványos. Esetlen, közvetlen és kifejezetten szórakoztató figuraként jelent meg. Kettejük kapcsolatában egyértelműen Hyppolita volt a domináns, ezzel még inkább karikírozva az eseményeket.
A varázslények azok a fesztiválarcok, akikkel nem találkozunk hétköznap, velük a hajnali órákban lehet összefutni egy fesztiválon. Nem vagyunk benne biztosak, hogy még a mi fizikai valóságunkhoz tartoznak, vagy már e világon kívüli, transzcendens lények. Oberon a darabban egy Obera nevű hölgy, és igen, egy leszbikus párkapcsolat viszályait, két nő féltékenységét és szerelmét látjuk magunk előtt. Vajon 2018-ban bátor dolog az azonos neműek szerelmét megmutatni? Szerintem igen, éppen azért, mert nincs dimenzionálva. Szerelmük érzelmeken és ösztönökön alapul, nem küzdenek a társadalmi igazságosságért, nem agitáló amazonok, nem szorulnak rá az elfogadásunkra és a toleranciánkra ‒ köszönik, megvannak.
A szerelmesek közti bonyodalmat és ebből következően a legtöbb helyzetkomikumot Obera idézi elő a történetben egy bűvös hatalmú virág varázserejének gondatlan felhasználásával, amely során a fiatal szerelmespárok összekeverednek. Emellett ott vannak az építőmunkásokként ábrázolt mesteremberek, akik Théseus és Hyppolita esküvőjére készültek egy előadással. A mesteremberek figurája volt a leghálásabb, mert lehetett benne rögtönözni, elengedni a fantáziát és felhőtlenül nevettetni. Mert vígjátékról van szó, amit nem érdemes túlgondolni, és olyan funkcióba kényszeríteni, amire nem való.
Ez egy modernizált szórakoztató vígjáték. És hogy mégis mit üzen? A világ körülöttünk gyorsan változik, de az érzelmeink nem. Az érzelmek és érzések átélése nem lett gyorsabb és könnyebb a technológiai fejlődéssel. Ma is ugyanannyi időt kell töltenünk ezek feldolgozásával és megértésével, mint száz vagy akár ezer évvel ezelőtt.
A társulat soron következő darabja reflektálni fog a mostani produkcióra. Egy színházi társulat a csőd szélén egy már feledésbe merült színházban készül – belső harcok és ellentmondások közepette – a Szentivánéji álom bemutatására. Szimpatikus, ahogyan a társulat önmagát egy szélesebb kontextusba helyezi, és így rálátással dolgozza fel a velük történő eseményeket. Ez a Jazzkéz és Whiskey című legújabb előadásuk, aminek a bemutatója május 23-án lesz a Bethlen Téri Színházban.
William Shakespeare: #SzentivánéjiÁlom. Rendezte: Egressy G. Tamás. Játsszák: Harsányi Lea, Nagy Kata, Kocsis Fülöp Soma, Nádas Gábor Dávid, Czibere Krisztián, Szélpál Eszter, Nagy Katalin, Kovács Vanessza, Korcsmáros Felícia, Bárány Gergely, Galambos Zsófia, Vincze Erika, Korcsmáros András, Seres Dániel, Fejér Máté, Bittner Dániel. Bethlen Téri Színház, Budapest, 2018. február 15.
A borítóképet Csendes Krisztina készítette.
