A napokban lesz hatvan éves, és ezt zenész barátaival, köztük saját zenekarával, a Kárpáti Dódi Priváti Projekttel, valamint Kasia Pietrzkóval, Barabás Lőrinccel és nem utolsósorban a világhírű Erik Truffazzal ünnepli a Get Closer szervezésében. A koncerten ott lesz a Quimby is, hiszen közel két évtizede megbecsült tagja a bandának. Trombitál jazzt és bármit, amit jónak talál, énekel, szöveget mond, emellett végzett képzőművész-tanár, aki újra alkot. A közép-európai jazzt külön kategóriának tartja, és – a rutint kerülendő – igyekszik nehezíteni az alkotás folyamatát. Mr. Privátival, azaz Kárpáti Dódi Józseffel beszélgettünk.
KULTer.hu: Célegyenesben az április 23-i koncert, de változtatni vagy kénytelen, mert úgy tűnik, Alba Hyseni mégsem lép fel veletek.
A koncerttel egybekötött próbáinkra, ahol egyeztethettünk volna – önhibáján kívül, de – nem tudott eljönni. Vele az előzetes közös tapasztalatok alapozták volna meg az improvizatív játékot, így nagy sajnálatunkra nem fog fellépni velünk. Van még ugyan egy főpróbánk, de az már nem arról szól, hogy összerakjuk a programot, hanem arról, hogy lepróbáljuk, amit elterveztünk, főleg technikailag. Ahhoz, hogy a koncerten szabadok legyünk, alapos előkészületek kellenek. Volt már változás az eredeti tervekhez képest, hiszen Pawel Kaczmarcykkal is szívesen zenéltem volna, de a menedzsmentje pár napja visszamondta a részvételt. Nagyon örülök, hogy Kasia Pietrzko itt lesz, ő volt a másik ötletem, mert amellett, hogy ő most az egyik legérdekesebb fiatal zongorista Lengyelországban, tartom vele a kapcsolatot lengyel barátomon, Jarek Wierzbitzky-n keresztül, aki Kasia menedzsere, és a zenekarunk kinti tevékenységében is sokat segít. Én egyébként eleve nagyon fontosnak tartom a közép-európai jazzt.
KULTer.hu: Miért?
Sok éve már, ha a zenéről gondolkodom, mást sem csinálok, csak tudatosítom magamban, hogy van egy végtelen gazdagság a közép-európai jazzben és egy, a többitől, például az amerikaitól eltérő külön út. Utóbbi felől nagy a nyomás, a hatás, és mégis.
KULTer.hu: Egyenértékűnek gondolod, nem is az európai, hanem kifejezetten a közép-európai jazzt?
Abszolút! Arról van szó, hogy amerikai a legtöbb minta, de – és ennek nagyon tudok örülni – van magyar zene és van közép-európai is. Például Tomasz Stanko olyan mifelénk, mint Miles David a világban. Ő a saját útját járja, ami nem hasonlatos sem Miles Daviséhez, sem máséhoz. Van egy karaktere, saját világa. Nekem a legnagyobb megerősítést ők adják, azok, akik a maguk művészetében teljesedtek ki, azt érlelték, vitték tovább. Félre ne értsd, semmi bajom az amerikai zenével, sőt, például Roy Hargrove-ot épp a héten hallgattam meg, de közben tudtam, hogy mit fogok kapni. Ismerem, hiszen amikor még tradicionális jazzt játszottam, sokat hallgattam őt. Nagyot merített a múltból és ez nekem kellett. Ez is érdekelt és érdekel, ugyanakkor az extrém, furcsa, kevésbé besorolható trombitásokat, akik nem az intézményesült, sztenderd mintákat követik, fontosabbnak tartom. Phil Grenadiert is ezért szeretem, ahogy John Hasselt is, és még sorolhatnám. Ők azok, akik kísérleteznek, akik saját magukra reflektálnak. A magyar jazz nagyon jó helyzetben van, ez igaz Közép-Európára is, azonban például a rockzenéről már nem mondható el ugyanez. A legtöbb esetben a nyugat felől jövő divatok másolása zajlik, üzleti alapon, biztonságosan.
KULTer.hu: De az alapoktól te sem, ti sem tudtok eltekinteni. Jól érzékelhetően tisztelitek a hagyományokat. Mi a te metódusod az ezekhez való viszonyulásban?
A koncertjeinken nagyon sok minden megszólal: hangszerek, sampling, de a verbalitás sem csak úgy jelenik meg, hogy én elmondom az őrületeimet, hanem konkrét idézeteket is felhasználunk. Azt szeretnénk bemutatni, hogy a mi személyes megnyilvánulásunk, különvéleményünk azonos szintre kerül a világban élő verbális és zenei gesztusokkal, megnyilvánulásokkal.
KULTer.hu: A klasszikusokkal való interakció nem másolás.
Nem bizony. Ez az egész egy nagy szövet. Az új lemezünk (ami hamarosan kész lesz) pont egy ilyennel kezdődik. Mint a történetek: már van egy létező világ, vannak hagyományok, létezik a „nagyok” által megteremtett és belakott valóság, megvannak az előzmények, amikkel mi párbeszédbe kerülünk. Például a tőlünk kiemelt egy-két szavas interjúrészletek is mind valamilyen fontos momentumra reflektálnak, amikre érzékenyek vagyunk.
KULTer.hu: A Kárpáti Dódi Priváti Projektben együtt zenélsz Kőszegi Imrével, akinek bevallottan hallgatója voltál a pályád kezdetén, és az ő személyében az idézett zenei hagyomány is jelen van a zenekarban. Vele különlegesebb a nexus?
Igen, vele még különlegesebb, egyrészt, mert barátok vagyunk, de a „verbális próbáink” is részei ennek, és ez beépül a zenélésbe. Számomra ez fontos – ezt a Quimbyben, ebben a „Family tugedör”-ben is szeretem, hogy baráti szálak fűzik össze a tagokat. Ez alakítja a zenénket.
KULTer.hu: A Quimbynél is érződik, hogy szeretnek a tagok.
A zenekaron belül igen, pedig eltérő személyiségek vagyunk, ráadásul én előre is jövök néha kiabálni-énekelni. Sokan sokféle projektben vagyunk részesek, sokat kell egyeztetnünk.
KULTer.hu: A régi zenésztársaiddal van kapcsolat?
Persze, de leginkább csak az információk szintjén. Nem nagyon tudunk összejárni, mert mindenki csinálja a saját ügyeit, jobb esetben egy fesztiválon összefutunk és pár szót beszélünk. Nagyon sok lemezen közreműködtem, nagyon sok alkotóval vagyok kapcsolatban, például a Pluto zenekar, Nemes Andrisék, nagyon bírom őt, örömmel találkozom vele, de kevés az időnk.
KULTer.hu: Sok projektbe szállsz be, de ezek jellemzően inkább az alternatív szcénához sorolhatók. Hívnak másfelé is?
Ha arra célzol, hogy például Kiss Tibi a Budapest Bárban vagy a Csík zenekaros dolgokban volt/van benne, akkor ehhez képest a Kárpáti Dódi Priváti Projekt alternatívnak mondható, igen. De, talán nem hangzik nagyképűen, hogy voltunk headlinerek a Get Closeren, amely egy nagyszerű kezdeményezés, és Kleb Attiláéknak köszönhetően működik. Hívtak játszani Varsóba, a Jazz Fesztiválra, ami azért nem annyira alternatív projekt, szóval vannak ilyenek is. Mindenkinek van saját dolga, Líviuszéknak A kutya vacsorája nevű zenekar saját menedzsmenttel, Szilárd projektje is régóta működik, Faszi is következetesen viszi a különálló zenei elképzeléseit. Lesz Mikuli Fefének is, mert azzal a hanggyűjteménnyel, ami neki van, még egyszer kezdeni fogunk valamit.
Amúgy egy időben eléggé féltékeny voltam például a Budapest Bárra, de nem azért, mert én nem mentem, hanem mert féltettem a „Family tugedört”. Felesleges volt, mert semmi nem változott, annyi csak, hogy többet kell egyeztetnünk. Sőt, pozitívba is fordult át az egész bennem, mert amikor igazi ütközésekre került sor, akkor Tibi és a Quimby mindig fontosabb volt a Bárnál is és a Csík Zenekarnál is. Amikor ez világos lett, onnantól fogva elmúlt belőlem minden féltékenység. Quimby sincs a Privátilag 60 miatt egy darabig.
KULTer.hu: Addig semmi buli? Április 22-én lesz a születésnapod, mivel telik majd?
Próbával, természetesen. Cserébe én egész hónapban ünneplek, persze aznap hajnali kettőkor lesznek privát gondolataim.
KULTer.hu: A szervezésben te döntesz, de a 23-i születésnapi koncert többi része menyire terhelődik rád?
Nem vagyok egyedül, ez az egyik legnagyobb dolog a Privátiban. Vasvári Marci is sok feladatot hangol össze. Ő keveri közben a készülő lemezt is, szenzációsan, és egyáltalán, bármiben, ami szakmai kérdés, a hatalmas tapasztalatával, tudásával segít. A zenénk invencióját a közösen vállalt különvéleményünk adja… Ez felülír minden szakmai etalont. A projekt alapítói mi ketten vagyunk Marcival, mellette tökéletes biztonságban érzem magam, vele egyeztetek először, így alakulnak ki a dolgok. Imre, Marci és nem utolsó sorban Szaniszló Richárd, a zenekar negyedik tagja maximális tudással, odafigyeléssel segíti a zenekari soundot, ami nélkül lehetetlen lenne ezt a zenét működtetni.
KULTer.hu: Egyeztetés, közösség, ezek kulcsfogalmaid, miközben egyéb elfoglaltságaidnak, konkrétan a tanításnak és a képzőművészetnek van nagyon magányos része is. Igényed van arra is?
Én így nőttem fel, mindig is barátokkal zenéltem. Akihez nem tudtam barátilag kötődni, mert például más értékrendet képviselt, azzal a zenélés se működött. Ezzel kijelöltem magamnak egy utat, amitől nem tudok eltérni.
Szerettem tanítani, de sajnos már nem tudom csinálni, nincs időm rá. A tanári munka egyébként sosem magányos. A foglalkozásokon, amiket vezettem, én tudtam, hogy mit szeretnék, de nem ez volt a legfontosabb, hanem, hogy a tanítványaimhoz igazítsam az én elképzeléseimet. Ebből a szempontból a tanári munka sem volt magányos.
Ha megérzem a szagát annak, amit nem szeretek, akkor elfordulok tőle. Visszakanyarodok a beszélgetésünk elejére, hogy érthető legyek. Kasia Pietrzko, ez a fantasztikus lengyel zongorista úgy jött a képbe, hogy ismertem őt, kialakult vele egy kapcsolat, és azt mondtam, hogy szeretnék vele végre együtt zenélni. És most ez összejön. De talán a másik oldalról is működik ez, például Erik Truffaz eredetileg vendégként egy külön blokkot adott volna, meg velünk három számban lépett volna fel. Így terveztük az estét, de az történt, hogy üzent Erik, hogy meghallgatta, amiket átküldtünk, és szívesen játszana több számban is.
Most tehát ebbe az irányba lépünk, lesz még két szám és össze fog jönni. Feszültségterhes már ilyenkor a programon alakítani, de ez alapvetően kellemes teher.
KULTer.hu: Készül felvétel?
Szeretnék kiadványt belőle, majd meglátjuk, hogy sikerül-e. Lesz egy werkfilm, egy kedves barátom készíti majd, és egy remek fényképész barátom, Barta Imre fotóriportot csinál. Mellette készülök egy öt lemezes „Dódi összes”-sel, amihez készíttetek vásárláskor egy-egy egyedi grafikanyomatot, valamint az új, Born Alive című lemezünk is kijön egy dupla vinylen. Ezek mellett a koncerten a dekoráció is az én képeimből lesz, de ennél többet nem szeretnék már beletenni.
Tortát például nem szeretnék a színpadon látni. Máshol van a helye. A színpad ilyen szempontból szentély. Ráadásul én nem visszatekintést szeretnék, hanem előrenézést. Az, hogy hatvan éves lettem csak egy apropó arra, hogy ezt egyben összehozzuk. Nincs gondom az összegzéssel, ha a továbblépés felé mutat.
KULTer.hu: Mennyire tekintesz vissza? És mit látsz, amikor előrenézel?
A képzőművészethez visszatértem, ez egy fontos dolog, amit látok, ha előre nézek. Ez egy ajándék, mert fel tudok szabadítani időt az érdekében, és úgy tudok vele foglalkozni, ahogy szeretnék. Többnyire most nagyon egyszerű eszközöket használok, a fő feladat, hogy a rutinjaimat legyőzzem. Úgy kezdem újra ezt az egészet, hogy megpróbálom az alapokról indítani. Nem törődöm azzal, amit eddig csináltam: a tus és a papír most a két eszközöm, és mindent elkövetek, hogy elbonyolítsam magam számára az alkotás módját, így ne jöjjön elő a rutin. Ez egy régi iskola. Amikor Erdély Miklóshoz jártam a Ganzba, tőle láttam, beégett nekem. Annyira kedveltem az ő hozzáállását, hogy az alkotásban és a tanításban is ezeket az elveket akartam, akarom megvalósítani. Az alternatív pedagógiát is ezért szerettem, mert a tanítás alkotás. Világméretű problémákkal kell ütközni, arra kell reflektálni. Erre mindig kell, hogy legyen idő.
A borítófotót Kleb Attila készítette.