Egységnyi
Egy ideje a fákat fűtőértékük
alapján ítélem meg, hogy belőlük
egységnyi elégetett mennyiség
mekkora hőt képes
leadni a környezetük számára.
A motorfűrészt óvatosan illesztem
derekukhoz, előtte keresztet
rajzolok rájuk, majd kérges
tenyerű ígéretként megszegem
őket. Télen, mikor megnyitom
a radiátor légtelenítő szelepjét,
kiszisszen, amit tíz éve karcoltunk
a törzsbe.
Gödör
Egy élére állított franciaágy és egy kibelezett autó
szanaszét heverő testrészei között játszottam régészt.
Pontosan 3×7 méteres, téglalap alapú bemetszést
ejtettem a földön, 80 centi mélyet.
Simára vágtam az oldalát, lássam, hogyan nyomják
agyon egymást a talajrétegek.
Egy letört fülű agyagedényből öntöttem
magamnak kávét. Itt találtam.
Én roppantottam le a fogantyúját. Ecsettel kellett
volna megtisztítanom, mikor először koppant az ásó.
Így jártam veled is. Behívtál, és én, fogalmam sincs,
miért, de ki akartam hajolni az ablakodon.
Hagyományos, duplatáblás volt,
a belsőből hiányzott az üveg.
A külsőn a homlokom nyomán pókhálós törés keletkezett.
Indultam, hogy betemessem a gödröt,
bekössem a fejemet, és mikor azzal védekeztem,
hogy annyira tiszta volt, nem is láttam,
azért az elég hiábavaló bóknak hangzott.
Borítófotó: Van Schneider