„Minden rossznak megvan a maga jó oldala” – szól Tolsztoj egyik karaktere a Háború és béke egyik dialógusában. Talán ez lehetne a Platon Karataev együttes jelmondata abból leszűrve, amit az irodalomról, a versek és dalszöveg viszonyáról és a zenélés autentikusságáról, öncélúságáról gondolnak.
KULTer.hu: Tudjuk, hogy Platon Karataev a Háború és béke egyik mellékszereplője, akinek van a személyiségében valami nemes egyszerűség, autentikusság. Mennyiben érzitek magatokénak ezt a karaktert?
Balla Gergő: Abszolút tudatos választás volt ez a név. Éreztük, hogy ilyesmi zenét játszunk, és egyszer beugrott, hogy ez a szereplő jól képviseli mindazt, amit mi is a zenénkben, csak egy másik síkon, legyen az az egyszerűség vagy az őszinteség.
Czakó-Kuraly Sebestyén: Ebben egy csöppnyi önkritika is megbújik. Mi igazából nem vagyunk képzett zenészek Gergővel, teljesen autodidakta módon csaptunk bele a gitározásba.
KULTer.hu: Úgy értve, ahogy Platon Karataev Pierre-hez (Bezuhov, a regény főszereplője, akitől megismerjük) viszonyítva sem egy művelt értelmiségi?
B. G.: Igen, igen, pontosan. Azt hiszem, ehhez a műfajhoz nem is kell igazán a klasszikus értelemben vett virtuozitás, hanem könnyebben játszható dallamokból is fel lehet építeni jó számokat.
KULTer.hu: Tolsztoj úgy ír, hogy Pierre számára Platon a legfontosabb emberek egyikeként maradt meg. Számotokra milyen jelentőséggel bír jelenleg a zenekar?
Cz-K. S.: Elég top prioritás. Nem telik el úgy nap, de fél nap sem, hogy ne foglalkoznánk vele, vagy legalább ne váltanánk üzenetet a közös munkáról.
B. G.: Nagyon sokat foglalkozunk vele. Azt érzem, hogy egy fél és egy teljes munkaidejű állás között is lehet akár sokszor az az idő, amit az együttesre fordítunk.
KULTer.hu: Mikor kezdődött ez körülbelül?
Cz-K. S.: Szerintem az első EP-nél, nem?
B. G.: Igen, úgy a Kikeltető vége felé, amikor megjelent az első EP-nk, akkor kezdtük ilyen komolyan venni, de ebben persze benne van minden onnantól kezdve, hogy otthon felkapom a gitárt és játszom valamit, odáig, hogy együtt próbálunk, kiküldünk sajtóanyagokat, vagy Facebook-posztot rakunk ki. Ebben benne van az összes munka, ami a zenekarral jár.
KULTer.hu: A For Her című nagylemezeteket tulajdonképpen több EP-ként adtátok ki. Miért és mennyiben működik másképp emiatt az album?
Cz-K. S.: Alapból Gergő ötlete volt, hogy mindenképp daraboljuk fel, mert azt látjuk, hogy nem igazán jut el egy friss banda nagylemeze az emberekhez. Nem hallgatják meg. Nincs meg az a bizalom, hogy leüljenek és végigpörgessék egy-egy új együttes albumát, csak nagyon kevés, az adott stílusban nagyon mélyre ásó zenefanatikus teszi meg. Szerettük volna, hogy az összes szám eljusson a közönséghez, és adjanak esélyt nekik, így pedig ki tudtunk emelni single-ként egy-egy számot a három darabon belül, és maga a három rész is nagyobb figyelmet kapott.
B. G.: Igen, az összes single bekerült nagyobb külföldi playlistekbe Spotify-on, illetve az fontos még, hogy ugyan három részletben adtuk ki a lemezt, de a számsorrendet átvariáltuk.
KULTer.hu: Milyen koncepció alapján döntöttetek a dalok sorrendjéről?
B. G.: A For Her lemez egy párkapcsolat elgyászolása. Azt vettem észre egy idő után, hogy az egész egy nagy ívet ír le, és nem is kellett gondolkozni a sorrenden, annyira adta magát az alapján, hogy melyik szám melyik szakaszban íródott, melyik szakaszról szól.
KULTer.hu: A Rust című dalon kívül az összesben explicit módon megjelenik a szerelem, illetve annak elmúlása. Ezek szerint ez egy konceptalbum?
B. G.: Ebben az értelemben abszolút. Mind szövegben, mind hangulatban van egy narratívája. Teljesen más is végighallgatni az elejétől a végéig, mert egyszerűen értelmet nyer, ahogy végigmegy a stációkon.
KULTer.hu: Ennek a narratívának a fényében és azáltal, hogy daraboltan jelentettétek meg az albumot, kihasználjátok a lemezformátum lehetőségeit és haldoklását is, nem?
Cz-K. S.: Annyi előadó van jelen, annyi input ér minket, a Spotify által is folyamatosan ömlenek az újabb és újabb előadók, hogy elkerülhetetlennek tartom a nagylemez- vagy albumformátum bukását. Másik oldalról nyilván ez nagy veszteség és lassan ott tartunk, hogy tényleg csak a legnagyobb bandák engedhetik meg maguknak nagylemezek kiadását.
B. G.: Egy nagylemez sokkal kiforrottabb munka, ezért is szomorú, hogy sok együttes már kizárólag single-öket ad ki, és nem is foglalkozik nagyobb formátumokkal.
Cz-K. S.: Olyan ez, mint amikor az emberek csak a Facebook-hírfolyamot görgetik és csak a főcímeket olvassák el (néha azokat sem), és meg sem nyitják a cikkeket.
B. G.: Igen, az LP terjedelméből adódóan több lehetőséggel szolgál az üzenetek átadásában, egy művészi koncepciót biztosít.
Cz-K. S.: A nagylemez olyan, mint a regény, a kislemez pedig a Kötelezők röviden.
KULTer.hu: És mégis mind olvastunk rövidített összegzőket.
Cz-K. S.: Hát igen.
KULTer.hu: Nagyon erős az angol-amerikai folk hatás a zenétekben, amihez egyértelműen társulnak az angol szövegek. Gondolkoztatok valaha magyar szövegek írásán és eléneklésén?
Cz-K. S.: Alapvetően Gergő a dalszövegíró, viszont én vagyok az, aki nagyon ágál a magyar szövegek ellen ebben a stílusban. Bár nagyon szeretek néhány magyar szövegekkel operáló együttest, hozzánk ez nem illik szerintem.
B. G.: És a prozódia miatt egyrészt egyszerűbb angolul írni, másrészt mi általában ehhez hasonló zenéket is hallgatunk. Kicsit stílus- és műfajidegennek is éreznénk talán azt, ha magyarul adnánk elő a dalainkat. Próbáltam amúgy már, de valahogy nem az igazi. Sok magyar lírát olvastam és van egyfajta méltatlanság érzés bennem, sokkal gyengébbnek érződnek a szövegek magyarul, még akár úgy is, ha ugyanazzal a jelentéssel rendelkeznek, mint angol párjaik. Pont mostanában jönnek belőlem magyar szövegek, amik úgy érzem, hogy esetleg dalszövegként is megállnák a helyüket, de minimum a második lemezig maradunk még az angol nyelvnél, ez biztos.
KULTer.hu: Tegyük fel, hogy ezzel a stílussal eljuttok valamilyen ismeretségi szintig. Nagyon sok együttes elér egy népszerűségi plafont, ahonnan nincs feljebb az adott formában. Elszánnátok magatokat egy stílusváltásra?
B. G.: Nézd, elképzelhető, persze, de semmiképp sem a népszerűség miatt. Nem azt mondom, hogy mindig ilyen műfajban fogunk játszani, de ha váltunk, az azért lesz, mert váltani akarunk, úgy érezzük, hogy az áll közelebb hozzánk, az fejez ki minket jobban, nem pedig azért, mert hírnévre vágyunk.
Cz-K. S.: Én sem hiszem, hogy bármikor közönségi igény miatt változtatnánk, és ugyanez igaz a dalszövegek nyelvére is. Lehet, hogy egyszer magyar dalokat írunk majd, de nem azért, hogy kiszolgáljuk bármilyen igényt, hanem mert az tűnik önazonosnak.
B. G.: A dalszövegek esetében egyébként az a nehéz, hogy versként nem állják meg a helyüket, de nem is biztos, hogy ez szükséges, hiszen a dallam és a szöveg alátámasztják egymást, és a másik nélkül mindkettő összeomlana. Ellenben amikor dalszöveget írok, az van bennem, hogy annak versként is működnie kell, úgyhogy nagyon magas igényeket támasztok magammal szemben.
Cz-K. S.: Ez sem feltétlenül igaz, mert egy csomószor a megzenésített versek bizonyítják, hogy ez a hozzáállás sem mindig működik.
B. G.: Miért? Szerintem vannak tök jó megzenésített versek.
Cz-K. S.: Vannak, de ritkák.
KULTer.hu: Lovasi mondta egyszer, hogy az a különbség a jó vers és a jó dalszöveg közt, hogy a jó vers minden sora erős, a jó dalszövegnek viszont elég egy nagyon erős sor.
B. G.: Hm, ez jó. Bár megint teljesen más az, amiben Lovasi mozog. Ebben az egyszerű, őszinte stílusban nekem fontos, hogy minden egyes sorát erősnek érezzem, és tudom, hogy melyek azok a sorok, amelyek kicsit gyengébbek.
KULTer.hu: Melyek?
B. G.: Hát, te jó ég, a Serenade-ben van egy-két gyengébb sor, a Rustban is, de nem akarok idézni, mert akkor mindenki azt figyelné. Viszont például a Macbeth és a The Season of Singing minden sora annyira kulcsfontosságú, hogy ha egyet is kivennénk, már nem működne. Jut eszembe, a Dandelion Dressben is van tölteléksor. Általában megírom a szöveget, észreveszem, hogy vannak részletek, amik jobban tetszenek, vannak, amik kevésbé, de el akarom már énekelni, és akkor feltöltöm, csak egy idő után már a tölteléksorokhoz is kötődni kezdek kicsit.
KULTer.hu: A végére fel sem tűnik, hogy ez vagy az a sor töltelékként került bele?
B. G.: Valahogy úgy, de azért nyilván emlékszem rá. Azért az egész lemezen csak pár ilyen van, és igyekszem, hogy mindegyik sor ott legyen a helyén.
KULTer.hu: Amiatt sosem aggódtatok, hogy az angolszász folkhoz a magyar közönség nem tud majd hogyan viszonyulni?
Cz-K. S.: Amikor elkezdett körvonalazódni, hogy milyen stílusban szólnak majd a dalok, akkor persze körülnéztünk, és láttuk, hogy nincs igazán hasonló banda itthon. Nem ez volt a műfajválasztás oka, de megerősítésnek, plusz motivációnak jól jött, miközben a stílusunkat nem mondanám egyedinek.
B. G.: Nem vagyunk stílusilag úttörők, de valahogy ez itthon eddig mégis kimaradt.
KULTer.hu: Amikor ez feltűnt, addigra megvoltak a dalok?
Cz-K. S.: Ez abban az időszakban történt, amikor már voltak demóink, de a dob és a basszus még hiányzott.
KULTer.hu: Mi alapján választottatok zenészeket?
B. G.: A dobosunkat, Somát nagyon távolról ismerem. Tudtam, hogy hasonló az ízlésünk, szerettük a másik bandáját, a Szabó Benedek és a Galaxisokat, ráírtunk, elküldtük neki a demót, és azt mondta, hogy szívesen játszana velünk. Ez sokkolt is minket kicsit, de nagy lökést adott. Zenél a nemečekben is, egy Cseh Tamás-dalokat újragondoló együttesben, ahol Andris basszusgitározik, és őt ajánlotta.
Cz-K. S.: Szimpatikus volt nekik a projektünk, nekünk meg ők, és emberileg egy tök jó csapat kovácsolódott össze. Ritka, hogy egyből összeáll egy banda ellentétek, vitás pontok nélkül.
B. G.: El tudom képzelni, hogy hosszú távon is ebben a felállásban játszunk, nagyon bevált, én úgy érzem.
KULTer.hu: El tudnátok képzelni egy ötöst-hatost a jövőben?
Cz-K. S.: Tavaly nyáron épp arról is szó esett, hogy bevennénk egy billentyűst, de pont azért nem lett így végül, mert egy új személyiséget nehezebb megszokni, és ez a működésünk most olyan jó, hogy nem akartuk kockáztatni az egységet, a harmóniát. Egyelőre annyira nem fontos a szintis.
KULTer.hu: Nyáron ti is fesztiválról fesztiválra jártok már, van egy olyan fellépés, amit a többinél is jobban vártok?
B. G.: Én a Bánkitót nagyon várom, nagyon király, hogy oda bekerültünk. A Kolorádóval versenyzik igazából.
Cz-K. S.: Nekem is a Kolorádó, de toronymagasan. Tavaly nagyon élveztem magát a fesztivált, és idén ráadásul talán a legjobb napon leszünk. Fantasztikus a hangulata.
KULTer.hu: Végül pedig, ha egyetlen albumot választhatnátok, amelyet bárcsak ti csináltatok volna, melyik lenne az?
Cz-K. S.: Én egyből rávágom: a Radioheadtől a The King of Limbs. Sokáig az In Rainbows volt a kedvencem, de valamiért most pár hete újrahallgattam, és mindent visz, akkor is, ha sokan lenéznek, mert ez újabb lemezük, és a régieket tartják a legjobbaknak.
B. G.: Nekem Jackson C. Frank lesz és a Blues Run the Game. Rengeteg olyan dal van rajta, amit kár, hogy nem én írtam.
A Platon Karataev legközelebb május 3-án koncertezik a Kuplungban.
A borítófotót Hegedűs Gyöngyi készítette.
