„Velünk teljes a kép” – hirdeti a budapesti Falk Miksa utca új galériája, a Bodó Galéria és Aukciósház, melynek gyűjteményében a 19. századi magyar és európai festményeken, bútorokon és műtárgyakon kívül 20. századi modern és kortárs alkotások is találhatók. A múzeumi minőségű kiállítótér nemcsak festményeknek, hanem aukcióknak és érdekes szakmai programoknak is helyet ad.
Régi-új galéria a Bodó Galéria és Aukciósház, ugyanis a 18 évig sikeresen működő Magyar-Francia Galéria utódjaként láthatjuk, kibővülve, megújulva. Már az első hónapja is mozgalmasan telt: nyitásként Pálfalusi Attila korai műveiből rendeztek Cirkáló címmel kiállítást, majd anyák napja alkalmából kamaratárlattal készültek. A Falk Art Fórumon történt sikeres bemutatkozást követően a Bodó Galéria a Műtárgyak Éjszakája rendezvénysorozathoz is kapcsolódik. Június 7-én programjaik közt szerepel Gippert László, a Szépművészeti Múzeum Restaurátor Főosztálya vezetőjének előadása is, melynek címe: Változó világ, változó restaurátori feladatok.
„Célunk nem az, hogy a szűkebb értelemben vett szakmai közönséghez szóljunk, hanem az is, hogy megismertessük a műtárgyak és a műtárgykereskedelem értékes és izgalmas világát azokkal is, akik bár nyitottak, de eddig még nem kerültek közelebbi kapcsolatba ezzel a különleges közeggel. Ennek megfelelően a szakmánkat népszerűsítő programoknak is helyet ad galériánk” – mondta Bodó János tulajdonos.
A gyűjteményben találhatók olyan nagy jelentőségű alkotók művei, mint Molnár József, Deák-Ébner Lajos, Markó Károly, Lotz Károly, Kádár Béla, Barabás Miklós, Schönberger Armand, Faragó Géza, Batthyány Lajos, Scheiber Hugó vagy Márffy Ödön. Továbbá missziójuknak tekintik a Müncheni Képzőművészeti Akadémián képzett magyar festőművészek alkotásainak felkutatását, és törekednek egy egyedülálló gyűjtemény létrehozására.
A legértékesebb alkotások közt szerepel Faragó Géza, a magyar szecessziós festészet, plakátművészet és karikatúrafestészet egyik legkiemelkedőbb alakjának Ibolyaesti Meghívó című képe, mely egyebek mellett arról híres, hogy a műalkotás alapján készítette a művész az egyik legnevesebb, Carneval és Ibolyaest a Gambrinusban című plakátját. Szintén a legjelentősebb darabok közt szerepel Beöthy Baba portréja 1909-ből, Molnár József Idill Pompejiben című kompozíciója, valamint Bayer Ágoston Hárfázó nimfák című olajfestménye. Emellett számos híres európai alkotással is büszkélkedhetnek, olyan alkotóktól, mint Eugéne Galien-Laloue vagy Paul Charles Chocarne-Moreau.