Sepsiszentgyörgyön negyedik alkalommal szervezték meg a REFLEX Nemzetközi Színházi Fesztivált. Számos alkotócsapat előadása szerepelt a programban a helyi Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László meghívásának köszönhetően.
Másfél héten keresztül volt fesztiválhangulat Kovászna megye nagyvárosában. Benyomások: társadalmi problémák, korjelenségek, másság, abúzus, fennköltség, egyetemes emberiesség – ezekkel és még ezer címkével lehetne jellemezni a szentgyörgyi sokadalmat. Mi a célja, a küldetése ennek a rendezvénynek? „Ez a fesztivál nem a kikapcsolódásról, hanem a bekapcsolódásról szól” – olvashatjuk a színházigazgató-rendező szavait egy, az idei REFLEX-ről szóló interjújában. Ezt az állítást saját tapasztalataim is alátámasztják, tehát az intenció visszaigazolódni látszik ebben a szubjektív befogadói nézőpontban – beszámolómban.
Szakmai program kísérte a rendezvényt: ifjú színházi szakírók kaptak lehetőséget arra, hogy a darabokat ne csak nézzék, hanem kontextusba helyezve értelmezzék mentoraik (Boros Kinga, Micha Braun, Kricsfalusi Beatrix, Andrew Haydon) segítségével, akik a naponta születő kritikákat is lektorálták. Különleges és intenzív élmény volt együtt dolgozni és a mentoroktól tanulni.
A nívós előadások, performanszok több nyelven (magyarul, románul, angolul, németül, szlovénül) zajlottak, a feliratok azonban lehetővé tették, hogy senki se rekedjen kívül. Minden nap közönségtalálkozóval zárult, így beavatást kaphattunk olyan részletekbe is, mint az előadások keletkezési körülményei, a rendezők döntései, de a színészek munkamódszereire, valamint egyéb kulisszatitkokra is fény derült. Mindez a nézők alkotófolyamatba való bekapcsolódását segítette elő.
A legmeghatározóbb élményem a fesztivállal kapcsolatban a meglepetés faktora: képes volt minden nap újat mondani, újat és új formában mutatni. A hagyományos kőszínházi előadások és társulatok mellett jelen voltak nemzetközileg elismert performerek (pl. Gob Squad [UK/DE], She She Pop [DE]), alternatív színházi társulatok (pl. a Song of the Goat Theatre [POL]), valamint provokatív műhelyek (pl. a Hodworks [HU]). Ötletek és formanyelvek tobzódtak több mint egy héten keresztül.
A Gob Squad’s kitchen felhőtlen hangulatú előadás – a nézők óriási mosollyal az arcukon hagyták el a kamaraszínház épületét. A társulatot nem ismerve is világossá vált a belépéskor: itt valami más fog történni, valami különleges. Mintha csak vendégségbe mennénk, barátokhoz, harapnivaló és small talk fogad, így vezetnek minket végig a díszleten. Ez az egyik legfontosabb mozzanat az előadás szempontjából, hiszen itt láthatjuk, hogy a helyszínek valóságosak, színesek, megfoghatók a kellékek, megízlelhetők – a valóság érzetét építik fel a színház illuzórikus világában és a nézőben. A helyünket elfoglalva egy nagy vetítőparavánnal találjuk szembe magunkat: lassan rá kell jönnünk, hogy az előadás többi részét már csak kamerák perspektívájából követhetjük, három helyszín kivetített képe látható a vásznon. A fekete-fehér felvételek segítségével Andy Warhol rövidfilmjeinek újrajátszására tesznek kísérletet – önirónia, az újrajátszás paradoxonjára való folyamatos reflexió, intelligens humor és profizmus jellemzi az előadást.
A fesztivál meghatárózó eleme volt a zene: a kísérőprogramok között több koncertet találhattunk, valamint több előadás szervezőerejét is maga a zene adta. Ilyen volt a Songs of Lear a lengyelek előadásában, illetve az Alice is. Kibővített, ötdimenziós koncerten keresztül barangolhattunk a nyúl üregében. A sZempöl Offchestra zenekar sajátos, jazz-dance-triphop eklektikája és a szemkápráztató vizuális elemek, illetve jelmezek könnyedén teremtettek pszichedelikus világot a színpadon. Felnőtté válásról van szó, jobban, mint eddig bármely adaptációban, hiszen a tízéves Alice a Tamási Áron Színház előadásában tizenhat éves. Ahogyan hallhattuk a közönségtalálkozón, a rendező, Bocsárdi László tizenhárom éves lánya ihlette a koncepciót. Azonban a színpadon látható Alice nem kislány – szerelmes, keresi az útját az emberi érzelmek és a felelősség zavaros rengetegében. Drogok, barátok, árulás – szövevényes út vezeti a királynőhöz, aki, mint kiderül, a saját drag queen alteregója, személyiségének egy darabkája. Az Alice Debrecenbe vendégelőadásként júnuis 21-én látogat el.
A fergeteges előadások mellett olyanok is akadtak, amelyek sokkolták a nézőket. Ilyen volt a Natascha Kampusch elrablásának történetét feldolgozó Wolfgang, amely az elrabló és erőszaktevő szemszögéből vizsgálja a gyermekrablás szörnyű tettét – halott apjának szelleme és a torz önértékelés, szociális kapcsolatai deformáltsága mindinkább a deviáns viselkedésre ösztökélik. Más módon volt megrendítő a Rosmersholm című előadás. A rendező, Andrij Zsoldak munkamódszere ugyanis több ízben felkeltette már a szakma figyelmét – nem feltétlenül zsenialitása, hanem a színészek dekonstrukcióján alapuló, esetenként a bántalmazásig is elmenő metódus miatt. Lehet persze arról vitatkozni, hogy ha egy produkciót nézünk, akkor csak annak művészeti értékére vagyunk kíváncsiak, nem számít, a rendező hogyan éri el a célját, nem számít, mi zajlik a próbákon vagy a színfalak mögött (a premier szünetében). Az előadás ugyanis nem tud teljesen függetlenedni a keletkezés körülményeitől. Jelen esetben a fizikai erőszak, az erőszaktevés több alkalommal főszereplővé válik. Az elítélendő munkamódszer tehát a darab esztétikai nívóját, így az élvezhetőséget is roncsolja. Próbálhatunk tehát a körülmények felett szemet hunyni, a négy órányi abúzust azonban nehéz élvezettel, csillogó szemekkel, kigyúlt arccal figyelni – hacsak nem a düh tüneteiről beszélünk.
Vegyes volt a felhozatal, és ez egy fesztivál esetében nagy dicséretnek számít. A stílusok, formanyelvek kavalkádjában mindenki találhatott a saját szájízének tetsző előadást. Felhőtlen nevetés, intelligens humor keveredett komoly témákkal. Öröm és szenvedés kettősének fesztiválja volt ez – reflexió a mai világra? A dichotómia állandó.
REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztivál, Sepsiszentgyörgy, 2018. május 4–16.
A fotókat Vargyasi Levente készítette.
