Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor színművészeknek ítélte oda a Tolnay Klári-díjat a magyar színház- és filmművészet terén nyújtott magas színvonalú munkásságukért a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület elnöksége. Az elismeréseket csütörtökön adják át Mohorán.
Balla István, a Tolnay Klári Emlékház vezetője elmondta, a legendás színésznő születésének századik évfordulóján döntöttek arról, hogy művészeti díjat adományoznak. Eddig háromszor osztották ki, a korábbi években többek mellett Reviczky Gábor és Kubik Anna is átvehették a díjat, amelyhez egy gerlét, Tolnay Klári legkedvesebb madarát ábrázoló serleg is jár.
Császár Angela
A Jászai Mari-díjas színművész a főiskola elvégzése utána a Nemzeti Színházhoz szerződött, melynek nyugdíjazásáig tagja maradt. A színpadon Melindát alakította a Bánk bánban, játszott Moliére, Dosztojevszkij, Shakespeare darabjaiban, az István, a király című rockoperában pedig Saroltként tűnt fel. Játékfilmjei között van A beszélő köntös vagy a Szirmok, virágok, koszorúk. Ő adta Anne Webster, Onedin kapitány felesége hangját a tévésorozatban. Több önálló esttel is színpadra lépett, mint a Rejtelmek vagy A színésznő dalai.
Zsurzs Kati
Aase-díjas magyar színésznő, szinkronszínész, Zsurzs Éva filmrendező lánya. 1977-től, a főiskola elvégzésétől dolgozott a Thália Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a budapesti Karinthy Színházban és szabadúszóként is. Színpadon játszott az Édes Annában, a Figaro házasságában, valamint a Háború és békében. Számos tévéfilmje között van A fekete város és A Zebegényiek. Az Abigélben Kis Mari szerepében láthatták a nézők. Császár Angelához hasonlóan szinkronszerepeket is vállalt, sok sorozatban volt hallható.
Szilágyi Tibor
A harmadik 2018-as díjazott, Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Dolgozott Kecskeméten és Veszprémben, 1969-től játszik Budapesten, volt a Thália, a József Attila Színház, a Nemzeti Színház, a Vígszínház, és az Új Színház tagja is. 2003 és 2007 között a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatójaként dolgozott. Alakította Káint Sütő András Káin és Ábel című darabjában, a polgármestert a Rokonokban. Szinkronizált A Guldenburgok örökségében és a Csillagok háborújában, a Liliomfit és a Charley nénjét pedig rendezte. A tévében a Szeszélyes évszakok állandó szereplője volt, Sátori Géza főhadnagyot játszotta a Kántor című sorozatban, Oszit az Üvegtigrisben. Jean Reno visszatérő magyar hangja.
Tolnay Klári Kulturális Díj
Az Egyesület odaítélte a Tolnay Klári Kulturális Díjat is. Ezt minden évben azoknak adják át, akik az egyesület munkáját segítik, az idei kitüntetett Mohai Gábor rádiós és televíziós bemondó, előadóművész.
A díjátadó ünnepségen Jagyutt Péter balassagyarmati mestercukrász az általa megalkotott Tolnay Klári-bonbonnal, a Villa Tolnay Borház pedig a borház zászlós boraival köszönti majd a díjazottakat.
Forrás: MTI