Germafóbia
Emberek, lógnak egymásról, csüngenek egymáson,
mócsingos embercafatok válnak le időnként az embermasszáról,
és a leszakadt és lepotyogott embermócsingok,
embercsonkocskák a földet elérve jajveszékelnek,
kocsonyás bőrüket égeti a levegő, és már megszokták egymás
tovább nem fokozható közelségét,
a folyamatos érintkezést, amiben egybeforr gyöngédség,
harag, nemi ösztön, anális és orális gyönyörök-gyötrelmek,
táplálkozás, rituális önkielégítés és a szellem hatalma,
hiszen az óriási embermassza egyik összecsomósodott embergócpontja
agyként kezdett működni, hogy az önfenntartás alapvető feltételeit
nagyobb hatásfokkal tudja megteremteni, például a cafatokban lógó
embercsimbókok hangos visítozása nehézkessé teszi a rejtőzködést,
ezért ezeket a különösen fülsüketítő hangon rikácsoló, de azért általában jóindulatú
egyedeket egy apró csippentéssel összemorzsolja, pattanásszerűen kifolyatja,
mondjuk a koponyájukon keresztül a bent felgyülemlett cuccot,
a kutacs helye kiváló az efféle ürítéshez,
aztán ott vannak azok a tényezők, amik az emberhegy kilométeres lépteit hátráltatják,
göröngyök és kitüremkedések a föld felszínén,
amik valaha óriás képződményeknek számítottak,
most pedig ha nem is eltörpülnek,
de legalábbis avarkupacnyi nagyságot érnek el az undorító, mócsingos, ordítozó pattanásokkal teli masszához képest,
ezeket könnyű kikerülni vagy nem figyelembe venni,
de néha elhasalunk nagyobb avarkupactól kisebb méretű dolgok láttán,
az emberhegy is így volt ezzel,
a dombok között gyakran elhasalt,
de egyedül ilyenkor érezte, hogy sebektől borított teste valami kellemes sajgásban tud lenyugodni,
az állandó kín, ami számára már létállapottá ülepedett, ilyenkor bizsergető fájdalommá alakult,
ahogy hasalt a dombok között
a még mindig undorító, de immár kellemesen szenvedő testével,
az egyik ilyen alkalommal elhatározta, hogy véget vet a folyamatos vonaglásnak,
túllép embermasszaszerűségén,
folyamatosan gördülő és hömpölygő szervezetén,
undorító természetén,
saját mozdulatlan állapotszerűségén,
arctalanságán
(bár a fejnek feltételezett testnyúlványon összesűrűsödő embercafatok
újabban mintha mimikává összeálló szinkronizált rángásokban fejeznék ki magukat),
megtanulok beszélni, gondolta,
majd kásás állagú salakanyagot lövellt az éppen előtte elterülő búzamezőre.
Borítófotó: Fazekas Levente, Mass, akril, vásznon, 140 x 180 cm (részlet)
