Az okostelefonok és a különféle közösségi oldalak világában a sokak kamaszkorát megkeserítő zaklatás (bullying) új szintre emelkedett, az internetes karaktergyilkosság (cyberbullying) sokkal súlyosabb bármilyen testi-lelki terrornál. A közelmúltból sajnos számos esetet lehet felidézni, melyek valakinek a nyilvános megalázásáról szóltak.
Egy brit tinédzserlány még az öngyilkosságig is eljutott a folyamatosan érkező, becsmérlő kommentek miatt.
Az eddig rövidfilmeket készítő Schwechtje Mihály (Porcukor, Aki bújt, aki nem) első nagyjátékfilmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 ezt a nemzetközi szinten is meglepően kevésszer taglalt, igen aktuális problémát érinti.
A történet főszereplője Eszter, egy átlagos tizedikes tini, aki barátnőivel odavan a japán képregényekért és rajzfilmekért.
Nem mellesleg kamaszos rajongással szerelmesek fiatal angoltanárukba, Csabába. A lányok legnagyobb bánatára Csaba egy nap bejelenti, hogy elhagyja az iskolát, és Angliába költözik családjával. Eszterék úgy döntenek, szerveznek egy búcsúbulit a tanárnak, akitől a tini a partin meglepően intim üzeneteket kap. Később Csaba webchaten keresztül össze is jön Eszterrel, és a személyesen kedves, de távolságtartó férfi gyanúsan rámenőssé válik a távkapcsolat során, ami a lánynak is feltűnik. Időközben Eszternek két hozzá illő udvarlója is akad: az iskola faragatlan nagymenője, Beni és annak haverja, a visszahúzódó, félénk Péter. Eszter így lassan rájön, hogy Csabának csak a „friss hús” kell, míg lehet, hogy Beniben és Péterben igaz szerelemre/barátra találhat.
Ám az egykoron idealizált angoltanárt nem lehet csak úgy lerázni, az angyalarcú férfiben ott lapul a bosszúálló démon.
Schwechtje Mihály nem először foglalkozik a tinédzserek világával, a Remélem legközelebb…-ben a kisjátékfilmek (például a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon is szereplő Aki bújt, aki nem) tapasztalataiból építkezett a rendező. Schwechtjét bevallása szerint azért érdekli a kamaszok lelki világa, mert
a tinédzserkor átmenet a gyerekkor és a felnőttkor között, és a tiniken lemérhető, hogy milyen lesz a következő, világot formáló generáció.
Ugyanakkor a kamaszkor telített szorongásokkal, melyek többek között abból fakadnak, hogy a gyermek a családi fészekből kiszakadva az iskolában találkozik többféle divattal és identitásalternatívával, keresi a csoportot, amelyhez tartozhat. Az anime- és mangakultúra is egy ilyen csoportképző szerepet tölt be a Remélem legközelebb… cselekményében, és a film tulajdonképpen Eszter felnőtté válási történeteként is értelmezhető, hiszen a Csabával folytatott kapcsolata során kizökken a mesék és rajzfilmek által meghatározott gyerekkorból, és betekintést nyer a felnőttek komplexebb, felelősségteljesebb és kegyetlenebb világába.
Ugyanakkor, mint az számos tinifilmben (a Stephen King-adaptáció Állj mellém! mellett például a nemrég debütált pszichothrillerben, a Summer of 84-ben) látható, ezt az átmeneti korszakot a zabolátlan vadság jellemzi. A tinédzsereknek még csak formálódik az önazonosságuk és értékrendjük, így sokszor tesznek olyan dolgokat (akár csoportnyomásra), melyekkel akarva-akaratlan is ártanak másoknak. Schwechtje Mihály szerint a huszonegyedik század technikai eszközei erre minden korábbinál több lehetőséget biztosítanak.
Az, hogy Eszter és a többi tinédzser minden nap a telefonjához van tapadva, és online éli igazán az életét, kétélű fegyver.
Egyfelől a Remélem legközelebb…-ben az okostelefon, a közösségi média és a webchat olyan kommunikációs csatornák, melyek leküzdenek bármilyen távolságot és gátlást. Eszter előtt megnyílik tanára, Messengeren keresztül vall szerelmet, a lány, ha félve is, de megmutatja meztelen testét állítólagos szerelmének, míg Péter a valóságban csak azután mer szóba állni kiszemeltjével, miután online kapcsolatba lépett vele. Másfelől viszont a rendező felhívja a figyelmet a technikai eszközök problémájára is. Schwechtje erre építi fel a film bonyodalmát és tetőpontját.
De az Eszter-Csaba kapcsolat is azért romlik meg, mert egyoldalúvá válik:
A férfi nem hajlandó webkamerát venni, ugyanakkor a lánytól elvárja, hogy a legintimebb testrészeit mutassa meg neki. Ami plusz probléma a Remélem legközelebb… végkifejlete szempontjából, mivel minden videochat beszélgetés rögzíthető, így Eszter meztelen testének képe is lementhető, amivel vissza lehet élni az online képmegosztók, a Facebook és az Instagram korában.
Schwechtje Mihály persze szándéka szerint nem keni el a kamaszkor mélyebben gyökerező problémáit azzal, hogy mindent a technikai eszközökre fog.
A Remélem legközelebb…-ben igen összetettek a fő karakterek, és képtelenség bárkit is felmenteni vagy egyértelműen bűnösnek beállítani a filmben lassan, de biztosan kibontakozó zaklatási ügyben. Schwechtje ezt a komplexitást többek között úgy éri el, hogy a cselekmény közepén egy éles váltással él, Eszter helyett a másik főszereplőre, Péterre kezd el koncentrálni, az ő szemszögéből láthatjuk azokat a történéseket, melyeket szerelme, Eszter is átélt a film korábbi szakaszában. Eszter és Péter között egyenlőségjelet tesz Schwechtje Mihály, tulajdonképpen lefordítja egymásra a két sokak által gúnyolt, lenézett, szívatott tinédzsert.
Igaz, Eszternek legalább vannak valódi barátnői, ha osztálytársai ki is nézik őt animerajongása miatt, a bunkó Beni viszont láthatóan csak azért tartja maga mellett a nála gyengébb, introvertált Pétert, hogy nap mint nap szívathassa. Beninek is megvan persze a maga keresztje, ő sem egyértelműen antagonisztikus karakter, mivel legutóbbi barátnője úgy szakított vele, hogy feltöltött egy képet Facebookra, melyen még csókolózik a fiúval, és egy cinikus szöveget mellékelt a fotóhoz, ami miatt az egész iskola Benin nevetett a közösségi oldalon.
Pétert nemcsak online, hanem offline is megalázzák állítólagos haverjai, akik persze nem gondolják komolyan a dolgot.
De a bully akkor is bully, ha nem szándékosan, ám mégis a másik nyilvános megszégyenítésével jár.
A három karakter kapcsolatában Schwechtje Mihály arra is rávilágít, hogy a kamaszok barátságai általában mennyire labilisak, a felszínes szeretetet milyen gyorsan felválthatja az ösztönös, mindenkiben ott lappangó bosszúvágy. Ehhez pedig nem is kellenek modern technikai eszközök, a felszínesség sokkal mélyebb, rendszerszintű probléma.
Eszter mézes-mázos barátnői a lány legkisebb botlása után hátat fordítanak neki.
Beni és Péter, illetve Eszter és Csaba viszonya is egyoldalú, csak az egyik fél számára igazán élvezetes.
Emellett a Remélem legközelebb…-ben a szülők világába is betekintést nyerünk.
A három főszereplő mikrokörnyezetében világossá válik, hogy valami az előző generációval sincs rendben.
Feltűnő, hogy Eszternek és Péternek is kvázi csak édesanyja van, az igazi apa mindkettőjük életéből hiányzik. Péternek van egy pótapja, aki úgy próbálja a fiút kimozdulásra és „csajozás”-ra bírni, hogy elkobozza a számítógépét és az okostelefonját. Kérdés, hogy Péter valóban amiatt nem tud-e valódi kapcsolatokat teremteni, mert állandóan a gépeken lóg, játszik és online éli az életét? Jobb lesz a fiúnak, ha még attól a kevés, őszintébb párbeszédtől is megfosztják, amit az élőben hallgatag kamasz az interneten keresztül folytat?
Az extrovertált Beni pedig a másik véglet, neki kizárólag az édesapját ismerjük meg (a kiváló pszichológiai drámasorozatból, a Terápiából ismerős Mácsai Pál jutalomjátéka a jelenet, melyben feltűnik). Beni apja a régi világ értékrendjét képviseli, és azt gondolja, fiát katonás szigorral és a hagyományos patriarchátus alá-fölérendelt viszonyában megregulázható. Azonban a kamaszfiúban éppen a tekintélyelvű apa-fia kapcsolat deformált változata csapódik le, ebből vezethető le, hogy gonosz viccekkel szívatja Pétert.
Péter felgyülemlett frusztrációit Benihez hasonlóan a gyengébbeken vezeti le.
A film tehát a technikai eszközök egyértelmű elítélése helyett generációkon átívelő problémák eredményeként mutatja be a kibontakozó zaklatást, illetve erőszakláncolatot.
Így a marketinggel ellentétben a Remélem legközelebb… sokkal több mint egy tinithriller, drámai és fontos magyar film, mert rendkívül aktuális problémát taglal. A filmmel legfeljebb az a baj, hogy a sztori fő fordulata már az első pár jelenetben kitalálható, ugyanakkor meglehetősen hihetetlen és irreális bizonyos aspektusai (az online üzenetek mögül előlépő zaklató karakteréhez képest magas szintű szaktudása és rafináltsága) miatt. És bár a kamaszokat játszó kezdő színészek (Herr Szilvia, Rácz Dávid vagy Vajda Kristóf) jól végzik a munkájukat, még vannak botlásaik, játékuk olykor nem természetes, ha a szerepükből nem is esnek ki. A legjobb egyértelműen a Pétert megformáló Vajda Kristóf, akinek persze igen hálás a szerepe, hiszen egy visszafogott kamaszt kell eljátszania, de éppen minimalista játékából sugárzik, hogy ebben a fiúban nagy tehetség lakozik.
Schwechtje Mihály szerényen csak kérdező filmnek nevezte művét, mely nyitott befejezésével nem kínál megoldásokat, csak kínzó kérdéseket. Egy lehetséges megoldás egyébként mégis ott lappang a Remélem legközelebb…-ben: néha nem árt felnézni okostelefonunk képernyőjéről, és meglátni, mi zajlik körülöttünk, kinek van szüksége segítségre, egy valódi, élő baráti beszélgetésre.
Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), 2018. Írta és rendezte: Schwechtje Mihály. Szereplők: Herr Szilvia, Vajda Kristóf, Polgár Csaba, Rácz Dávid, Rezes Judit, Mácsai Pál, Schell Judit, Kardos Róbert. Forgalmazza: Vertigo Media Kft.
