Lesz ütem
Az üresség territóriuma,
itt még bármi bejárható.
Oroszlánok pihennek.
Egy évszak ragadozói veszik a bátorságot.
Kő hull, szikla és korpa.
Az igazságot akartam sátorként felállítani.
De mindenkinek más irányból érkező szelek
adják az elferdített útmutatást.
A csendnek is van üteme.
A némaság is zenél, komponál.
Két évvel ezelőtt.
Hogy voltak kerek halálok.
Elgurultak arcok, elmosódtak mosolyok.
Hogy itt még bármi bejárható.
A csendnek is lesz üteme.
Kopog, kopog a lépte.
Átúszott éjek csatornamélyén túl.
Kiszáradás és leengedés.
Oroszlánok alszanak a múltunk palástja alatt.
Nincs kifutópálya.
Az évek rég kiszálltak a számháborúból.
A katonák által letaposott réti virágok
ma kánonban zengik az oroszlánok nyugalmát.
Amikor kiérsz egy törzsszigorú erdőből.
Szabad, kiáltozó harcvesztett katona vagy.
Valami lombkoronák alatt futó.
Kegyetlen.
De nem tudom, minden nevetlen.
Csupa levedlett sörény és összeérő halál.
Várj rám ott, majd hagyj egyedül a kapunál.
Csak az álom népesül be
Ha egyedül vagy, akkor zümmögnek távoli hűtők.
Üres lakásokban senki sincs.
Olyan egyedüli az este.
Olyan fekete képek, kivehetetlen moziplakátok.
Autó fekete fékcsíkjai, kiszálltak belőle rég.
Behúzott színházfüggönyök éje ez.
Nem ír senki, nem látnak, nem botorkálnak.
Aki egyedül van, annak barátja a lámpa.
Pedig régen hangos ragyogás volt.
Akkor is egyedül, bolyongani a kiválasztott fák alatt.
Egyedül, egyedül, csak az álom népesül be.
Megérkeznek nagyapai katonák, hőstettek és csatamezők.
És kibukkannak homokozóban elásott medzsók.
Egyedül bolyongok a nyári dongóröptetésben.
Nincs barátom, mégis barátom az összes emelet.
Egyedül vagyok, egyedül lépek. Megint éj, megint egyedül.
Valaki felgyújt egy konyhai kislámpát a harmadikon.
Egyedül van.
Borítófotó: Wallpaper Web
