Új közönséget céloz meg a New York Public Library – és ennek megfelelően új csatornán is szól annak tagjaihoz. Az instasztori formában közreadott klasszikusok egy nap alatt 33 ezer embert is elérnek, és növelik a könyvtár e-könyveinek forgalmát is.
A New York-i közkönyvtár Lewis Caroll történetével, az Alice Csodaországbannal kezdte Insta-regény sorozatát augusztusban. Az instasztori-kompatibilissé tördelt sajátosan angolszász humorú klasszikus két részletben pörgethető végig a kiemelt történetek között, s ezt 93 ezer ember meg is tette!
A második Insta-regényre október 3-án már az első 24 órában több mint 33 ezer felhasználó volt kíváncsi. Az élénk fekete-sárga borító mögött Charlotte Perkins Gilman 1892-es novellája, A sárga tapéta rejtezik, amely egy nő őrületbe süllyedéséről tanúskodó naplóbejegyzésein keresztül mutatja be a korabeli nemi viszonyokat, a nők helyzetét.
A formátum nem csak az Instagramon generál forgalmat: a közkönyvtár e-könyvolvasóját közel 70 százalékkal többen töltötték le a kampány kezdete óta. A formátum sikerén felbuzdulva a New York Public Library már a következő instasztorivá konvertált klasszikust is bejelentette: Franz Kafka Az átváltozása kerül majd a közösségi médiába.
Forrás: The New York Times