Úgy értem, hogy… A SLAM POETRY ATYJA BUDAPESTEN! 34 év telt el azóta, Marc Smith („so what?!”), a chicagói építőmunkás egy jazz klubban ahelyett, hogy felolvasta volna a saját költeményét, performatív jelleggel előadta azt. Azóta a slam poetry önálló életre kelt: az estek világszerte lehetőséget biztosítanak bárkinek, hogy közönség előtt előadja a saját szerzeményeit, ezáltal egy új, szélesebb körben megismerhető platformot biztosítva a költészetnek.
Idén Magyarország szervezte a Slam Poetry Európa-bajnokságot!
Egy négynapos masszív szeánsz a slam keretein belül, de végre túllépve a Kárpát-medence határait. A keddi és a szerda esti programnak az Anker’t adott otthon, míg a csütörtök és a pénteki eseményeknek a Trafóban lehetünk szem- és fültanúi.
Az estek végig fenntartott jó hangulata Süveg Márk Saiid kétszeres OSPB-bajnok, valamint Pion István költő és slammer együttes hostolásának köszönhető. A programsorozat a Konferencia Nappal kezdődött, ahol többek között Horváth Kristóf Színész Bob workshopján tanulhattunk, majd Bob Holman tartott előadást az orális tradícióról.
Ezt követte Marc Smith „előadása”, bár azt hiszem, hogy ez így nem is teljesen pontos: egy hosszú, interaktív performansz keretein belül közvetítette magát a slam poetryt. A slamben eltöltött 7 év után számomra szinte már-már szakrális élményt nyújtott, ahogy a műfaj megteremtője a slam alapvetéseit adta át számunkra. A slam atyjától kaphattunk válaszokat azokra a kérdésekre, melyek évek óta foglalkoztatnak bennünket a műfajjal kapcsolatban. Smith szerint óriási a hangsúly magán az előadáson, illetve a közönségnek való közvetítésen. A slam nem a slammerről szól, hanem a közönségről, a szövegek pedig értéket közvetíteni hivatottak.
A performansz után Bob Holman és Marc Smith a történelemben először nyilvános keretek között vitázott a slamről, gyakran egymásnak is ellentmondó érvekkel. Mindenképpen érdekes volt hallgatni őket, a műfajról alkotott tágabb perspektívával távozhattunk az est végén. Észrevettem viszont, hogy nem voltak sokan a vitán, ennek oka pedig egy szerencsétlen egybeesés egy másik rendezvénnyel, amelynek a dátuma már korábban véglegesítésre került: a Menta Teraszon éppen zajlott a Földalatti slam. Az Anker’tből hazafelé benéztem egy ölelésre, és örültem, hogy legalább itt telt házas rendezvényen gyűlnek össze a slammerek. Az elmondások alapján elképesztően erős volt a felhozatal, többek szerint gyenge szöveg egyáltalán nem hangzott el.
Slam poetry: level up!
Szerdán, az elődöntő napján több mint 20 ország versenyzői várták készenlétben, izgulva, előadásukra készülve, hogy a nézőtér nemzetközi közönsége előtt megnyilvánulhassanak. Amikor odaértem az Anker’tbe, valahogy furcsán „üresnek” éreztem a teret energetikailag: ott volt egy csomó ember, de valahogy nem „mozgott” az egész, mintha egy éppen nem működő szerkezet drótvázai között sétáltam volna. Ekkor vetik be Horváth Kristóf Színész Bobot, az OSPB kétszeres bajnokát, aki az ilyen esetekben taktikai atomfegyver módjára robbantja fel és szét a slammerekben lévő energiát: gyakorlatokkal, játékokkal, egy rögtönzött workshoppal beindította az áramlást. Negyed óra múlva szinte harapni lehetett a levegőt: a hely atmoszférája megtelt élettel, az előadók pedig legjobb tudásuk szerint, feltöltve állhattak színpadra. Volt, aki angol nyelvű performansszal készült, volt, aki a saját nyelvén adott elő. Mindkét esetben a szövegek angol fordítását olvashattuk a háttérben, így teljes értékben részesei lehettünk az előadásoknak.
Na de kérem, ami ezután következett! Elképesztő volt megtapasztalni a különböző kulturális háttérrel rendelkező slammerek saját világát: megfigyelni, hogy melyik nyelv milyen mértékig alkalmas ritmusokra, hogyan teljesednek ki a nyelvi játékok. (Következő életemben egyszerre leszek cseh és francia. Még nem tudom, hogy csinálom, de addig rájövök.)
A slammerek két körben adták elő a szerzeményeiket. Az első menetben nem volt megadva téma, ellenben a másodikban a Bridges and Barriers tematikára várta a szövegeket a zsűri. Az első kör az estéhez képest visszafogottabban kezdődött (panaszra persze nincs ok, hiszen ahogy említettem, Horváth Kristóf Színész Bob megtette a magáét), aztán ahogyan a közönség is ráhangolódott az előadások sokszínűségére, egyre intenzívebb performanszok követték egymást. A második körben a fellépések sorban robbantották fel a színpadot. Végül a tíz legmagasabb pontszámot kiérdemlő versenyző mehetett tovább a pénteki döntőbe. Magyar vonatkozással kapcsolatban szeretném megemlíteni, hogy Molnár Péter, a jelenlegi slambajnok megint felülmúlta önmagát: bár az idei bajnokságon, a CEU-n tartott első körös performansza messze az eddigi legjobb teljesítménye, szerdai előadásában ismét sikerült szimpla szövegmondás helyett értéket és tartalmat közvetítenie, amelynek eredményeképpen a pontjai alapján a képzeletbeli dobogó második helyét foglalta el. Azért tartom fontosnak kiemelni ezt, mert egy idő után számomra unalmassá váltak az évek alatt lassan redundanciába forduló előadásai. „Menjünk tüntetni – legyen már demokrácia” témájú fellépései szűk perspektíván mozogtak, ezért örömömre szolgált tapasztalni, hogy igen is lehet olyan előadásig fejlődni, amely előtt bátran kalapot emelhet a „szakma”.
Hol vagytok, slammerek???
Több mint hét éve veszek részt a hazai slam világában. Emlékszem, hogy volt olyan hónap, amikor hét évvel ezelőtt (a bűvös hetes…) tizen-tizenöten ültünk a Mika Tivadar Mulató pincéjében, és egymásnak adtuk elő a szövegeinket. Hét év alatt nagy utat járt be a műfaj: trendek és generációk követték egymást, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Volt, hogy hónapokig rendkívül magas színvonalú előadásokat élvezhettek a Slam Poetry Budapest rendezvényeire látogatók, és voltak egymást követő alkalmak, amikor valahogy nem akart összejönni az a szint, amit a több évnyi fejlődés alapján elvárható lenne. Azonban most lehetőségünk van megtapasztalni, hogy a nemzetközi élvonal milyen szintet képvisel, és azt kell, hogy mondjam: magasat.
Az utóbbi időben fényképezőre cseréltem a mikrofont, így tavaly szeptember óta fotózom a Slam Poetry Budapest rendezvényét, amelyet minden hónap utolsó csütörtökén az Anker’tben rendeznek. Az utóbbi időben ezáltal hónapról hónapra látom a fejlődést… illetve annak a hiányát. Sokszor a felkészülés teljes hiánya látható az „előadón” (ez esetben határozottan indokolt az idézőjel), amint egy ragrímekkel teli, rosszul megírt, szerkesztést még hírből sem látott szöveggel kiáll, és mintegy önterápia jelleggel elmeséli, hogy megcsaltak / köcsög a kormány / nem tudtam miről slamelni, de azért kiálltam, mert menő. A slamnek pedig egyáltalán nem erről kéne szólni. Most pedig adott az alkalom, hogy Budapest belvárosában egy átfogó képet kapjunk, hol tart ma a slam poetry élvonala. Ehhez képest a magyar slammerek közül csupán néhány lelkes érdeklődővel találkoztam, akik egészen biztosan szintet lépnek az előadások hatására. Valóban ennyire érdekli a hazai aktív slammereket, hogy mi lenne a minimum elérendő szint? Hogy mihez kéne felnőni, és mit kéne megugrani? Nem tudom hova tenni azt sem, hogy kedden szintén csak néhány ismerős arccal futottam össze, miközben Marc Smith („so what?!”) velük egy városban nyilvánosan és ingyenesen előad, mesél, létezik. Nem haragszom, vagy neheztelek, csak… nem értem.
Húzás a Trafóba!
Csütörtökön 19:30-tól a hazai élvonal képviselői léptek fel egy showcase keretein belül, utána pedig Mark Smith és csapata nemzetközi vendégelőadókkal kiegészülve a Bridging Barriers című spoken word előadást hozták el számunkra. A péntek este pedig a döntőről szól, ahol 19 órától mérik össze tudásukat Európa legjobb slammerei. Kötelezően ajánlott mindenkinek, aki valaha is színpadra szeretne lépni. Főleg azért, mivel nemcsak művészetről van szó, hanem a műfaj sajátosságaiból adódóan kompetitív megmérettetésről is. Ezáltal érdemes tisztában lenni vele, hogy mi az a szint, amelyhez fel kellene nőni, ha az élvonalba szeretne tartozni valaki az adott diszciplínán belül. És az elődöntő alapján mondhatom: igen csak magasra került az a bizonyos léc!
Friss infó: a 2018-as Slam Poetry Európa-bajnokság győztese Molnár Péter lett.
Slam Poetry Európa-bajnokság, Anker’t és Trafó, Budapest, 2018. november 27-30.
A fotókat a szerző készítette, további képek itt érhető el.
