Az eltűnt Tar Sándor-tárcákat tartalmazó, Vén Ede című kötet bemutatóján adják át a Művésztér Egyesület legújabb közösségi használatra szánt könyvespolcát.
Az első könyvszekrény, ami KönyvSziget néven működik és kb. 500 könyv befogadására képes, másfél éve kapott helyett a debreceni Ady parkban. Két kisebb tematikus, nyitott könyvespolcok is elérhető már: a Voltegyszer Kávézóban szépirodalmi könyvek találhatók, a Természettárban pedig biológiával, földrajzzal, állatokkal, általában a természettel foglalkozó kiadványok lelhetők fel.
A következő könyvespolcot 2018. november 13-án (kedd) 19 órakor adják át az Incognito Clubban. A hely egykori szlogenjéhez („pult” és „kult”), valamint jelenlegi szellemiségéhez alkalmazkodva szépirodalmi, zenei, képzőművészeti és közélettel foglalkozó kötetek lesznek megtalálhatók a pulttal szembeni nyitott polcon.
Az átadót az egyesület szellemiségének és szemléletmódjának megfelelően kötetbemutatóval kötötték össze a szervezők. A Tar Sándor kocsmatárcáit tartalmazó hiánypótló kötet a Tar-túrához időzítve megközelítőleg egy hónapja jelent meg, és már a nyomdába kerülés előtt nagy érdeklődést váltott ki. A könyv második debreceni bemutatóján a kötet szerkesztőjével, Porcsin Zsolttal Juhász Tibor író, költő, szerkesztő beszélget majd.