Belgium Oscar-nevezettje megkapó érzékenységgel dolgoz fel egy hihetetlenül nehéz témát, így rendezője, a mindössze huszonhét éves Lukas Dhont, valamint főszereplője, a tizenhetedik évében járó Victor Polster gyorsan a filmművészet legnagyobbjai közé emelkedhetnek.
A Lány az idei Cannes-i Filmfesztivál egyik leginkább körülrajongott filmje volt, Lukas Dhontot pedig rögtön az új Xavier Dolanként ünnepelték. Az összehasonlítás a két rendező fiatal korban aratott sikereit és őstehetségét illetően helytálló, azonban Dhont még Dolanhez képest is egészen magas szintet képvisel.
A Lány egy szikár, érett remekmű, olyan, amilyet általában sokat megélt, tapasztalt rendezők készítenek.
Nyoma sincs a korai (és későbbi) Xavier Dolan-filmeken tetten érhető terjengősségnek és maníroknak, sőt, az elsőfilmes rendező higgadtan, biztos kézzel, hibátlan ütemérzékkel veti vászonra ezt a letaglózó erejű történetet a férfitestbe született lányról, aki mindent megtesz azért, hogy végre önmaga legyen. Lara (Viktor Polster) életébe épp a nagy változások közepette kapcsolódunk be: a lányként élő és a környezete által akként is kezelt fiú épp a hormonkezelését szeretné megkezdeni, miközben a nemátalakító műtétjére készül, továbbá igyekszik bejutni, majd pedig bent is maradni egy elit balettiskolában.
A narratíva gerincét így Lara saját testével folytatott küzdelme adja:
a lány folyamatosan keresi a határokat, legyen szó a hormonkezeléssel kapcsolatos gyógyszeradagokról vagy épp a különösen fájdalmas balettmozdulatok sorozatos gyakorlásáról.
Épp ettől, azaz a főhős önmagával folytatott harcától lesz különleges alkotás a Lány, hiszen egy olyan társadalom képe rajzolódik ki a filmből, amelyik teljesen magától értetődőnek veszi az egyén önmegvalósításra tett erőfeszítéseit. Épp ezért Lara nem a családján vagy a közvetlen környezetén belül kerül konfliktushelyzetbe, hanem önmagával küzd, mivel a saját testének korlátai, anatómiai jegyei jelentik a legnagyobb kihívást. Ezt a küzdelmet ritkán tapasztalható érzékenységgel mutatják be az alkotók:
Dhont profin komponál meg olyan rövid snitteket, amelyek nem tolakodóan, szavak nélkül, néhány másodperc alatt érzékeltetik, min megy épp keresztül a főszereplő.
Ilyen hatásos megoldás például az, amikor Lara reggeli merevedését mutatja meg Frank van den Eeden operatőr kamerája. Ez egy olyan, remekül elhelyezett narratív elem, amely által teljesen világossá válik a főhős küzdelmének sziszüphoszi volta, történik mindez úgy, hogy ez a néhány másodperc nem öncélúan provokatív, nem sértő, nem kellemetlen, de nem is jelentéktelen. A Lány tele van ilyen pillanatokkal.
Az alkotók szép lassan fokozzák azt a már-már monomániás őrületet, ami Larát a saját testével szemben vívott harc hevében keríti hatalmába.
Így aztán a címszerepet játszó Victor Polsterre is nehéz feladat hárult: a karakter árnyalásához maximális színészi odaadásra volt szükség, Polsternek is rá kellett éreznie arra, milyen apró, leheletfinom mozdulatokkal és gesztusokkal tudja kifejezni a Larára nehezedő terheket. Ezt az akadályt pedig magabiztosan, könnyedén ugorja meg a tizenhat éves színész: teljes átlényegülés megy végbe a vásznon, egyetlen fals pillanat nélkül.
Nehéz a fentieknél pontosabban megfogalmazni, miért is óriási, időtálló művészi teljesítmény a Lány: a közel kétórás filmidő során leginkább rutincselekvések közben látjuk a főszereplőt, nincs egyetlen nagy klasszikus konfliktus, hiszen Lara belső küzdelmének ábrázolása messze áll a hagyományos narratív építkezéstől.
Mégis egy páratlan műgonddal megkomponált, letaglózó erejű alkotás születik meg, melynek jó szívvel lehet drukkolni például az évvégi díjszezonban is.
Ami azonban ennél sokkal fontosabb, az a nyíltság és őszinteség, amivel Lukas Dhont szólni tud a film nyelvén az LMBTQ közösség problémáiról és démonairól azokhoz is, akik nehezen fogadják el az úgynevezett „másságot”.
Lány (Girl), 2018. Rendezte: Lukas Dhont. Írta: Lukas Dhont, Angelo Tijssens. Szereplők: Victor Polster, Arieh Worthalter, Tijmen Govaerts. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
