Boojaka
Boojaka, boojaka, énekelte a tükör előtt a Forrai. Gyönge volt a hangja, mint a Hudi Klaué, amikor a Braun Marika néninek jelent környezetismeret óra előtt. Boojaka, boojaka, bújj el Jakab baka, tekergett az anyja fésülködőasztalánál, de lassabban mondta, mint kellett volna, mert nézte közben magát, mennyire csinálja jól. Hátrafelé fordított, sárga sültös sapka volt rajta, amit aláírt valamelyik motoros a cserénfai krosszon, csak a Forrai anyja kimosta utána, úgyhogy halványan látszott már csak a neve nagyon. XL-es, Samsung futásos pólóban volt a Forrai, amit leihatott, úgy látszik, valamivel, meg az anyjának az a hosszú fuksza, amit a Maria Treben-könyvek mellé küldtek nekik, az volt a nyakában, lelógott egészen a pocakjáig. Boojaka, boojaka, kezdte megint, és mikor gyakorolt, a jobb kezét ökölbe szorította, mintha mikrofont markolna vele, és hörcsögszerű lett akkor az arca. Uzsonnázni ugrottunk hozzájuk csak föl bicajozás után, és mentünk volna már, de a Forrai meg akarta még a Boomshaka Lakát is hallgatni, mert azt szerette a Boojaka után a Happy Gangtől a legjobban.
A Boomshaka másik kazettán volt meg neki, úgyhogy kivette ilyenkor a magnóból a Boojakát, visszatette a tokjába óvatosan, és betett egy kilencven perces füstszínű TDK-t, amire a rádióból vette rá a Happy Ganget. Mondtuk neki, hogy gyakoroljon most egyedül tovább, mi meg kimegyünk még gyorsulni egyet a Gyogyeszhoz inkább, holnap meg megnézzük akkor. Csókolom, köszöntünk be az anyjának a konyhába, megittuk a maradék kiwiszörpöt, aztán ugrottunk is rá a bicajra.
Rendelt a Forrai két hete egy műsoros kazettát a Happy Gangből, azt mentünk a CD Boxba napközi után megnézni. Szerettünk a Gábor bácsihoz a CD Boxba menni. Köszöntünk neki, hogy csókolom, szólt valami zene mindig, ő bólintott, mi meg mentünk az emeletre egyből, mert a CD-k, azok ott voltak, fönt. Hi-fi tornya a Bőzsöny Zsoltinak volt egyedül, abba két kazetta meg három CD is befért, de fogni lehetett rádiókat is vele. Magának kereste meg a frekvenciát, meg volt az a nagy piros gomb, amit ha a Zsolti a távirányítón megnyomott, fölerősödtek akkor a mély hangok, de olyankor lehetett azt csak megnyomni, amikor a Jani bácsi hátul volt, a kertben, mert azt mondogatta mindig, hogy ezt az érvénytelen zenét, ezt nem szereti, ha szól, meghülyülnek ettől a tikok is szerinte az ólban, úgyhogy amikor bent volt a Jani bácsi a lakásban, akkor nem lehetett a Black Sabbath-tól bömböltetni a Paranoidot, se a Guns N’-től a Paradise City-t. Mérgesek lettek volna a tikok meg a Jani bácsi is tőle, biztos.
A Guns N’ borítóit nézegettem a Gábor bácsinál. A leckeírás ugrott arról a kékről meg pirosról be, hogy meg kell előbb a házikat írni, és utána szabad csak mély hangokkal bömböltetni a Guns N’-t, mert ott volt annak a fiúnak is a térdén a füzet, ott a borítón. Napközi után mentünk a Gábor bácsihoz mindig, a leckénk meg volt addigra írva már, úgyhogy bömbölhetett ott, ami éppen bömbölt. Belefért. Nézegettük a borítókat, párat meg ki is vettünk a tokból, mert jó kis képeket tettek azokba mindig. Koncertekről vagy szörnyekről vagy málló falakról. Attól is függött, milyeneket, meg hogy színeset-e vagy fekete-fehért, hogy miket játszott a zenekar, vagyis hát hogy mennyire volt kemény. Mi a kemény zenét szerettük azért jobban. A Guns N’-t meg a Maident, de hát a farsangon vagy a fonyódligeti táborban, ott az Ace of Base szólt, a Happy Gang meg néha a Karcsi bácsi kedvéért a Boney M. is.
A Forrai szerette a tábort, mert ugye a Happy Gang volt a kedvence. Örült nagyon, mikor mondta a Gábor bácsi neki, hogy a kazettája ideért. Be volt a Forrai amúgy is zsongva, mert lehetett tudni, hogy a Happy Gang lép föl a Tesco megnyitóján, az áruház parkolójában. Kész volt már a parkoló teljesen szinte, pár raklap díszkövet lehetett csak látni, ha arra bicajozott az ember, hogy már csak azokat egyengetik. Sáros udvarokkal meg kóbor kutyákkal volt az a rész korábban tele, az árokba meg szemetet dobtak szinte mindig, akik itt laktak, legalábbis régebben, mert most már azok a házak meg udvarok meg árkok sem voltak meg, és elköltöztették a lakókat is, hogy a Tesco áruház rendesen elférjen, a parkolójában meg nyitáskor a Happy Gang.
Boojaka, boojaka, írta föl a Forrai a tolltartójára, a tenyerére meg a padra is az iskolában, de oda csak félve. A napközi végén meg mutatta, hogy hármat kell már csak a Happy Gangig aludni, vigyorgott nagyon, és tiszta kék volt a tenyere. Nem lehetett a fácánlövésről beszélni vele egy ideje, se a krosszról, mert csak a Boojakát mondta, meg a Kérek egy kulcsot a szívedhezt, és megígértette velünk, hogy elmegyünk vele a Happy Gangre mi is. Végül is, gondoltuk, nem esik Disney-s napra, úgyhogy abban maradtunk, hogy majd a 13-as megállójában találkozunk négykor.
Nem vittem a koncertre magammal kulcsot, nem akartam a rengeteg ember között elhagyni esetleg, de nem is baj, hogy nem viszem – magyaráztam a buszmegállóban a Takács Bélának –, mert anyáék otthon lesznek, ha megyek, úgyhogy lesz majd, aki beenged. Bólogatott a Béla, hogy kulcsot azt ő sem hozott, de annak örül, hogy a Casióm itt van, mert ráfolyt reggel a noteszára a kakaó, és nem látja, hogy most hetes a vége vagy egyes a Zsoltiék telefonszámának, de én azt ki tudom most a Casióból neki nézni. Néztem is.
Két perc múlva kellett a busznak odaérnie, amikor megjelent a sarkon a Forrai. Napszemüveg volt rajta, amit az apjától kért kölcsön. Ott volt a Daciájukban mindig, kiszívta már a nap a tokját régen. A Reader’s Digest küldte nekik, mikor az autót majdnem nyerték csak meg, de a Forrai azt magyarázta múltkor, hogy ha rendelnek még tőlük négy könyvet, egyet a kertészkedésről, egyet a japán vasutakról, egyet a kutyatenyésztésről meg az ősemberek barlangrajzairól is egyet, akkor már biztosan az ő borítékukban lesz a slusszkulcs. A szemüveg megvolt már a Mazdához, és kikunyerálta a Forrai a 7 Upos bermudát is a lengyelpiacon úgy látszik, mert az volt most rajta. Pont olyan szerinte, mint a kazettaborítón a Vitaminé a Happy Gangből. Boojaka, boojaka, mondta köszönés helyett, mi meg a Bélával mondtuk rá, hogy bújj el Jakab baka, mert így folytatódott ugye a szám, a Forrai meg mutatta a hüvelykujját, hogy örül neki, hogy tudjuk. Kék volt.
Ott tett minket a busz majdnem az áruház előtt le. Időben voltunk, páran bóklásztak csak rajtunk kívül a parkolóban még. Néztem, hogy ez a Tesco ez mekkora, és arra gondoltam, hogy ebben aztán elférne a Herman Ottó meg a Kapoli sarkáról a szörplerakat hányszor, el a donneri pékség, de még a Zselic áruház is ruhaosztályostul, vagy a fél Domus. Hatalmas. Figyeltem, ahogy indexelnek hátul a kamionok és hozzák a sok chipset meg sportszert meg mélyfagyasztott zöldséget a Tescóba, és arra gondoltam, hogy árulnak-e majd itt indiáncseresznyét, és ha igen, hány kanna van most akkor belőle vajon a raktárban, hátul?
Jól kitalálták ezt a Tescót azért, mondtam a Bélának, aki annyit mondott erre csak, hogy ja, de a Forrainak elég volt ez is, hogy boojakázni kezdjen, meg furcsa csípőkörzéseket csináljon hozzá, amikre a Karcsi bácsi mondta volna egyből, hogy szabálytalan, de a Forrai szerint meg arra hasonlítottak, ahogy az MTV-n mutatják a rapperek a kamerába, hogy oké minden. A Forrai úgy nézett inkább ki, mint aki pillangózni próbál a parkolóban, pedig itt még a Szegvári Sziszónak se ment volna a pillangó, neki pedig jó laza vállai voltak, meg ritmusa is.
Egyre többen lettek. Láttam a kék Szimóján befordulni a Baranyai Ferike bátyját, jött a tesójával a Göldner Tomi is, a Karcsi bácsi meg közvetlenül a bevásárlókocsik mellé parkolt le. Ott volt a stopper a nyakában. Leméri, gondoltam, hogy hány percet játszik a Happy Gang, és odatettem én is a stopperra a Casiómat.
A színpadot figyeltük, ahova akkora hangfalakat pakoltak föl, amik négyszer vagy ötször nagyobbak voltak a Bőzsöny Zsoltiénál, és arra gondoltam, hogy ha ezeknek a távirányítóján is van az a piros gomb, akkor olyan mély hangok lesznek itt, hogy talán még a Tesco üvege is kitörik, és akkor jól kinéznek majd, mert a Béla apja például biztosan nem dolgozik ma délután, hogy megcsinálja.
Jó napot kívánok, mondta egy ősz bajszú ember a színpadon. Zöld színű zakóban volt, a hangja meg mély, és komoly, mint a fogkrémreklámokban a tojást kopogtató orvosoké, és mondta még, hogy amíg elkezdi a Happy Gang, nézzük szerinte meg, milyen akciókkal készültek a nyitásra, osztanak szórólapokat mindenkinek mindjárt, a pénztárosok meg a kasszáknál ülnek már, és várják az első vevőket. Jó szórakozást kívánt a bajszos, és el is tűnt a színpad mögött, jöhetett a Happy Gang. Kék ujjatlanban szaladtak ki a színpadra, mintha kosaraztak volna előtte a suli udvarán. Tesco feliratú szatyrok voltak a kezükben. Letették őket a mikrofonállványukhoz egyből, aztán mondta az egyikük, hogy ők a Happy Gang, mintha nem tudta volna az egész város jól, és a Minő Guminővel kezdenek. Indítottam a stoppert, és a Forraira sandítottam közben, mert tudtam, hogy ő a Minő Guminőt át szokta a kazettáján tekerni, de nem látszott most szomorúnak egyáltalán, mormogta magában a refrént. Ez melyik, aki most énekel, kérdezte tőle a Béla, a Forrai meg, hogy hát a Moha, de alig várja már, hogy a Vitamin következzen, akinek addig nem volt még szerepe sok, csak odarohant a Mohához egyszer, és a szívéhez fogta a mikrofont, és mintha azt jelentette volna ez, hogy ha majd ő következik, akkor benne lesz a szíve is a számban.
Mondták a Guminő után is, hogy ők a Happy Gang, mintha elfelejtettük volna közben, és hogy eljátsszák most nekünk a Boomshakát, és mivel tudta a Forrai, hogy ebben a Vitamin is lesz majd, levette a napszemüveget, integetett és kiabálni kezdte, hogy milyen alak ez a Lala, héj. Odafigyeltek erre a Happy Gangesek is, mert mondták egyből, hogy azt aztán szeretik, ha együtt énekli velük a közönség a számot, úgyhogy szálljon most be mindenki, aki ismeri a Boomshakát. Énekelt a Forrai, énekelt a Göldner Tomi, még az Ükös Laci is énekelt, akit pedig nem engedett ki az anyja sohase bicajozni, nehogy kimelegedjen és meghűljön, és mire harmadjára is elmondták, a Karcsi bácsi is megtanulta a refrént, úgyhogy együtt morfondírozott az egész Tesco parkoló, hogy ez a Lala, ez milyen egy alak, de be se fejeződött még szinte a szám, máris jött a Boojaka, fel lehetett az elejét ismerni.
Boojaka, boojaka, mondta a Forrai, és az volt a fura, hogy a Happy Gangesek meg a színpadon egyáltalán nem mondtak semmit. Lehajolt a Tesco feliratú szatyrokhoz mind a három énekes, közben a szöveg az ment tovább, mintha nem is belőlük jönne. Odalépett akkor a mikrofonja mögé a Vitamin, és mondta, hogy ők most írószereket fognak a közönség közé dobálni, amiket a Tesco áruház küld, és hogy reméli, nem lyukas a kezünk, és nevetett. Fura volt, hogy amíg ezt mondta, hallatszott a Boojaka szövege is, hogy menekülj Jakab, mert szakad a part, de nem volt idő annyi fele figyelni. Közelebb húzódott a színpadhoz mindenki, és várták, hogy a Moha, a Kory meg a Vitamin mit dob nekik ki a szatyorból. Röpültek a ceruzahegyezők, a rotringbetétek, a töltőtollak meg a vonalzók. Úgy szórta őket a Happy Gang, mint amikor a Nagy Laci bácsiékhoz sódert hoztak a betonkeverőbe, győztek az emberek hova nézni.
Rám bízta a napszemüvegét, aztán előrébb furakodott a Forrai is, hátha sikerül valamit elkapnia és láttuk, hogy veszekedni kezd egy másik fiúval, aztán meg elvetődik a parkoló díszkövén, mint a Zubor Zoli, mikor védeni szokott a nagyszünetben. Fölszakadt, úgy láttam a Forrai térde, de nem foglalkozott ezzel. Volt valami a tenyerében, és mutatta a hüvelykujját, hogy sikerült. Úgy jött akkor felénk, mint abban a Guns N’-klipben a Schwarzenegger, mögötte az emberek nyújtóztak meg ugráltak, de őt nem érdekelte már. Egy cumi alakú sárga radír volt nála, és kiabálta, hogy ezt a Vitamin dobta ki, és hogy ezentúl elrontja majd direkt a törteket, de ezzel ki fog ő minden hibát a kockásfüzetéből radírozni. Megfordult, és látta, hogy a Happy Gang még mindig írószereket dobál, énekelni viszont egyikük se énekel, és nem értette. Hogy lehet, hogy senki se énekli a színpadon a Boojakát, mégis szól, kérdezte tőlünk, de nemigen tudtuk ezt mi se. Állt mögöttünk egy nagyobb fiú, aki viszont igen. Mondta a Forrainak, hogy hát azért, mert ez playback, hülyegyerek, hogy nem is élőben énekel most a parkolóban a Happy Gang, hanem csak megnyomta valaki a kazettájukon a gombot, ők meg tátognak meg ugrabugrálnak, és úgy tesznek csak, mintha az ének is most lenne.
Megköszönte akkor a Vitamin, hogy ott voltunk, és mondta, hogy a Tesco akkor az megnyílt. Kilenc percet és negyvenkét másodpercet játszott a Happy Gang, a Casiómmal mértem, és be se mentünk mi a Tescóba, a parkolóban próbáltuk a Forrait vigasztalni. Szomorú volt nagyon, hogy hát akkor a Happy Gang igazából nem is énekelt. A bevásárlókocsik mellé ült le, szipogott és a könnye is kicsordult kicsit. Ahogy törölgetni kezdte, elkente a kezén a Boojaka-feliratot. Mérges volt, és mondogatta, amikor a buszmegálló felé mentünk, hogy kiradírozza ezzel a sárga, cumi alakú radírral a kockásfüzetéből, a vonalasból meg a tájékoztató füzetének a vinyettájáról is a Happy Gang felírásokat, aztán meg eldobja ezt a radírt a francba, és kölcsön fogja a Zsoltitól a Guns N’-t kérni. Na, mondta a Takács Béla, a Guns N’, az legalább jó.
Borítófotó: Indiehoy
