Az első
Az első növény húsának nedve, az első izzadó test illata.
Az utolsó szteroiddal teletömött bika, a műanyagból sarjadó
paradicsom íze a szádban. Köpsz, hánysz, vakarod a fejed.
Belegondolsz a világ első céltalan és tudattalan
közösülésébe, mielőtt még ösztönné vagy igazán élvezhetővé
fajult volna. Egy zúzódás, véraláfutás, alvadás vagy valami más
értelmezhetetlen jel. Amikor először van más szerve a kezedben,
először nyúlsz fel másnak, esetleg utoljára. Amikor a világ még
vagy már ott tart, hogy nem tudja, ember vagy állat.
Az első vulkanikus életjel, az utolsó magkitörés,
amikor először reped meg a föld, és nincs műszer, nincs miért.
Amikor valami a mélyből először a felszínre tör egy sötét résen át,
és vér fakad a növényből, tej az állatból, és az ember még csak
spermába kódolt faji lehetőség tektonikus elmozdulások közt.
Objektív képződmény
A test határainak végére járni, kiütéssel közelíteni minden
élvezet kezdetéhez,
a fájdalom eredetéhez. A tűrő- és bíróképesség kikezdése:
mennyi az annyi, és mi az, ami már nem, elviselhetetlen
a vodkaszagú lélek, a vérrel teli vörösborokádás,
a felböfögött gyomorsav, kátránnyal teli tüdő, szétmart
gyomorszáj. Iparilag beállított működés. Futószalag, száraz pina,
puha farok, vörös fej, vérben a szem, lila végtagok. Kicsit
mélyebbre: egymástól független történetek, hústól és tartalomtól
mentes másban való (?) tükröződés. Egy kis popzene meg jazz-
üvöltés. Életen át tartó értelmetlen szeretkezés, alvás, irodalom.
Kicsit a fikció határára: csak álljon lábra, még mielőtt az érzés
ösztönné fajul, vagy fordítva, épp ezért baszik öntudatlan
mindenki azzal, akivel tud. Szárad a verejték, a nyál,
az anyag. Befejezett tény. Objektív képződmény. Vagy.
Borítófotó: Wellcome Collection
