Szinte csak véget ért az idei Debreceni Ünnepi Könyvhét, és máris újabb programsorozaton vehettek részt a kultúra iránt érdeklődők, mégpedig a harmadik alkalommal megrendezett, így már hagyománynak számító PAD (Picnic & Art Debrecen) összművészeti utcafesztiválon.
Ami ezt az eseményt leginkább jellemzi, az a nyitottság és a közösségformálás.
Kinyíltak a b24 Galéria ajtajai és az udvarral közös teret alkotva várta vendégeit a hely. Ez a tendencia jellemezte programjait és erre ösztönözte látogatóit is. Az ide betérők közelebb kerülhettek a kortárs művészethez, mind a galériában kiállított alkotásokon, mind a DESZínház – olykor az abszurd határait feszegető – előadásain át, továbbá alternatív zenei produkciókon és a legfrissebb animációs filmválogatásokon keresztül. Ebbe a hangulatba tökéletesen beleilleszkedett a Szólj be a papnak! programja is, ami alapvetően szintén a nyitottságról szól. A vitaestsorozat egyik alapítója az Európa Rádiónak nemrégiben a következőképpen nyilatkozott:
„ha az egyház nem akar egy ilyen bélyeggyűjtő szakkör maradni, akkor bizony ki kell lépni a templom falán kívülre.”
A fő céljuk, hogy a templom falain túl, kocsmákban, fesztiválokon – akár egy sör társaságában – kötetlen beszélgetés formálódjon vallásról olyan témákkal ötvözve, melyek mindenki számára aktuálisak és olykor talán kényesek. Ilyen például a szexualitás, a férfi-női szerepek változása, az ökonómia, a politika, a kapcsolat más vallásokkal. A mostani vitatéma a Szakrális művészet – Konzerválás vagy megújulás? címet kapta, melyről négy különböző személyiségű és különbözően gondolkodó ember gondolkodott.
A beszélgetés legfeltűnőbb figurája Huszti Zoltán volt, aki az első pillanatban felhívta magára a figyelmet már-már provokatív megjelenésével,
ugyanis egy arany flitteres zubbonyféleséget, színes festékkel összemázolt festőköpenyt, illetve egy élénk, kék kalapot viselt. A formabontó öltözék szimbolikus jelentésére fény derült a beszélgetés folyamán, egy már mindenki által várt kérdés válaszaként. Tudni kell, hogy a káplánt sokan Nagyfestő Hitvallóként is nevezik, ez arra utal, hogy életében egyenértékű szerephez jut a művészi tudat és papi tudat is. Az arany flitterek elmondása szerint a szentlélek ragyogását tükrözik, így ez a papi tudathoz kapcsolódik, a köpeny az alkotó voltához, a kék kalap pedig rebellis jellemét mutatja, amely a beszélgetés során is megmutatkozott, ugyanis folyton akadt egy-egy humoros hozzászólása, beszólása, mellyel nevetésre késztetett mindenkit.
A következő vitapartner Béres Zsuzsa, aki a Debreceni Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Programjának doktorandusza, és sokszor a társadalomtudomány felől közelítve mondta el véleményét. A kétkötetes Luther-sorozat, illetve a nemrégiben megjelent Koppány szerzője, Cs. Szabó Sándor is az asztalnál ült, aki maga is „reformátorrá” válva, más megvilágításba helyezte a wittenbergi lelkész életét. Helyet foglalt még itt Dr. Hegyi Csaba, a PTE egyetemi docense is, aki egyben festőművész, s elárulta szintén készült „beszólással” partnerei felé, bár nem került sor ezek mindegyikére.
Az első kérdést a beszélgetés moderátora, Berecz Péter tette fel: van-e létjogosultsága a modern illetve kortárs művészetnek a szakrális térben?
Hozzátette, hogy egy közvéleménykutatás alkalmával a válaszadók hatvanegy százaléka igennel felelt, és a jelenlévők sem tettek másként. Huszti Zoltán válasza csupán egy határozott „van” volt, de aztán hozzátette, akadt arra példa, hogy egy általa elhelyezett saját készítésű festményét nem odaillőnek ítélték és kivitték a templomból. Béres Zsuzsa véleménye szerint egy szakrális mű alapvető funkciója, hogy gondolkodásra és elmélyülésre késztesse a szemlélőjét. Ha az alkotás betölti ezt a funkciót, teljes mértékben van helye,
példaként hozta a református templomok kazettás mennyezeteit, amelyek bár a felekezetre jellemző egyszerűséggel bírnak, mégis képesek csodálattal eltölteni.
Cs. Szabó Sándor szerint is van létjogosultsága, és véleménye szerint a nyitottság is megfigyelhető. Ennek szemléltetésére saját regényét hozta példának, ugyanis először nem is merte egyházi kötődésű kiadónak elküldeni művét, mivel a történet korántsem kívánja „patetizálni” a történelmet, hanem épp a kimondás volt a célja, és trágár szavak is helyet kapnak benne, ettől függetlenül a vallásos témájú könyveket közvetítő Harmat Kiadó gondozásában jelent meg sorozata. A szerző szerint ez is az egyház, illetve a vallás nyitottságát mutatja. Dr. Hegyi Csaba azt vallja, minden lehet építő és romboló jellegű is, így
mindenekelőtt azt kell szemügyre venni, egy kortárs alkotás kapcsán, hogy az építi-e a templomot vagy sem.
A következő kérdés arra vonatkozott, hogy egy modern technikával készült szakrális objektum, mint például egy ikonosztáz, mennyiben kaphat helyet a szent térben, illetve melyik az a társadalmi réteg vagy korosztály, amely erre nyitott. Béres Zsuzsa ragadta meg a szót, és elmondta, nem feltétlenül a technikai tényezőkön múlik az emberek nyitottsága, hanem hogy milyen előismeretei vannak a művészettel kapcsolatban.
Cs. Szabó Sándor humorosan megjegyezte, hogy ő egy led dizájn ikonosztáziont egy „űrhajós” kápolnában tudna leginkább elképzelni.
Hegyi Csaba szerint azért igenis van jelentősége a korosztálynak a befogadást illetően, ugyanis egy modern technikával készült alkotást nehezebb úgymond átszellemíteni, ez az idősebb generációnak valószínűleg nagyobb kihívás, mint azoknak, akik már ebben nőttek fel. A legfontosabbnak azt tarja, bármilyen technikával is készüljön a tárgy, a fő célját mindenképpen közvetítenie kell.
Arra terelődött a szó, mennyiben hitelesek a bibliai alakok ábrázolásai, és miért épp úgy ábrázolják Jézust, ahogy.
Béres Zsuzsa elmondta, hogy ennek ahhoz is köze van, hogy az adott korban éppen mit tekintettek ideálisnak, hiszen hogyan máshogy ábrázolhatnák Jézust, aki a legtökéletesebb és az egyetlen bűntelen ember volt a keresztény hit szerint. Függ továbbá a kultúrától – jegyezte meg Cs. Szabó Sándor, hiszen
minden kultúra a saját képére akarja formálni Jézust, mint ahogyan Isten formálta az embert saját képmására.
Hegyi Csaba szerint itt is fontos a balansz, mivel Jézus mint ember ábrázolható, de mint Isten a második parancsolatot figyelembe véve, ami a bálványimádásra vonatkozik, már nem. Huszti Zoltán szerint is egyszerűen a kultúrából kell kiindulni, hiszen a Jézus-ábrázolások nagyrészt egy átlagos korabeli palesztin férfit közvetítenek.
Kisebb vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a szent tárgyak mekkora jelentőséggel bírnak.
Egy résztvevő például beszámolt arról, hogy az egyik debreceni református épületről évekig nem tudta, hogy az egy templom, hiszen erre semmilyen szobor vagy emlékmű nem utalt, egy másik részvevő is osztotta ama véleményt, hogy kell valaminek lenni, ami kiragadja a hétköznapokból a szent épületeket. Én személy szerint Béres Zsuzsa véleményével értek egyet, aki szerint nem feltétlenül szükségesek ezek a tárgyak ahhoz, hogy átszellemüljön az ember, sok esetben épp a letisztultság az, ami a fókuszálásban segítséget nyújt.
A következő kérdező arra volt kíváncsi, hogy ha egy szakrális objektum elveszíti funkcióját, akkor is ragaszkodni kell-e ahhoz, hogy a szent térben maradjon vagy sem.
Béres Zsuzsa és Huszti Zoltán egyetértettek abban, hogy sok esetben nem feltétlenül a funkció a lényeges, hanem az a művészeti érték, melyet a tárgy közvetít, és Béres Zsuzsa hozzátette, hogy a legtöbb esetben erről az adott közösség dönt. Hegyi Csaba szerint azért is fontos, hogy ezek a tárgyak maradjanak, mert az eredeti helye a művészetnek a templom. Az előző kérdés kapcsán fogalmazódott meg egy résztvevőben az, hogy vajon ha egy épület súlyosan megrongálódik, példának okáért a Notre-Dame székesegyház, szükséges-e megtartani eredeti struktúráját vagy megragadható esetleg a „lehetőség” a modernizálásra. Béres Zsuzsa szerint fontos az, hogy egy művészettörténetileg nagy tekintélyű épület megőrizze formáját, hogy az utókor számára is fennmaradjon, de ha van a modernizációra igénye az adott gyülekezetnek, akkor annak is helyet kell adni. Hegyi Csaba hozzátette, fontos megtalálni a restauráció és a rekonstrukció, így a konzerválás és megújulás közötti egyensúlyt.
A jelenlevők motivációt is kaptak az aktivitásra, ugyanis a legjobb, illetve legtöbbet kérdező megkaphatta az említett Luther-sorozatot,
és apróbb ajándékokkal is készültek a szervezők a felszólalóknak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Szólj be a papnak! eseményeken provokatív kérdések nem igazán szoktak elhangzani, az emberek még nem elég nyitottak, nem elég bátrak ehhez, és talán szokatlan is, hogy három-négy pap kiáll és a megszokott formaságokkal ellentétben azt mondja: „Gyerünk, szólj be!”. Bár az online platformokon intenzíven zajlanak a szópárbajok, és a legkisebb nézeteltérések is heves vitákat eredményeznek (főleg a politika vagy éppen a vallás), a valóságban, szemtől szemben nem mennek ilyen gördülékenyek a dolgok, és úgy vélem a vitakultúra eléggé kiforratlan, a hétköznapokban és a médiában is ezt tapasztalhatjuk. Bár kifejezetten kompromittáló kérdés most sem hangzott el, az eseményre szánt egy óra kötetlenül és gyorsan telt, egyszóval ez a vitaestsorozat egy remek kezdeményezés, lehetőség a kulturált diskurzus fejlesztésére, formálására.
Szakrális művészet – Konzerválás vagy megújulás?, Debrecen, b24 Galéria, 2019. június 20.
A fotókat Vígh Tamás készítette.