Tavaly nyáron láthattuk a Petőfi Irodalmi Múzeumban azt a dokumentumkiállítást, amely zömmel fotókon mutatta be, hogyan nyaraltak az írók, költők a Balatonnál a múlt század 50-es, 60-as, 70-es éveiben. Akkor megjelent egy remekül tipografizált kiadvány Kovács Ida szerkesztésében. A nagy sikerű bemutató anyagát most a balatonfüredi Vaszary Galériában lehet megnézni július 14-ig.
A műemlékekben, természeti szépségekben gazdag tóvidék mediterrán jellegével, az északi oldal tektonikus változatosságával, remek boraival, gyógyvizeivel évszázadok óta vonzza a látogatókat. A déli part sem marad el mögötte, különösen, ha népi és irodalmi hagyományait állítjuk mérlegre.
Már Kazinczy Ferenc is járt a „magyar tenger”-nél (ő nevezte el így a Balatont), amikor 1789-ben Tihanyból átkelve a réven meglátogatta szántódi birtokán Pálóczi Horváth Ádámot.
Ez talán az első helyi értéken kezelt magyar irodalmi vonatkozás, ami a Balatonnal kapcsolatos. Csokonai is járt a tónál, a savanyúvizéről elhíresült Balatonfüreden költötte A tihanyi Ekhóhoz című versét, és 1870-ben Jókai itt írta Az aranyembert saját házában, ahol sok más műve is született, Ady pedig itt kereste a gyógyulást minden nyáron 1912–1917 között. A déli part szintén felmutathat sok irodalmi adatot. Például Móra Balatonföldváron kezdte el írni az Aranykoporsót, József Attila Szárszón, Karinthy Siófokon halt meg, és volt, aki éppen ezen a vidéken született, mint például Somlyó György Balatonbogláron.
A több mint száz fekete-fehér fotó nagy része kuriózum – többségüket a kiállításokon láthattuk először.
A kultikus pannon tájba belefeledkezett írók közül soknak volt inspiráló közege a Balaton. Ezek a felvételek azért is érdekesek, mert alig van köztük beállított (amelyek mégis azok, zömmel meghökkentőek), a protokolláris jelleg nem jellemző, hús-vér valóságában láthatjuk a huszadik századi magyar irodalom legendáit. Persze nem mindegyikük kötődik olyan erős kötelékkel a tóhoz, mint Bertha Bulcsu (1935–1997), aki a Balaton gyermeke volt, első megjelent szépirodalmi műve, a Jégnovella is itteni élményt dolgozott fel. Gyurkovics Tibor szerint senki nem tudta úgy megragadni ennek a világnak a lelkét, a tó fényeit, mint Bertha és a festő Egry József.
E sorok írója számára Bertha Bulcsu a Balaton-irodalom etalonja, legyen szó akár szépirodalomról, akár szociográfiáról.
A Balatoni évtizedek szociográfia szerelmes földrajz a javából, a Balaton hőskölteménye. Írásainak igazságtartalma és szépsége velünk marad, időtlen értékké szilárdul. A közös pécsi évek alatt barátja, pályatársa, Tüskés Tibor (1930–2009) irodalomtörténész szintén ezer szállal kötődött a tóhoz. A Jelenkor egykori legendás főszerkesztője a szántódi vasúti őrházban született, később balatoni nyaralótulajdonos, szenvedélyes csukavadász lett. Balatonfenyvesi házában több tanulmánykötetet és monográfiát írt a tóhoz kötődő kortársakról (Csorba Győző, Fodor András, Illyés Gyula, Kodolányi János, Németh László, Pilinszky János). A Gyönyörű magyar tengerke címen megjelent könyve szerelmi vallomás a szülőföldről, a Balatonról.
Ez a remek kiadvány három fejezetben kommentálja a felvételeket.
Az első a Lipták Gábor (1912–1985) és felesége fémjelezte füredi irodalmi szalon vendégeit örökíti meg a házigazda felvételeivel. A ház ma a műfordítók otthona. Lipták Nyitott kapu címen könyvet is írt a látogatókról. Tüskés Tibor pedig így emlékszik vissza a szalonra: „Számomra a füredi Lipták-ház már gazdagon berendezett, működő irodalmi intézmény volt, a gazda munkahelye, írók találkozóhelye, az utolsó magyar irodalmi szalon, valami, ami a múltból maradt itt, ami a fővárosban és a vidéki városokban már megszűnt, elporladt, amit az elmúlt években felszámoltak.” (Tarczy Péter: Balatoni Panteon, Néző•Pont, Debrecen, 2018, 130.)
Lipták és felesége, Gyapai Piroska szívélyes vendéglátók voltak.
Szabó Lőrinc náluk tisztázta le a Huszonhatodik év versciklust, amit maga a házigazda írt gépbe, Örkény itt fejezte be a Tótékat. Gyakori vendég volt a házban még Déry Tibor, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Németh László és Borsos Miklós. Lipták barátja, Horváth Boldizsár orvosprofesszor vitorlásán, az Addión, a magyar irodalom mára klasszikussá nemesedett csapata gyakran utazott egyik kikötőből a másikba. Lipták egyik fotója irodalmi kuriózum: Tamási Áron és felesége, Basilides Aliz, valamint Szabó Lőrinc kedélyesen beszélgetnek a füredi ház kertjében.
Lipták Gábor 1946 és 1972 között huszonhárom albumnyi fotót készített, ezek és tíz vendégkönyv a PIM tulajdonába kerültek.
A második fejezet az 1953-ban megnyílt szigligeti alkotóház mindennapjaira fókuszál. A felvételeket Hunyady József (1921–1983) és Koczogh Ákos (1915–1986) írók és ismeretlen alkalmi fotósok készítették. A két író kvalitásos portréi igazi remekek, kivárták azt a pillanatot, amikor modelljeik őszinte gesztusai találkoznak jellemükkel, írói attitűdjükkel. Hunyady szépíró volt, Koczogh művészeti író, az utóbbi az 50-es években Debrecenben egyetemi tanár, sőt évekig az Alföld folyóirat szerkesztője is. Az egykori Esterházy-kastély falai között gyakran dolgozott Nemes Nagy Ágnes (1922–1991), aki Szigliget „leghívebb híve” volt. Egy 1954-es felvételen Kiss Tamás, Mészöly Miklós, Polcz Alain, Kálnoky László és Lengyel Balázs társaságában látható az esszéíróként, azaz „szellemi szőnyegszövőként” is sikeres költőnő.
Ebben a blokkban remek kép Koczogh Ákos fotója: Juhász Ferenc egy szigligeti stégről hátraszaltót ugrik a vízbe.
Több szem is ráirányul az elrugaszkodás pillanatában. Domokos Mátyás megelőlegezi a sikeres produkciót kézmozdulatával. Juhász gyakori vendég volt a Balaton, amiről így ír: „Magam csak csodáltam a Balatont, nem dübörgött át ihletemen ágaskodó és habsörényes kemény tombolása, hajnali csöndjének égbolt-nagy páraesernyője csak néha világított szívem fölött, mint Isten lampionja, súgása zöld bársony volt és fehér tömött akarat. Nem voltam helyhez láncolt a Balatonon. Így Balatonfüred sem volt az én megváltó világosságom. Az óriás-tó körüli helységek sok temploma, kőkeresztje, jegenye-fa láng-egyenese és árnyküldetése szövődött be szívembe…” (Előszó = Matyikó Sebestyén József [szerk.], „Oh Füred, drága Helikon…” II., Balatonfüred Városért Közalapítvány, Balatonfüred, 2011, 9.)
Két fotóról alkotóereje teljében a későbbi irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre néz ránk,
Hunyady 1975-ben rögzítette. Kertész ekkor jegyzi naplójába: „Mindig másodvonalbeli, félreismert, félreértett magyar író leszek; a magyar nyelv mindig másodrendű, félreismert, félreértett nyelv lesz; a magyar kultúrának soha nem lesz helye abban a kultúrában, amely számít, amely egyetemes, mert a magyar kultúra mindig másodvonalbeli, félreismert, félrelátott kultúrának látja önmagát…” (69.) Fekete István 1969. március 2-án írja Bíró Béla barátjának Szigligetről: „Hát aki itt nem tud dolgozni, illetve alkotni, az vagy nem író vagy hülye, vagy mindkettő” (75.). A Tüskevár, a Ballagó idő írójának bizonyára igaza volt, hiszen a hazai irodalom jelesei Orbán Ottótól Zelk Zoltánig, Kassák Lajostól Somlyó Györgyig szívesen jöttek ide, és életművükben is nyoma maradt a Szigligeten töltött heteknek. Kassák egyébként Takáts Gyula szerint Egry személye és művészete miatt szerette a Balatont.
A kötet harmadik részébe zömmel az életművük fontos vonulatát jelentő Balaton mellett nyaraló „tólakók” képeit szerkesztették,
így az úgynevezett tihanyi kör (Illyés Gyula, Passuth László, Németh László). Bertha Bulcsu Györökön töltötte ifjúságát, majd már fővárosi lakosként Szepezden épített nyaralót, telepített gyümölcsöst, szőlőt. Első feleségével vitorlázva látható, majd szepezdi házában kislányával, Franciskával, aki ma Genovában újságíró. A szoba puritán berendezése az író szikár, dinamikus írásaival rokon. A Vizek partján magyarázatot ad egyszerű, minden póztól mentes viselkedésére: „Szedett-vedett ruháimban jól érzem magamat. Itt fönn nem vagyok sem író, sem paraszt, sem szerkesztő. Csak ember.” (121.) A képaláírások viszont helytelenül jelölik a helyszínt, Bertha kertes háza a 70-es években nem Balatongyörökön, hanem Balatonszepezden volt.
A leggazdagabb válogatásban Tatay Sándor badacsonyi házának teraszán; Déryék több felvételen füredi nyaralójukban; szintén Balatonfüreden Lator Lászlóéknál Fodor Andrásék vendégeskednek; a pécsi költő, Csorba Győző népes társasággal révfülöpi nyaralója előtt; Takáts Gyula becehegyi pincéje teraszán, előtte harmatos pohárban rizling. A déli partiak: Tüskés Tibor nagy távlatú felvételen, csak a feje látszik ki a vízből; Fodor András sok verse született fonyódi házában, a képen családja, Kormos István és Kányádi Sándor; Rónay György derűsen szárszói házának kertjében; A Balaton északkeleti partján, Balatonakarattyán élt Kodolányi János, nyaralónak épült házában több műve született, itt gazdálkodott családjával, mondhatni, csak kenyérért jártak a boltba. A 66-os felvételen egy kosár gyümölcsöt vizsgál az író, légies alakját Koczogh Ákos örökítette meg. Veres Péter szintén Akarattyán találta meg az inspiráló csendet, ahová nyaranta haláláig leutazott. Molnár Edit remek felvételen idézi meg a gesztikuláló írót, míg a másik fotón az íróasztalánál kontrafényben ülő Veres Péter néz ki az ablakon.
Fontos kiállításokat dokumentáló jelentős könyv született. Pierre Nora emlékezetterminusaival jellemezhető produkció, amely egy kultikus táj irodalmi emlékezetének erősítését szolgálja.
Balatoni nyár – Írófényképek a z 1950-es, ’60-as, ’70-es évekből, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2018.
