Augusztusban a Bakáts téri dohánytrafiknál nem lehetett forróbb helyet találni a városban. A hőség miatt a kerület lakói már esőtáncot jártak, a nyugdíjasok pedig a Dreherlogós napernyőik alól rimánkodtak a Jóistennek, hogy most már tényleg fullassza meg az emberiséget. Vagy legalább küldjön egy klímaszerelőt a Knézich utca 18-ba. De hiába a lakók minden igyekezete, az eső csak nem akart eleredni. Cserébe homokviharok söpörtek végig az utcákon. A szél felkapta a nénik napernyőjét, a táncoló hippiket pedig bekergette a kapualjakba. Csak Tardi Sanyit nem tudta elfújni. Neki a szíve és a testzsírszázaléka is a helyén volt, és erősen kapaszkodott a pultba, aminek a végén barátnője, Imola unatkozott. A lány nem tudta, hogy járnak, de Sanyi igen, és ez épp elég volt neki ahhoz, hogy vidáman lapozgassa a Muscle Magazin legújabb számát. Mert bizony Imola nagyon jó csaj volt. A haja sötéten csillogott, mint a bitumen a soltvadkerti nyaralójuk előtt. A szemöldöke nagymacskásan kunkorodott, a műszempillái pedig akkorák voltak, mint egy éjjeli lepke. Nem csoda, hogy lenyűgözték Sanyit a lány adottságai. Vesztére Imola túlságosan szem előtt volt, így kérőkből nem volt hiány. Egy nap vagy ötszáz ember fordult meg náluk. Voltak köztük hajléktalanok, egyetemisták, családapák, és egyszerű semmirekellők is. Mind más dolog elől menekültek, de mindannyian Kovács Imola karibi pillantásában leltek menedékre. Ha a Sanyi nem lett volna résen, könnyen lába kelt volna a drágaságnak. És micsoda lába! De aznap éjjel egy perc nyugta sem lehetett az embernek. Sanyi a standon egy szalagcímre lett figyelmes: Teveháton menekült a cirkuszi kardnyelő. Utána kisebb betűkkel: A kardnyelőt, a kardot és a három tevét nagy erőkkel keresi a rendőrség. Micsoda hülyeség, gondolta magában. Ki akkora idióta, hogy ledugjon a torkán egy kardot? A kérdésre Imola felkuncogott, majd begörbítette rajzolt szemöldökeit. A cikkről Sanyinak eszébe jutottak a gíroszosok a szomszédban. Őket utálta a legjobban az összes kuncsaft közül. Bömböltették az arab zenéjüket és esténként kitelepedtek a járdára. Ilyenkor égett hússzag keveredett a szőrös testükből kipárolgó pacsulival. Ezt még megfejelték azzal, hogy zöldalma illatú vízipipát szívtak. Mintha valaki egy pumaketrecben turbórágót csócsált volna. Sokszor kértek kávét a cigi mellé, pedig nekik is volt odaát. Azt a szétcukrozott löttyöt, amitől Karcsi néni hajnal négyig énekelte a petróleumlámpát a kéményen lógva. A végén a tűzoltóknak is be kellett szállniuk a refrénbe, hogy le tudják imádkozni onnan. Sanyi hirtelen felriadt a merengésből, mert odakint megint szélroham támadt. Az ajtóban egy olajos bőrű idegen jelent meg. Rubinpiros kaftánt, papucsot és turbánt viselt. Jó éstét, törte a magyart. Á névém Amin. Á tévéim szérétném mégitátni miélőtt továbbállok. Imola félszeg mosollyal a kólás rekeszeknek dőlt, és elalélt a gyönyörtől. Bubival vagy bubi nélkül, kérdezte kacagva. Búbí vágy ném búbí, simogatta Amin a szakállát tűnődve. Ném búbí, mondta végül mosolyogva. Sanyi szóhoz sem jutott a méregtől. De Imola már szaladt, és egy tálban vizet vitt a tevéknek. Az állatok a Bakáts utcai fák alatt legelésztek. Ákársz félülni á tévémre, kérdezte Amin a lányt. Ez már sok volt Sanyinak. Imola csak az ő tevéjére ülhetett fel. Megragadta az idegen vállát, erre az megpördült, és térdre rogyva öklendezni kezdett. Sanyi undorodva húzódott el tőle. A megtorpanásnyi idő elég volt ahhoz, hogy az idegen kiköpje a kardot, és Sanyi torkának szegezze. Szállj fél á tévére, utasította a lányt, aki készséggel engedelmeskedett. Nékéd jó múlátást effendi, dé áztán no smoking odábént. Felpattant a lány mellé, percek múlva eltűntek a homokviharban. Sanyi addig nézett utánuk, amíg a szája tele nem lett homokkal. Később betántorgott a pult mögé, de az emberek nem mertek cigit kérni tőle. Látták rajta, hogy összetört. Akkor döbbent rá, igaza volt a kardnyelőnek: se munkája, se Imolája, de még egy árva szmokingja sincsen.
Borítófotó: Budapest dialóg
