A Verzió nemzetközi emberi jogi versenyprogramjában szereplő 12 film között látható lesz a Lux-díjra jelölt dokuthriller, a New York-i rendőrségi túlkapásokat leleplező nyomozás, huszonéves szír filmesek tudósítása a háborúról, és egy, a venezuelai egészségügy összeomlását bemutató darab.
Idén a többféle fókusztéma mellett VR szekcióval is bővül a dokufilmes fesztivál, melyet november 12. és 17. közt rendeznek meg Budapesten. A budapesti díjátadóra november 16-án, szombat este kerül sor a Toldi Moziban. A díjnyertes filmeket november 17-én, vasárnap délután ismét levetítik.
Díjnyertes filmeket válogatott a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál a nemzetközi emberi jogi szekcióba:
a Sundance, a One World és a Dokufest is szerepel a filmek referenciái között. Ráadásul a Verzió meghívására Budapestre érkezik a versenyprogram hét alkotója: Saeed Al Batal, a Még mindig forog társrendezője, Dina Naser, az Apró lelkek rendezője, Philippe Bellaïche, Az ügyvéd társrendezője, Małgorzata Imielska, a Szerelem és üres szavak rendezője, Tomislav Žaja, a Szomszédok rendezője, Sang-woo Kang, a Kim-Gun rendezője és Tuki Jencquel, a Minden rendben rendezője.
Az idei versenyprogram egyik kiemelkedő műve a Sundance Filmfesztiválon a legjobb rendezés díját elnyerő, Lux-díjra jelölt dokuthriller, a Hammarskjöld, döglött akták.
A dán Mads Brügger az egykori ENSZ-főtitkár, Dag Hammarskjöld 1961-es repülőbalesetének nyomába ered, de egy sokkal súlyosabb és nagyobb hatású bűntény nyomára bukkan. Szintén a Sundance-en versenyzett a zsűri nagydíjáért Az ügyvéd, melynek főhőse, Lea Tsemel Izrael legismertebb és legtöbbet támadott emberi jogi ügyvédje. Védett már palesztin feministákat, békés tüntetőket és fegyveres militánsokat, az igazságért való küzdelmében tágítja a jogvédelem határait.
A négy éven át készülő Még mindig forog a 2018-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a filmkritikusok FIPRESCI díját nyerte el.
Azt dokumentálja, hogy 2011-ben két fiatal szír művész, Saeed és Milad rádióállomást és filmstúdiót alakított ki az ostrom alatt álló Douma városában. A Kim-Gun című dél-koreai doku nyomozásának kiindulópontja egy 1980-ban, a diktatúra elleni tüntetéssorozat során készült fénykép, mely még 35 évvel az események után is vitát gerjeszt. Vajon ki van a képen: egy észak-koreai különleges ügynök vagy egy helyi tüntető?
A Sundance-en a zsűri különdíjával elismert Bűn + bűnhődés New York-i rendőrök egy csoportját mutatja be, akik saját állásukat is kockára téve küzdenek azért, hogy leleplezzék a rendőrségen évtizedek óta elharapódzott tisztességtelen és diszkriminatív eljárásokat. Vetítik a két gyerek és egy buszsofőr mindennapjait nyomon követő Kabul, a szél városát, a jordán Zaatari menekülttáborban forgatott Apró lelkeket, és a Peruban tizenévesen prostitúcióra kényszerített lányról szóló Tánya nevébent.
Venezuela nyomasztó egészségügyi válságát járja körül Tuki Jencquel a Minden rendben című filmben. Tomislav Žaja Szomszédok című munkájában az évtizedekig elszigeteltségben élő korábbi elmegyógyintézeti lakók darabokra hullott életüket igyekeznek újra összerakni. A film a reintegráció lehetőségeit vizsgálja.
A Madame-ban a rendező és nagymamája családjuk privát archív felvételei segítségével a társadalmi nemekről, szexualitásról és identitásról beszélgetnek.
Végül a Szerelem és üres szavak című lengyel doku bensőséges történet egy férjről, aki egyedül gondozza Alzheimer-kóros feleségét.
A 12 filmből álló emberi jogi versenyfilmes mezőnyből a Diákzsűri választja ki a legjobbat, mely a Legjobb emberi jogi dokumentumfilm díját kapja.
A Verzión most VR keretében különféle virtuális valóságprodukciókkal is megismerkedhetnek az érdeklődők: 360 fokos videókkal, interaktív dokumentumfilmekkel és művészeti, térspecifikus élményekkel lehetnek gazdagabbak.
A Verziót idén először Szombathelyen és Debrecenben is megrendezik.
A programok megvalósítására a Szabad Terekkel közös szervezésben kerül sor november 21. és 24. között. Helyszínek: Debrecen, Kecskemét, Pécs, Szeged, Szombathely.
Borítókép: Még mindig forog