Az ismertség nem feltétlenül jelent minőséget, és ez fordítva is nagyon igaz. Ám ha valaki egyszer rákap az igazán jóra, akkor nehezen adja alább. Így éreztem magam a Jü egyik koncertje után is, mert amióta őket megismertem, másképp hallgatok minden zenét. Halmos Andrással (dob és ütőhangszerek), valamint Mészáros Ádámmal (gitár), a zenekar két tagjával beszélgettünk koncertezésről, a hazai lehetőségekről, továbbá Zsazsa nevű új formációjukról is, amellyel legközelebb a budapesti Lumenben, majd Debrecenben is találkozhat a közönség.
KULTer.hu: Hogyan ismerkedtetek össze, honnan datálódik a kapcsolatotok?
Mészáros Ádám: Egy viszonylag kis szcénában, mint a miénk, nem nehéz szem elé kerülni. Nagyjából mindenki ismer mindenkit. A kísérletezősebb vagy kreatív zenei – igazából mindegy is hogyan hívjuk – közegben pár tucat ember tevékenykedik. Ha jól emlékszem,
2011 tájékán találkoztunk először, és miután kiderült, hogy eléggé speciális zenei elképzelésekben osztozunk, 2012-ben kezdtünk el együtt próbálni.
Halmos András: Nekem az egyik első élményem Ádámról, hogy bementem valamelyik szomszédos próbaterembe a Közvágóhídnál, ahol Ádám épp Boros Levivel és Szerető Danival próbált, akik azóta szintén a Zsazsában játszanak. Ádám akkoriban Tövisházi Ambrus zenekaraiban is részt vett (Péterfi Bori Love Band, Erik Sumo Band), akinek volt egy-két zenei projektje, ahova mindkettőnket hívott.
KULTer.hu: 2014-ben jelent meg a Jü első lemeze, rá három évre készült el a második. Hogy álltok a harmadik album munkálataival?
H. A.: Nagyjából megvagyunk az anyag felével. Viszonylag lassan haladunk az új számok írásával, mert egyéb elfoglaltságaink miatt ritkán tudunk időt szakítani a próbákra. A lemez felét novemberben tervezzük felvenni, a második felét pedig jövő év elején.
M. Á.: Az elfoglaltságok mellett az is lassította kezdetben a folyamatot, hogy míg az első két lemez esetében világosabban, feladatszerűbben zajlottak a munkálatok,
most egy kicsit alaposabban meg kellett fogalmaznunk magunkban, hogy milyen irányba megyünk tovább,
hiszen az első lemeznél Kjetil Møster jelenléte egy határozottabb pályára terelte a dolgot, a második lemez esetében pedig az volt a világos feladat, hogy trióként is megmutassuk magunkat, mivel az a zenekar eredeti formája.
KULTer.hu: A Facebook-oldalatok szerint októberben Egyiptomban léptek fel egy jazzfesztiválon, és már több külföldi koncerten, kisebb turnén vagytok túl. Milyen a zenekar külföldi fogadtatása?
H. A.: Amikor kijutunk külföldre, akkor nagyon pozitív a fogadtatás. A külföldi koncertszervezés eredményessége aránytalanul kicsi a befektetett munkához képest, ha nem vagy ismert a nemzetközi színtéren. Voltak próbálkozások és nagyon ígéretes helyzetek is arra nézve, hogy elinduljunk a nemzetközileg ismertté válás útján a saját zenei közegünkben, de
egy ponton szükségessé vált volna, hogy egy komolyabb – és minket is komolyan vevő – menedzser, vagy ügynökség mögénk álljon, ez pedig nem történt meg.
KULTer.hu: András, te „civilben” koncertszervezőként dolgozol. Ez számotokra mennyire könnyíti meg a külföldi fellépések megszervezését?
H. A.: Lehet, hogy másnak megkönnyítené a dolgát, belőlem viszont hiányzik ehhez valami, hogy élni tudjak a kapcsolataimmal ezen a területen. Nem veszi ki jól magát, amikor szervezőként ismernek meg, és előhozakodsz azzal, hogy amúgy zenész is vagy, aztán elkezded ajánlani magadat. Inkább ott van haszna, amikor már bejött az érdeklődés: onnan jól tudom kezelni a helyzetet, végigvinni az előkészítést és biztosítani, hogy minden tisztázva legyen. Ettől a ponttól kezdve tudok profi koncertügynökként működni.
Itthon zenészként is ismer jó néhány szervező, így nem kell bemutatnom magam,
pláne nem a többieket a zenekarból, ezért könnyebben megy, de erre sem vagyok annyira ráállva, hogy rendszeresen foglalkozzak koncertszervezéssel.
KULTer.hu: Milyen a Jü hazai fogadtatása és milyen lehetőségeitek vannak itthon a koncertezésre?
M. Á.: Azok a zenék, ahol elsősorban az önkifejezés vagy a zenész önmeghatározása, illetve saját határainak felfedezése a cél, és csak másodsorban a szórakoztatás, elmélyültebb hallgatást igényelnek, amiből egyenesen következik az, hogy csak egy szűkebb réteg válhat potenciális közönséggé, mert ez szembe megy a tömeges zenefogyasztási szokásokkal. Ennek megfelelően szűkebb a befogadó közeg akkor is, ha klubokra vagy fesztiválokra gondolunk. Az erre kiszabott útnak hamar a végére lehet érni, amit mi meg is tettünk a zenekar első néhány évében. Ilyenkor az ember elgondolkodhat azon, hogy ismétli-e a köröket vagy megpróbál más alternatívákat keresni, például azzal, hogy a nemzetközi porondon próbál érvényesülni. Előbbi demotiváló tud lenni, utóbbi pedig nagyon nehézkes:
nem könnyű egy olyan pályán labdába rúgni, ami köszöni szépen, de túltelítettségében jól elvan nélkülünk is.
Magyarország nincs rajta a nemzetközi zenei térképen. Nem könnyű vonzóvá tenni magunkat. A befogadóbb közönség is nagyobb kíváncsisággal mozdul rá mondjuk egy ismeretlen ausztrál zenekarra, mint mondjuk egy ismeretlen bolgár formációra. Viszont nem érdemes ezen keseregni, ilyen a pálya és kész. Nem muszáj ezt csinálni.
KULTer.hu: Mi hívta életre a Zsazsát, és miben különbözik a Jütől?
M. Á.: A Zsazsa lényegében teljesen más pilléreken alapszik, mint a Jü. Az gyakorlatilag a saját zenekarom, ahol én írom a zenéket és mindenkinek egyszerűbben körülhatárolható a szerepe. A Zsazsa alapvetően a „táncos” projektem, ami kevésbé szól az agynak, mint a testnek. Kilenc évet húztam le a popszakmában, amivel nagyjából öt évvel ezelőtt teljesen megszakadt a kapcsolatom, és
érdekelt, hogy tudok-e még közérthetőbb módon kommunikálni a közönséggel egy egyszerűbb zenei nyelven. Persze nem igazán, de a kísérlet továbbra is érdekel.
A Zsazsában András mellett Boros Levente és Szerető Dániel a partnereim, akikkel már régóta vagyok zenei viszonyban, de különböző élethelyzeti fordulatok miatt korábban sosem sikerült napvilágra hozni a közös dolgainkat. Emiatt éreztem egyfajta restanciát feléjük. A Zsazsában kevesebb a zenei vívódás, magától értetődőbb és komfortosabb, mint a Jü. Utóbbinak lételeme önmagunk és egymás folyamatos „seggbe rugdosása” zenei értelemben.
Zsazsa-koncerten kellemesen bólogatok, Jü-koncerten levegőért kapkodok, és a szívem a fülemen keresztül próbál kijönni.
Ezek szó szerinti fizikai tünetek és nem metaforák. Úgy is mondhatnám, hogy a Jüben élesebben érzem az „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni˝ igazságát.
KULTer.hu: Mint alkotó emberektől kérdezem, szerintetek létezik Múzsa? Vagy csak harmóniák vannak, témák, meg technika? Vagy néhány ihletett, kegyelmi pillanat alkalmával jön létre valami új? Netán az intuícióra hagyatkoztok zenélés közben?
M. Á.: A múzsában én személy szerint nem hiszek, az intuícióban, ösztönösségben annál inkább. Szerintem az ember ideális esetben éppen inkább befelé fordul, minthogy egy külső tényezőnek rendelje alá magát. Egy külső hatás is (ami esetenként lehet akár egy ún. múzsa is) az alkotóban magában indíthat meg belső folyamatokat, amiknek a megértéséhez és megfogalmazásához megint csak önmagába kell mélyre mennie az embernek. Szerintem azért nagyon fontos mindent megtanulni a zenéről, meg a hangszerről, hogy
az eszköz ne lehessen akadálya annak, hogy az ember megfogalmazzon valamit saját magáról, meg arról, ami körülötte van.
Amikor valaki mondjuk elsősorban a technikára fekteti a hangsúlyt, akkor fontos, hogy maximálisan tudatában legyen annak, amit éppen csinál, hiszen úgy nagyobb eséllyel tudja hibátlanul kivitelezni az adott technikai elemeket. Ez számomra ellentmondásban van azzal az intuitív, öntudatlan állapottal, ami az alkotáshoz szükséges. Igazából szerintem
azért jó zenélni, mert az ember felfedezhet magában egy átjárót a tudatalattijába.
H. A.: Szerintem a múzsa az ihletnek vagy annak a forrásnak a szimbóluma lehet, ahonnan a zene (is) jön. Ha zenélés közben létezik antimúzsa, akkor az a gondolkodás, jobb olyankor elengedni. Azt hiszem, ez a Jüben nagyon szépen működik, az ösztönösség az egyik erősségünk.
KULTer.hu: Nagyon foglalkoztatott zenészek vagytok, és megszámolni is nehéz, mennyi formációban szerepeltek. Hogy lehet ezt fizikailag és szellemileg bírni? Vagy a zenélés öröme, a flow ad annyi többletenergiát, amivel ez egyensúlyba kerül? Ha pedig már itt tartunk, mennyire okoz számotokra nehézséget új és új emberekhez alkalmazkodni?
M. Á.: Egészségesebb zenei „ökoszisztémával” bíró országokban gyakran a határtalan kreativitás és munkamánia jele a projektek halmozása, nálunk ezek mellé gyakran társul a megélhetési kényszer is.
Persze a zenélés öröme mindig elsődleges szempont. Ha ez nem így van, azt úgy hívják, hogy hakni,
ami rossz hatással tud lenni az emberre zeneileg és attitűd szempontjából is. Persze azt is megértem, ha valaki kénytelen megélhetési alapon döntéseket hozni. Új emberekkel általában érdekes dolgozni, mert minden jól jön, ami egy kicsit is kimozdít a megszokottságból. Kjetil Møster zenekarát András egy norvégiai fesztiválon hallotta először, és az ott szerzett pozitív benyomását sikerült ránk is átragasztania. Aztán megkérdeztük, hogy volna-e kedve kollaborálni velünk, ő pedig azt mondta, hogy szívesen, így készült el vele az első albumunk. A második lemezen szereplő Bolcsó Bálint esetében is adott volt a szimpátia, és egyszerűen meghívtuk.
Akkor tudok nehezen viszonyulni valakihez, ha úgy érzem, hogy átutazóban van, csak féllábbal lép bele a közös pocsolyába.
Ez gyakran összefüggésben van az előbb említett hakniattitűddel. Mostanában éppen azon vagyok, hogy minimalizáljam a zenekaraim számát, és inkább kevesebbel, de hosszabb távon próbáljak megfogalmazni valami velősebbet.
KULTer.hu: Milyen rövid-, illetve hosszútávú tervetek van a Zsazsával?
M. Á.: Felvenni néhány számot elsősorban promóciós céllal, majd koncertezni, bázist építeni, lemezt csinálni és világuralomra törni. Nagyjából ennyi.
A Zsazsa november 29-én a budapesti Lumenben, december 10-én a debreceni Nagyerdei Víztoronyban, a Jü pedig 2020. január 23-án a budapesti Ambientben ad legközelebb koncertet.
A fotókat Ádám Demeter Ádám készítette.
