A hollandiai Design Museum Den Bosch egyedülálló módon, időszaki kiállítás keretében, a tárgykultúrán keresztül ragadja meg azt a már korábban is behatóan vizsgált kérdéskört, hogy milyen szerepe volt a nácik hatalomra kerülésében és rendszerük működtetésében a propagandának. De múzeumba való-e a rossz célra született dizájn, és ha igen, milyen eszközökkel tudunk róla a legmegfelelőbben beszélni?
A merész témaválasztás egyáltalán nem idegen a Design Museum Den Bosch szerepvállalásától, hiszen Timo de Rijk igazgató, a Design van het Derde Rijk (A Harmadik Birodalom dizájnja) című kiállítás kurátora, már a Volkskrantnak adott korábbi interjújában is erősen bírálta és túlzottan nőiesnek nevezte a dizájn múzeumi megjelenítését. Véleménye szerint, férfiasabb, bátrabb témafölvetésekre van szükség, amivel újfajta látogatóközönséget lehetne a múzeumba vonzani. A tárlat jelentős nemzetközi visszhangja és a rekord számú látogató egyértelműen jelzik, hogy de Rijknek érdemes a saját maga által kijelölt úton haladnia,
a múzeum mintha mégis elbizonytalanodna a kiváló érzékkel és jelentős háttértudással összeválogatott anyag bemutatásakor.
A kiállított tárgyak nagy részét német és holland múzeumoktól kölcsönözték, a tárlat két nagyobb egységre oszlik. Az első részben történelmi bevezetőt kapunk, egy rendkívül szemléletes idővonallal, ami egyszerre mutatja a náci belpolitika és külpolitika eseményeit, illetve az ehhez kapcsolódó propagandaelemek, szimbólumok, termékek megjelenését. Ettől az egységtől térben is jól elkülönül a kiállítás lényegi része, ahol nagyjából időrendben vonulnak föl a nemzetiszocialista formatervezés eredményei. A tárlat tágan értelmezi a dizájn fogalmát, szobrokat, festményeket is bemutat. Ezek elsődleges célja a náci eszmék népszerűsítése volt, így képzőművészeti formájuk ellenére mégis inkább az alkalmazott művészethez sorolhatók. Fontos szerep jut az építészetnek és a filmművészetnek, Leni Riefenstahl és Albert Speer munkásságának is.
Az izgalmas összeállítás föltárja a náci propaganda hihetetlen aprólékossággal megtervezett vizuális stratégiáját, amelyben főszerep jut Hitlernek is.
A náci vizuális nyelv főbb jelentésrétegei a nemzeti hagyományok, a technikai haladás, illetve az építészetben és a tömegrendezvényeken megjelenő monumentális klasszicizmus körül csoportosulnak, és a legkülönbözőbb célközönséghez képesek eljutni.
A kiállítás bátor témafelvetését a kiemelkedő érdeklődés mellett jelentős felháborodás is kísérte,
az ellenzők attól féltek, hogy az intézmény nem tudja majd elkerülni, hogy a különböző neonáci csoportok zarándokhelyévé váljon, illetve a nemzeti szocialista propaganda hatásának megmutatásával, múzeumba emelésével pozitív jelzőt kapcsol az egész irányzathoz, a tárgyak befogadóra gyakorolt elemi hatásáról nem is beszélve.
A múzeum többféle eszközzel igyekszik elkerülni, hogy a kiállított tárgyak hatásuk alá vonják a látogatókat.
A tárlaton tilos a fotózás, nehogy az egyes alkotások kontextusukból kiragadva jelenjenek meg például a közösségi médiában. A tilalom betartása érdekében kamerák és jelentős számú teremőr figyeli a látogatókat. Az installálással is igyekeznek ellensúlyozni az alkotások befogadóra tett hatását: a zászlókat vitrinekben, a nagyszabású tömegjeleneteket bemutató filmeket kis képernyőn nézhetjük meg, a festmények megtekintéséhez rendelkezésre álló tér pedig szándékosan szűk.
Az alkotások így szerencsére vesztenek hatásosságukból, de ezzel együtt a kiállítás is nehezen befogadhatóvá válik,
az ingyenes audioguide vezetés pedig elengedhetetlen az értelmezéshez. Túl azon, hogy a múzeum vizuális nyelve alapvetően semleges, és a tárlat egyik legfontosabb témája éppen a műtárgyak esztétikai és erkölcsi minősége közötti ellentét, aminek fölismeréséhez nem szokványos befogadói nézőpont szükséges, nem biztos, hogy a vizuális élmény tompítása a legjobb módszer a hatás ellensúlyozására. Hiszen ezzel annak a lehetősége is csorbul, hogy a befogadó megértse és elismerje a propaganda és a vizuális nyelv befolyásoló erejét, ezért sérül a múzeumnak az a célkitűzése, hogy hidat képezzen a mai valóságunk felé és levonhassuk a megfelelő konzekvenciákat.
Ha kritikát szeretnénk megfogalmazni ezzel a fontos és a bemutathatóság határát súroló tárlattal szemben, akkor éppen ez az egyik legfájóbb hiányosság:
az anyag néhány kapcsolódó programtól eltekintve nem reflektál az alkotások további életére, nem nyit távlatot mai világunk felé.
Például hosszasan bemutatja a fontosabb és szerencsére általában tervezőasztalon maradt építészeti projekteket, de egyáltalán nem beszél arról a problémakörről, amit a teljesen vagy félig megépült megalomán náci beruházások további felhasználásának kérdésköre jelent (pl. a Rügen szigeti üdülőkomplexum, amely közel 40 évig gazdátlanul állt, majd új tulajdonosai is rövid időn belül csődbe mentek), vagy maga a náci kommunikációs stratégia, amely egyértelmű rokonságot mutat a vállalati arculat- és márkaépítés módszereivel.
A kiállítás a bátor problémafelvetés után mintha kissé elgyávulna a bemutatott tárgyak mögött meghúzódó emberi történetek feltárásakor:
pár ismert nevet kivéve szinte semmit sem tudunk meg a tervezési folyamatról és a tervezőkről. Így a tárlat címével ellentétben sokkal inkább a propagandáról, mint a dizájnról szól, bár a múzeum óvatossága érthető a kérdés tekintetében, hiszen a formatervezők közül a szabadalmak korabeli zavaros fölhasználása miatt olyanok is pellengérre kerülhetnének, akiknek alapvetően semmi közük sincs a náci ideológiához.
Ennél azonban sokkal nagyobb hiányosság, hogy egyáltalán nem esik szó a náci ipari tervezés és a nagytőke összefonódásáról,
pedig köztudott, hogy a termékek sorozatgyártásából rengeteg ma is ismert világcég (Hugo Boss, Ferrari, Peek & Cloppenburg stb.) húzott hasznot. Noha ezeket a cégeket ma már idejétmúlt lenne elmarasztalni második világháborús tevékenységük miatt, mégsem kaphatunk valós képet a propaganda működéséről a gazdasági összefonódások felderítése nélkül.
Mindent egybevetve ez egy nagyon izgalmas kiállítás annak, aki veszi a fáradságot és elmélyed a rázúduló információtömegben.
Bátor problémafelvetései átfogó képet adnak a náci propaganda kommunikációs stratégiájáról, ugyanakkor néhány ponton megkérdőjeleződik, hogy az időszaki tárlat által kínált lehetőségek alkalmasak-e a kérdéskör mélyebb megvitatására.
A Design van het Derde Rijk című kiállítás az ‘s-Hertogenbosch-i Design Museum Den Boschban látható 2020. március 1-ig.
A képek forrása a Design Museum Den Bosch.
