Átadják az első Gyümölcsöskert–Baumgarten Emlékdíjakat. Az elismerést Kukorelly Endre kezdeményezésére 2019-ben alapították az állami díjosztásban tapasztalható tendenciák kiegyensúlyozására. A január 16-i ünnepélyes átadón öt díjat és hat jutalmat osztanak ki, melyek összértéke 5.200.000 forint.
Kukorelly Endre, a Gyümölcsöskert–Baumgarten Emlékdíj Egyesület ügyvezető elnöke közleménye szerint: „A Baumgarten-emlékdíj közösségi finanszírozáson alapul. A rendszerváltás óta gondolok arra, többször beszéltem is róla, hogy a Baumgarten-díjat az íróknak vissza kell venniük az államtól, mely 1949-ben elkommunizálta azt.
Lemondóan, beletörődve konstatáljuk újra meg újra, hogy az irodalmi díjazás kiszolgáltatott az aktuális kormányzatnak, a tavaly márciusi díjazások azonban minden eddigit alulmúltak.
Ezért fogtam most bele: Facebook-oldalt és -csoportot alakítottam Gyümölcsöskert – Baumgarten-díj néven, ideiglenes számlaszámot mellékeltem, befizettem egy összeget, ezzel mindenkit a projekt támogatására biztatva, azok számára, akik befizettek és alapítók kívántak lenni, a Facebookon alakuló ülést hirdettem a Gyümölcsöskert–Baumgarten Emlékdíj Egyesület bejegyzését beindítandó, és 2019. december 11-én a megjelentek mint alapítók ezt el is határozták.”
Az emlékdíj nem követi szorosan a Baumgarten Ferenc Ferdinánd hagyatékából finanszírozott, 1929 és 1949 között működő díj szabályzatát, de igyekszik továbbvinni az egykori Baumgarten-díj hagyományát. Az odaítélésről a tanácsadók javaslatai alapján három egymás utáni évben egy kurátor dönt, majd mandátumát az egyik általa díjazott számára adja át.
Első alkalommal az alapítók Kukorelly Endrét választották kurátornak, aki tanácsadónak Kemény Istvánt, Margócsy Istvánt és Nemes Z. Máriót kérte föl.
A kurátor elmondása szerint: „Az emlékdíj teljes transzparenciával működik, célja, hogy minél szélesebb társadalmi támogatást kapjon. A kurátor feladata kizárni minden állami beavatkozást, és a Baumgarten-díj kurátorának, Babits Mihálynak szellemében kötelezőnek érzi magára nézve, hogy saját politikai és poétikai preferenciáit ne érvényesítse. A díj hagyományának megfelelően nincs kötöttsége, maga alakítja ki tanácsadóival egyeztetve a döntési mechanizmust, figyelembe vehet életművet, konkrét művet és szociális szempontokat egyaránt, és – szakmai díj lévén – nem köteles adott szerző anyagi helyzetét mérlegelni. Egy személy több éven keresztül is díjazható.”
Évente öt díjat és hat jutalmat osztanak ki.
A díjak 5–5 millió, a jutalmak 1–1 millió forint értékűek, az összeg egészét azonban az érintettek akkor kapják meg, amikor az egyesület már elegendő pénzzel rendelkezik a kifizetéshez.
Először a jelenleg rendelkezésre álló keret (2020 elejéig 10 millió forint) felét osztják ki, tehát első alkalommal 5.200.000 forintot: a díjazottak 800.000, a jutalmazottak 200.000 forintot kapnak Klimó Károly grafikája kíséretében. A hagyományokhoz híven Baumgarten Ferenc Ferdinánd halála évfordulójához (január 18.) kötik az átadást, idén viszont technikai okokból
16-án 10 órától lesz az esemény a budapesti Gundel Étteremben.
A befizetéseket Facebook-oldalán teszi közzé az egyesület a teljes átláthatóság érdekében, ebben a posztban követhetőek. Itt is látszik, hogy a teljes összeg, mely a közösségi finanszírozásból összegyűlt, több mint 10.200.000 forint.
Borítófotó: Szirák Sára