A dualitások érzékeltetése, az ellenpontozás kitüntetett szerepű eljárás Fodor Ákos verseiben. Harmadik posztumusz kötetében is meghatározó az oppozíciók alkalmazása, az ellentétek egészen rövid egységekben vagy szókreációkban történő feloldása. Minden szava érvényes. Ötletmorzsa, varázsütés.
A Gyöngyök göröngyök, illetve a Zaj-szünet utáni posztumusz gyűjtemény a címében is hangsúlyozott tematikus csomópont, a zene köré épül – egységben a költészettel. A zene mód az örök pillanat megélésére, kísérlet az idő becsapására, a végesség késleltetésére. Időtlen időtöltés. A kötet alcíme (hallgatódzások, 7 szólamban) ugyancsak vers és dallam összefüggésére világít rá, hiszen a kötet 7 ciklusból, azaz 7 szólamból (törzshangból) áll.
A „hallgatódzó” olvasó az, aki belső hallásával vizualizálja a betűkből képződő muzsikát, a szólamok harmóniáját, visszhangozva Fodor Ákos költészetét.
A válogatás versei eltérő eszközökkel kapcsolódnak a zenéhez: műfajmegnevezéssel, zeneszerzőket idézve, zenei képpel, hangzásmódokra utalva… Az egyes cikluscímek (Metaakusztika, Visszhangok, Dal-játék, Zene-szó, Hang-szín, Vox humana, Zene-idő) is az akusztikus érzékelést indítják be, szinesztézikusan kapcsolva össze a látás és a hallás érzékszerveit.
A címében köztességet indikáló első egység nyitánya jelölők katalógusa, tipográfiai jelzések alkalmazására épít,
mint az idézőjel, a kurziválás, a kettőspont, a gondolatjel, a ritkítás vagy a zárójel – mind többletjelentéssel bíró központozóelemek. Fontosságukat az is mutatja, hogy a költő Kettőspont, Idézőjelek és Pontok című kötetei címpozícióba emelik e jelzéseket.
Jelen kötet több versét az ember és a hangszer közötti analógia elve szervezi,
amennyiben az alkotás folyamata mindkét létező esetében testen, matérián keresztül történik. A zenész eszköze egy tárgy, ám ennek mégiscsak van „lelke” – a vonós hangszereknek valóban része egy lélek elnevezésű tartozék. Több mint alkotóelemek összessége, ahogy az ember is több mint testrészek halmaza. Az első ciklus versei test és lélek összefüggéséről, valamint a zene esszenciájáról vetnek fel kérdéseket. Gondol-e a hangszer bármit is a zenéről? Érez-e bármit is a zenéről? Lehet-e egyetlen hang zene? – John Cage szerint biztosan.
A hangzással való játék az egész kötetben érzékelhető. Több költői alakzat is a belső hallásra és a befogadó hangemlékeire épít,
olyan megoldások esetében például, mint a „pizzicato- / csipkelődés” (Metaakusztika) vagy a „test-trilla” (Kolibriröpülés). A csönd teszi lehetővé, hogy meghalljuk mindezt, viszont ez egyfajta paradoxont jelent, hiszen csönd és hang egymást kizáró fenomén. Ugyan nem jelentkezhetnek egy időben, mégis egymás függvényei és feltételezői. A néma olvasás során csak belső világunkban szólalnak meg a betűk kódjai, az auditív és vizionálható egyesítésével új jelentésréteget kapnak a költői kották. Az említettek élénkségét bizonyítja a „n e m h a l l a t s z a n a” frappáns tipográfiai megoldása a Metaakusztikában – a ritkítással érzékeltetett szünetek a hallhatót felmentve töredéknyi csöndet létesítenek a hangokat jelölő betűk között. A muzsikushoz című vers pedig felhívás az ellentétek közti összhangra: „A Csöndnek / dajkája legyen a Zene / – ne ellenfele.”
Az első ciklus záródarabjában (Tempó) összeér a címben szerepeltetett idő és zene, ezenkívül a sebesség és az örökké tartó pillanatnyiság együttes jelenléte kelt feszültséget.
Ismét a zene teremt paradox helyzetet. Relatív időtapasztalatot, véges örökkévalóságélményt nyújt: a dallamban való feloldódás ideje gyorsan elmúló élmény, mégis közel juttat az időtlenhez. A halandó számára a zene és a vers az öröklét megtapasztalásának lehetőségét kínálja, s egyben annak biztosítéka. Fodor Ákos Ars poeticája a halhatatlanságról szól, de magába foglalja annak elérhetetlenségét is: „Ha síremléknél / szebbre, tartósabbra vágysz: / vers légy – ne költő.”
A mű alkotójánál tovább él, és a művészet az „eredeti”-nek csak visszhangja lehet, mégis hordozója annak.
A második ciklusban a zenei inspirációra született reflexiók kerülnek a fókuszba. A versek ismert zeneszerzők (Back, Schiller, Chopin, Mozart), illetve a rájuk jellemző dallamvilág felidézői – a zeneművek által kiváltott érzések és a keletkező belső hang megragadására törekednek. A Két hanglenyomat és a Miniesszé című versek például az összevetés elve szerint építkeznek, a Bach és Mozart közti különbséget igyekeznek megragadni néhány sorban.
Ugyanakkor nem direkt a kapcsolat a szakaszban szereplő versek és a zeneszerzők versbe vonása, a rájuk tett utalások között.
„Hangosítsd ki!” – szólít fel az Egy kis tanulmány (olvasónak, írónak): „kotta és zene”, melynek címében korrelációba kerül a két művészi kifejezésforma. A zene értelmezhető kotta hallhatóvá tett verziójaként, ennek analógiájára pedig elgondolható az irodalmi szöveg működése is. Az archaikus szóbeliségben az orális műfajok a napjainkra kettévált zenei és irodalmi formákat még egységben mutatták fel. A zeneiség szárny vagy súly. Ez az ellentétes irányú mozgásokat asszociáló képzetpár ismét két távoli fogalmat kapcsol össze egy képben. Fodor Ákos műveiben gyakoriak ezek a dichotómiák – az említett szárny motívum visszatér az Agg-dalban, azonos jelentésben. Az angyalok (és démonok) attribútuma a repülés felemelő funkcióját látja el, ettől a képességétől megfosztva viszont nehezékké válik.
Egy teljes ciklust kaptak Fodor Ákos játékos ötletei.
Ez a szakasz kimozdul a 7 „szólam”-ból, stílusa igencsak eltér a többitől, s a benne szereplő ujjgyakorlatokat inkább trükként vagy játékos elképzelésként érdemes szemlélni. A versek ciklusba szervezése tematikusan történt, minden egységben meghatározható egy-egy csomópont. Ugyanakkor például A kékszakállú herceg jobban illeszkedne a Dal-játék ciklusba, hiszen egy szójátékra épül, valószínűleg a Bartók-operára tett utalás miatt kapott helyet a Visszhangok közt. Egy másik kérdéses pont a dal irodalmi és zenei műfajának összeegyeztethetősége és a kötet tematikájához illeszthetősége Az ősgyík dala esetében.
Zene-szó, Képdal: ismét a hallható és a látható együttes, szinesztézián alapuló szerepeltetése, valamint műfaji hagyományok összekapcsolása tűnik fel, hiszen a ciklusban következő versek zenei műfajok mintázatára írott dalok (Sanzon, Fughetta, Canto stb.). Kiemelésre érdemes a fúga műfaja, ami ismétlés hatásával teremti meg a szólamok kergetésének illúzióját. Fodor Ákos Fughetta című versében a „most is” és a „neked” kifejezések újbóli alkalmazása, valamint előbbi tagadása („most se”) ritmizálja a verset.
A „fele” és az „egész” szavak is feltűnnek, a holdfázisok ciklikusságát megidézve formálják a költemény lüktetését, csakúgy, mint a kijjebb és beljebb kezdődő sorok váltakozása.
Az Egy Pilinkszky-dallam a nincs és a van ellenpontjait jelöli ki. Ahogy a csend teszi hallhatóvá a hangot, a sötét láthatóvá a világosságot – hiány és jelenlét egymást feltételei: „Nincs időnk. Nincs történetünk. / S mi nincs, az múlhatatlan. / Nem ismerünk erényt, se bűnt / az Örök Pillanatban.” Megegyező logikára épül a költő Canto című művének utolsó sora, valamint Pilinszky Költemény című verse is. A kötetben szereplő Halkuló refrén ezt viszi tovább, összekapcsolja a szerelmet és prüdériát, a demokráciát és a diktatúrát, az életörömet és a halálfélelmet – utóbbit a zenén keresztül (aki fél, az énekel, hiszen aki énekel, az nem fél). Hold- és időfázisok köröznek az 1 dallam ½ álomban három versszakában: az első megénekli a Hold képét, a második a régi jelenbéli érzékelését mutatja, a harmadik pedig a megelőzők diszkrét egyesítése.
A Hang-szín aránytalanul rövid ciklus, mely címében ismét két érzékszervet aktivál.
A szín lehet egy paletta skálája vagy a dráma műneméhez kapcsolódóan egy színpadi mű részlete. Az öt költemény ehhez igazodva hoz játékba néhány kultikus műalkotást. A Vox humana ciklus azt a benyomást kelti, mintha azon verseket fogná egybe, amelyek a megelőzőek tematikájához nem illeszkedtek, és a hetedik, Zene-idő című ciklus esetében is hasonló érezhető, ugyanakkor a kötet záróakkordja érthető egyfajta összegző, a korábbiakat felidéző, s azokra reflektáló miniatűrként. A latin címet viselő hatodik ciklus „emberi hangja” gyakran tematizálja önnön végességét: „Túl vannak rajtunk a dolgok.” (Mahler-impromptu), „Tanulok halni” („Készen kell rá lenni”), „Sose ha-” (Tiszavirágária). A hetedik „szólammal” az egész körbeér: a Zene-idő ciklus a címmel összhangba kerülve újraérthetővé teszi a kötetet. Amikor becsukjuk a könyvet, a versek tovább visszhangoznak bennünk.
Fodor Ákos: Zene-idő – hallgatódzások, 7 szólamban, Fekete Sas, Budapest, 2019.
A borítófotót Díner Tamás készítette.
