Szeder-Szabó Krisztina, azaz Szeder hatalmas utat tett meg az elmúlt években, mire megjelent legújabb, Bátran lépek című lemeze. Leküzdött egy hosszabb alkotói krízist, félretette a francia, sanzonos hangzást, személyesebb dalszövegeket írt, és szembenézett a félelmeivel, sőt, ebből a folyamatból klipsorozatot is forgatott. Az énekes-dalszerzővel a zenei élet egyenjogúságáról, a démonjainkat megtestesítő T-rexről, pirkadatokról és az önismeret fontosságáról beszélgettünk.
KULTer.hu: A Bátran lépek című lemezed kapcsán egy négyrészes klipsorozatot is forgattál, amiben egy dinoszaurusz játssza a másik főszereplőt melletted. Ő az, aki megtestesíti a félelmeket, amik elől az elején elfutottál. Mik azok a dolgok, amelyekkel meg kellett küzdened az album készítése során? És miért éppen egy T-rex szimbolizálta őket?
A lemez megszületése előtt egy hosszabb alkotói krízisben voltam. Úgy éreztem, az életem megakadt, nem tudtam, merre tovább. Újra kellett definiálnom nagyjából mindent magammal és a világgal kapcsolatban. Így az utolsó pillanatban, amikor már nagyon feszített a határidő, megírtam az új albumot elég gyorsan, és pont az alkotói krízis témája lett a fő inspiráció – az, hogy nem igazán tudom, merre tovább, de „az első lépés után, az út megmutatja önmagát.” Ez egy Rumi-idézet, amit a Bátran lépek című dalomba is beletettem.
A T-rex egy nagyszerű szimbólumnak mutatkozott, ami ezt a belső „szörnyet”, kritikus hangot tudta szimbolizálni, ráadásul egyszerre tud félelmetes és vicces is lenni.
KULTer.hu: A sorozat végén összebarátkoztok a dínóval. Mi segített abban, hogy elfogadd és leküzdd a félelmeidet?
Nagyon sok önmunka, coach, meditáció, félelmek megnevezése, külső-belső elvárások pontosítása, sok-sok gyakorlat és a határidő. Nagy segítség volt, hogy a zenekarral a hangszerelési folyamatok is gyorsan zajlottak. Mindettől függetlenül azért azt gondolom, hogy a félelmekkel való barátkozás egy hosszú folyamat, és nem árt, ha időről időre megkérdezi az ember magától: ezt most félelemből vagy vágyból csinálom?
KULTer.hu: Miért döntöttél úgy, hogy videókat is készítesz a félelmeiddel való szembenézésről? Miért volt fontos számodra, hogy ezt megoszd a közönségeddel?
Mivel az egész lemez erről szól, szerettem volna vizuálisan is megjeleníteni az esszenciáját. Azért is készült klipsorozat hozzá, hogy egy négyrészes történetben meg tudjuk mutatni, miről szól dióhéjban a lemez. Ezenkívül szerintem fontos, hogy beszéljünk erről a témáról, mert nagyon sokan úgy élik az életüket, hogy nem is tudják, félelemből cselekednek vagy nem cselekednek, pedig az sosem vezet jóhoz.
KULTer.hu: Kiléptél a sanzonok világából, és a pop-rockosabb dalok felé vetted az irányt, aminek az az oka, hogy te magad is inkább ilyen zenéket hallgatsz már. Kik a legnagyobb kedvenceid? Kik inspirálnak?
A Young the Giant és az Everything Everything a rockosabb vonalból, a poposabb irány meg inkább a zongorás romantikus vonal, mint Jamie Cullum, Norah Jones vagy akár a nem zongorás Lianne La Havas.
KULTer.hu: A Bátran lépek számainak többségét gitár helyett ezúttal zongorán írtad. Ez is egyfajta bátorsági próba volt? Miben formálta ez a dalaidat és a dalszerzési folyamatot?
Abszolút bátorságpróba volt, meg agykapacitás-próba, ugyanis
amikor egyszerre kellett énekelni és zongorázni a frissen megkomponált számokat úgy, hogy még nem vagyok annyira profi ezen a hangszeren, teljesen felrobbantotta az agyam.
A másik próbatétel pedig a koncerteken játszás volt. Nincs még nagy rutinom a zongorás koncertekből: például más állva zenélni, mint ülve, meg alapból a gitárhoz már jobban hozzá vagyok szokva. De a komfortzónán kívül van az élet, bevállaltam. Valóban, új dallamok születtek így, máshogyan gondolkoztam, meg alapból színesíti ez a produkciót minden szempontból.
KULTer.hu: Azt mesélted, hogy vannak olyan számok az első lemezedről, a Hab a tetejénről, amikkel már nem tudsz azonosulni. Miért van ez így szerinted?
Igazából pár dal műfajilag esett ki, általában azért, mert túl lassú. Néhányat viszont a szövege miatt nem esik olyan jól énekelni, mert mondjuk egy nehezebb időszakot írtam ki általa, és nem jó visszaemlékezni azokra. Illetve már máshol tartok érzelmileg és gondolatilag, nem szeretnék benne ragadni a múltban.
Azt gondolom, hogy akkor vagyok a legautentikusabb, ha a legfrissebb önmagamat tudom mutatni a színpadon.
KULTer.hu: A legújabb videokliped a Pirkadat című számodhoz készült, ami arról az állapotról szól, amikor egy új kezdet elején az ember realizálja: ez most tényleg sikerült. Neked mikor volt utoljára ilyen „Pirkadat-érzésed”?
Most is az van. Azt gondolom, hogy a Pirkadat egy folyamatot ír le, aminek sok lépcsője van, és ezeken én még haladok. A nagy változáshoz sok idő kell, felásni a földet, elvetni sok magot, öntözgetni, és örülni az első csíráknak, amik áttörik a földet. Az egész növekedési folyamat csodálatos, minden egyes stádiumban érdemes kicsit megállni és értékelni azt.
KULTer.hu: Mit gondolsz, te hol tartasz az önismeret útján? Mennyire figyelsz arra, hogy tudatosan éld meg a karriered, vagy úgy egyáltalán a tudatos jelenlétre?
Ugyanúgy fontos a tudatos jelenlét nekem, mint az önismeret. Azt gondolom, talán a legnehezebb részén túl vagyok, már a sötét erdőből kijöttem, a legnagyobb szörnnyel szembe néztem. Ez egy életszemlélet, egy út, aminek sosincs vége, és pont ez a szép benne. Ilyenkor
örülök, hogy szép lassan épül a karrierem, mert így van időm és terem tudatosan megélni minden lépcsőfokot, és tervezni, felkészülni a következőre.
Szerintem csak mély önismerettel lehet feldolgozni a sikert, a hírnevet, mert enélkül könnyen elveszik az ember ebben a mai értékválsággal teli világban.
KULTer.hu: Mennyire nehéz női dalszerzőként érvényesülni a magyar zenei életben? Kezdenek kitolódni az arányok, vagy még mindig inkább „férfiuralom” van?
Szerencsére ez a saját munkám területén egyáltalán nem nehéz, alapból úgy választottam zenészeket magam köré, hogy ez volt a felállás: én írom a dalokat, és közösen hangszereljük. Mindazonáltal érzek egy erős férfiuralmat a szakmában, sokan nem tudnak velem mit kezdeni. De én azt látom, hogy jönnek fel mindenhol a nők, ez a szakma sem kivétel ezalól.
KULTer.hu: Mit tapasztalsz, inkább „forradalmárként” tekintenek rátok, női dalszerzőkre, vagy hitetlenül?
Talán mind a kettő, de ez a fajta attitűd leginkább a régebbi generációra igaz, mert nekik nagyon új még. A fiatalabb korosztálynak ez már nem is annyira kuriózum.
KULTer.hu: Azt vallod, hogy sok mindenről nem énekeltek még, főleg női szemszögből rengeteg dolog nincs ellőve. Mi az, amit szeretnél megfogni témaként legközelebb?
Leginkább azt hiányolom, hogy igazán nőies előadók legyenek a könnyűzenében. Én azt gondolom, hogy teljesen összefér a klasszikus női értékek vegyítése egy határozott megjelenéssel.
A lelki folyamataimról írok a legtöbbet, ami alapból női szemszög.
Egy ideje például a hétfátyoltánc témája foglalkoztat, aminek eredetileg szép mélysége van. Nem egy sima sztriptízt jelent hastánccal a férfiak kedvére, hanem egy álarcokat és maszkokat ledobó lelki rituálé volt, ami az egyetlen útja annak, hogy közel kerüljünk a másikhoz.
KULTer.hu: Mik a terveid 2020-ra?
Most a február 28-i Akvárium Klubos koncertre készülünk gőzerővel, aztán egy alkotói szakaszt tervezek, új számok írásával, hogy nyárra már legyen friss repertoár. Szeretnék minél több helyre eljutni idén is a zenémmel. Emellett viszont újabb közösségi programokon gondolkozom, jó lenne a koncerteken kívüli más interaktív teret is kialakítani a közönségemmel.
A fotókat Tabi Kata készítette.
