Nagy, fekete, igénytelenül nyomtatott bőrkötéses könyvben bogarászok reggel kilenc óta. Mohtasam Kásáni tizenhatodik századi költő egyik versét olvasom, tizenkettes versciklus a karbalai ütközetről és Hoszeinnek, Ali fiának mártírhaláláról: „E porba zuhant, megölt test a te Hoszeined / És e véres, kéz- és lábszegett a te Hoszeined // E zöld pálmalevél, mely a szomjúság tüzétől / Füstöt okád az ég felé, a te Hoszeined // S a vérnek tengerébe hullott hal, kinek / Testén a seb, mint a csillag, a te Hoszeined.” Dél van, elfáradok, kimegyek dohányozni.
A Teheráni Egyetem könyvtára és levéltára előtt két fekete csadoros lány guggol. Színes krétával rajzolnak valamit a betonra. A könyvtár előtt egy Földgömb. Odébb sétálok, mellette az irodalom tanszék, a bejáratnál Firdauszí, a nagy középkori epikus költő bronzszobra. Huszadik századi giccs. Turbános, szakállas alak, a régi muszlim bölcs sematikus ábrázolása, nagyjából így néz ki Avicennától Háfizig mindenki. Díszes ruhában, párnán ül a szobor, kezében toll és füzet, két verssor lejegyzése között éppen gondolkodik.
A lányok felállnak, szó nélkül elmennek. Megnézem, mit rajzoltak. Az aszfalton félméteres betűkkel, a szivárvány minden színében az áll, hogy DOWN WITH ISRAEL, így, angolul. Down with Israel, Down with the USA, ez tulajdonképpen alulfordítás, mert perzsául a szokásos formula a Marg bar Amrika, azaz Halál Amerikára.
Nyílik az irodalom tanszék ajtaja, két tanár jön, az egyik Muszavi úr. Talán adjunktus. Főleg Rumival foglalkozik. Bajusz, borosta, negyvenöt éves lehet. Nagyon sűrű a haja, enyhén őszül. Így néz ki az iráni férfiak nagy része. Jó a hajuk. Világoskék ingben van, szürke, enyhén csillogó öltönynadrágban. Sötétedős szemüveg. Rendszerhű, muszlim értelmiségi ruha. A másik tanárt nem tudom, hogy hívják. Szívélyeskednek valamit egymással. Muszavi a szívére teszi a kezét. Lehet, hogy nem annyira vallásos, mert a konzultáción nem tudta, hogy jövő héten Fatima, Mohamed lányának mártírhalála miatt nincs egyetem. Nem tudom, hogy ez mennyire számít, mennyire kell az összes ilyet tudni. Ali, az észak-teheráni barátom szerint lehetetlen. Muszavi úr világoskék műanyag papucsban fogadott pár napja. Egy iraki arab fiúval teát hozatott, puha iráni kockacukrot rágcsált a teához. Január közepe van. Szivárog a napsütés, a Forradalom sugárút zaja nem hallatszik be a kampuszra. Elindulok ebédelni.
Az egyetemi nagymecset mellett Qászem Szolejmáni tábornokot látom egy óriásplakáton. Jóképű, őszes, ápolt szakállú férfi sötétzöld Forradalmi Gárda-egyenruhában. Valami galaxisokat fotosopoltak mögé, úgy néz ki, mint Dooku gróf a 2002-es Star Wars plakátokon. Mégsem röhejes, az irániak jók a propagandában, akkor is működik, ha béna. 2017 vége van, Szolejmánit két évvel később egy amerikai dróncsapás majd darabokra tépi Bagdadban. Mártír lesz, a maradványait körbe viszik minden nagyvárosban, milliós tömeg kántálja, hogy Marg bar Amrika.
Két hónapja vagyok Teheránban. Lassan jön az igazi, undorító téli szmog, amikor az Alborz-hegység elzárja a Kaszpi-tengeri légmozgást, és a tízmilliós város minden füstje és mocska ráül a betonra.
A borítófotón Mohszen Hodzsadzsi (1991–2017), a Forradalmi Gárda tisztjének arcképe látható, akit az ISIS lefejezett Szíriában (az iráni Forradalmi Gárda tanácsadó-szakértő szerepben támogatja a szír kormányerőket).
Fotók: Paolo Zampella
