természeti jelenségek
becsapott, akár a száraz villám, alakja
kivehetetlen, fata morgana. nincs az a
sivatagisten, aki megadja a régi oázis
helyét. ami egykor tengerfenék volt,
ma hegycsúcsként emelkedik a magasba.
lávaömlés, magmaáramlás, testünk
kettévált kontinens, fantasztikus hasadék,
izlandi thingvellír. pedig az utóbbi hatszáz-
millió évben eléggé szerettük egymást.
yorick koponyája most zenegép
mennyi idő kell a versnek fölfedni arcát?
belelyuggatnak a paraziták, a partizán betűk.
az értelem sivatagában homokbuckákat,
dűnéket pakolgat a szél, morózus háziasszony.
egy átrendezett lakás, belépek tudatomba.
tompa ütések érik a tegnapot, kiesik
egy halcsontváz, macskaköröm közt landol.
kavics a cipőben a halálfélelem.
egyszer csak belekerült, így kell
tovább haladni.
rugdalóznak a szavak, belülről
hasogatnak, mintha felnőttet kellene
szülni, de keresztben fennakad.
aztán stigmatizálnak a pontok.
vesszők szálkái a bőrkötés alatt, ostormennyország.
a mélység oszthatatlan.
ahány bárányt átölelsz, annyi farkas harap meg.
ördöglakat a nyelv. nyitva a száj,
a toronyból egész jó a kiáltás.
vörösmarty tér
vér és szar – súgja nekem g. – most ez
vogymuk, haláli jószágok, fosztóképzők
egy ideán, bútor-összeszerelők, költöztető-
cégek, aktuális ajánlatok, ki- és beleszeretők,
sommás ítéletidők, most lét van, óh és zaj és
teendők, temérdek terminus, rahedli fizetni-
v a l ó, csókolj meg – mondja g. – vedd méhpempő
kapszulámat, és a meddő órák után szüld meg
a küldetésed, de legyen ám oly praktikus, mint
egy húsgolyó, egészen lődd be a szívbe –
az évszakok térfelet cserélnek, labdába rúghat az ősz,
fejek zúgnak a kapuba, góliát maga alatt van,
húzd rá cigány, üres a váci utca, ki tudja meddig
húzod még, a padok támláján kopás, valaki itt szokott ülni
Borítófotó: Eyeni
