Már a legelején fontos leszögezni, hogy ezek a sorok nem megrendelésre íródnak. Bár annak az amerikai cégnek az akciójáról van szó, amelynek én magam is dolgozom immár közel négy éve, a ViacomCBS experimentális rövidfilmként is megálló George Floyd-emlékvideója nem ettől a kontextustól lesz figyelemre méltó alkotás.
8 perc 46 másodperc. A hivatalos nyomozati iratok szerint ennyi időn át térdelt George Floyd nyakán Derek Chauvin rendőr, miközben a férfi az életéért könyörgött, miután hamis csekkfüzettel próbált cigarettát vásárolni, és emiatt rendőri intézkedésre került sor vele szemben.
Az Egyesült Államokban futótűzszerűen szerveződtek békés és erőszakos tüntetések az esetet követően elhunyt George Floyd emlékére,
a fekete közösségek mellett és a rendőri túlkapások ellen, mostanra pedig a világ több pontján zajlottak le megmozdulások, melyek apropója ugyancsak az ominózus ügy volt. Természetesen az online térben is nagy visszhangot kap az önmagán egyre inkább túlmutató tragédia: megjelent a #BlackLivesMatter hashtag, valamint június 2-án több gigacég is csatlakozott a Blackout Tuesday nevű akcióhoz, mely szintúgy az egyenlő bánásmódra és a mindennapokba leszivárgó, Floyd esetében végzetes kimenetelű hátrányos megkülönböztetésre hívta fel a figyelmet. A ViacomCBS amerikai illetőségű cég lévén szintén csatlakozott a Blackout Tuesday-hez, a cég tévécsatornái világszerte elsötétültek kedden 20:00-kor. Ez a gesztus azonban ebben az esetben felért egy kortárs művészeti performansszal.
A 8 perc 46 másodperc hosszú videón az „I can’t Breathe” (Nem kapok levegőt) felirat pulzál. A kisfilm hossza önmagában elárulja a készítők szándékát: az emlékezés szűk 9 perce alatt átélhetjük, valójában milyen hosszúnak tűnik az idő, ameddig Chauvin rendőr az USA több államában tiltott, az eset helyszínéül szolgáló Minneapolisban
csak kezelhetetlen bűnözők esetében alkalmazható mozdulattal térdepelt Floyd nyakán. A képernyő tetején látható visszaszámláló így új értelmet nyer,
és többé válik a kereskedelmi televíziózás tipikus jelölésénél, amely például az adott reklámblokk utolsó perceit indikálja bizonyos csatornákon. A behatárolt idő önmagában zaklatottá és katartikussá teszi a videót, ha ismerjük a kontextust: tudjuk, hogy a szabályos légzés az idő lejártával abbamarad majd, ezáltal egy emberélet utolsó percei elevenedhetnek meg lelki szemeink előtt.
A szívverésre is emlékeztető, szabályszerű pulzálás és az ahhoz társuló légzéshang minimalista eszközökként hatékonyan és nem hivalkodóan nyomatékosítják a videó üzenetét.
A The New York Times videója szerint Floyd az eljárás során 5 percen belül legalább 16-szor igyekezett a vele szemben erőszakosan eljáró rendőrök tudomására hozni, hogy nem kap levegőt. A ViacomCBS videójában látható „I can’t Breathe” felirat ezt az elkeseredett segélykiáltást ragadja meg és emeli allegorikus szintre: a készítők mintha a fojtogató (közéleti-politikai) légkörre is utalnának vele. Floyd utolsó mondatainak egyike az emlékvideó kontextusában a forrongó amerikai közhangulatra, a sorozatos rendőri túlkapásokra, a hatalommal gátlástalanul visszaélő politikusokra, a leküzdhetetlennek látszó hétköznapi rasszizmusra és az általános intoleranciára is ugyanúgy vonatkoztatható. Jelentése így túlmutat önmagán, valamint ezen a konkrét eseten. Amennyiben a befogadó hajlandó belemerülni a minimalista alkotás szimbólumrendszerébe, úgy a videót a világ bármely pontján nézve fontos kérdések fogalmazódhatnak meg benne a kisebbségekkel szembeni bánásmódról, a kártékony (és sokszor fullasztó) politikai propaganda beláthatatlan következményeiről vagy az egymással szembeni szolidaritásról.
E jól megkonstruált, letisztult és hatékony szimbólumrendszerrel dolgozó emlékvideó világszerte történő vetítése tehát támogatandó és szimpatikus ötlet.
Az azonban tény, hogy a magától értetődő kulturális különbségek miatt egy ilyen akció nem feltétlenül találhat széles körben értő közönségre az Egyesült Államokon kívül. A fekete kisebbség mindenkori helyzete szerves és megkerülhetetlen része az amerikai történelemnek és (egyebek mellett) a filmkultúrának is: évszázados múltra visszatekintő és rengeteg traumával terhelt ügyről van szó, mely sokszor tematizálódott különféle ideológiáktól telítődve a mozgóképtörténet hajnalától (Egy nemzet születése, Amerika hőskora, Elfújta a szél) a blaxploitation érán keresztül Spike Lee munkáin át olyan, sokszor díjazott akadémikus hangvételű munkákig, mint a 12 év rabszolgaság vagy A zöld könyv. Bár ezeknek az alkotásoknak a többsége eljut a nemzetközi forgalmazásig, igazán mégiscsak azok láthatják a teljes képet, annak minden apró összefüggésével és kulturális nüanszával, akik szervesen kapcsolódnak az amerikai kultúrához és történelemhez. Ezt megfordítva és mozgóképes példánál maradva, a Csak a szél vagy a Genezis című filmeket mélyen átható társadalmi kontextus is elsősorban egy magyar anyanyelvű vagy a magyar társadalmat belülről is jól ismerő néző számára értelmezhető igazán.
Így aztán nem meglepő, hogy az alapvetően a könnyed szórakoztatást szolgáló fikciós tartalmakat, vígjáték-, fantasy- vagy krimisorozatokat, esetleg valóságshow-kat és tömegfilmeket sugárzó csatornák kelet-közép európai közönsége nem feltétlenül fogékony egy ilyen, kiállítótérbe is beillő kísérleti mozgóképes installációra. A gesztus azonban dicséretes és remélhetőleg a jövőben nemcsak az emlékezésre, de az adott téma minél sokoldalúbb kifejtésére és megértetésére, a kulturális különbségek áthidalására is látunk majd törekvéseket a világ nagyvállalataitól.
Blackout Video Tribute George Floyd emlékére, 2020. Készítő: ViacomCBS.