Új színházi műfaj született június 11-én, amikor a Trojka Színházi Társulás bemutatta Dekameron 2020 című előadását: a streamszínház. A produkció a Telekom szponzorálásával jött létre, és az Index élőben közvetítette, ahol azóta is folyamatosan elérhető. A felvételt a premier óta több mint hetvenezren tekintették meg.
Mindent a szemnek, semmit a kéznek – akár ez is lehetne a karanténszínház jelmondata. A világméretű koronavírus-járvány bezárásra vagy legalábbis pihenőre kényszerítette a munka- és szórakozóhelyeket egyaránt. A személyes érintkezés színterei hirtelen a vírus melegágyává váltak. A helyzet persze a színházakat sem kerülte el: korai évadszünetet kellett elrendelni mindenhol.
A Trojka Színházi Társulást azonban független, alternatív csoportként eddig is a kreatív, kísérletező vággyal átitatott munkákról lehetett felismerni.
Több előadásukat játsszák lakásszínházakban és egyéb intim helyeken, a Cseresznyéskert című alkotás pedig az OSzMI különös, kör alakú terében kelt életre. A megváltozott munkakörülmények nem tántorították el a társaságot az alkotástól – még akkor sem, ha próba- és játszóhely nélkül azt gondolhatnánk, hátránnyal indulnak a kőszínházakhoz képest. Számos intézmény tett ugyan közzé korábbi előadásfelvételeket vagy tartottak közönség nélküli előadásokat, amelyeket a kanapé kényelméből lehetett követni. A Dekameron 2020 azonban valami teljesen más. A színészek nem színpadon foglalnak helyet, nincs drága díszlet, reflektorfény, nincs szemkontaktus sem. Nincs semmiféle megszokott dolog, tárgy, kapaszkodó. Ebben az értelemben
a produkció merészsége és nyitottsága, színpadtechnikai eszköztelensége teljes mértékben harmonizál a vírus miatt kialakult helyzettel.
Mit láttunk bő két hónapon keresztül? A falat, a tévét és a monitort. Ezt a megfoghatatlan, magányos társas létet ragadja meg Soós Attila rendezése. A téma is illeszkedik a járványhelyzethez – a párhuzam magáért beszél, a jelenetek mégsem próbálnak erőltetetten a jelenre reflektálni. A cselekményhez és a technikai megvalósítás viszonylagos szűkmarkúságához is kitűnően illeszkedik a producer-látványtervező Lakatos Márk koncepciója. Egyszerű, nem túl figyelemfelkeltő jelmezeket ad akkor, amikor a színészi játék kerül előtérbe. Extravagáns ruhadarabokkal és kellékekkel operál, ha erre van szükség. Számos designer – Nanushka, Kerényi Virág, RobertMaar, Körmendi Vajk, Hellobaby – alkotása tűnik fel, s ezek az előadás után is emlékezetesek maradnak: például a maszkok, a „cukrozott ló”, az apácajelmezek.
Technikailag is olyan megoldásokat láthatunk, amilyeneket eddig sehol máshol.
Az élő játék, az animációk és az előre felvett, szerkesztett részek a StreamPUNK szoftver jóvoltából alkotnak kerek egészet.
A digitális stúdió egy olyan közös teret hoz létre, amelyben a színészek virtuálisan egyszerre lehetnek jelen, habár mindegyikük saját lakásában tartózkodik. A nézők figyelme maximálisan irányított: a számunkra látható képernyőn úgy váltakoznak a jelenetek, valamint a szereplők pozíciói, mintha filmet néznénk. Ez adja a Dekameron 2020 igazi 21. századi jellegét: a járvány ellen most is az a megoldás, hogy elbújunk, ám mindenki önkéntes karanténban, az internet és a kütyük édes hármasában vészeli át ezt az időszakot. A stream megemeli az előadás egészét, s a műszaki vezető, Bácsi Péter pontos munkáján múlik az, hogy az egész működik-e vagy sem. Az új technikai megoldás által sokkal élvezetesebb előadást láthatunk egy szokásos színházi közvetítésnél: a színészek nem az üres térben – a nagy semminek, senkinek – játszanak.
Az arcokat közvetlen közelről vevő kamera végén végső soron és élő egyenesben mi magunk, a nézők vagyunk. Valahogy intimebb ez minden kamaradarabnál és lakásszínházas műnél.
A streamszínház befogadásélményének dekódolása valahol a filmnézés és a videócset ingerei és válaszreakciói között félúton keresendő. Filmesnek mondható, mert a jeleneteken belül irányítottan működik az, hogy az egyes megszólalók az elképzelt térben hol helyezkednek el. Egy párbeszédnél előfordul, hogy a szereplők kifelé, a kamerába beszélnek, de az is gyakori, hogy „egymás felé fordulva” társalognak. A két színész képe a monitoron vizuálisan egy síkra kerül. Óriási hangsúlyt kap a fantáziánk is. A színészek az egyes lakásokon belül ugyan helyet és helyzetet változtatnak a cselekményhez illeszkedve, mégis rajtunk múlik, el tudjuk-e képzelni, hogy a különböző szobabelsők egy adott tér (normál esetben a színpad) egy-egy pontján helyezkednek el. Így például Bolognából néhány ikonikus maszk segítségével kerülünk másodpercek alatt Velencébe.
A videócsetre emlékeztet az, ahogyan a közvetítő eszközt, a kamerát kezelik. Több esetben is a színészek maguk fogják „szelfimódra” az eszközt.
A darab prológusában Eke Angélát például egy kád vízben láthatjuk, közvetlen közelről. A hagyományos színházban ez a közvetlenség kizárt – kivéve, ha a TÁP Egyperces színházára gondolunk. A videóbeszélgetések dinamikusságából adódik az is, hogy sokkal gyorsabban lehet váltani a különböző nézetek között. A Skype-hoz, Zoomhoz szokott szem számára egyáltalán nem zavaró, ha egy párbeszéd közben, viszonylag hirtelen váltakozik az úgynevezett előadói nézet és az osztott képernyő kisebb kockái.
Nehéz ugyanakkor a színészi játékról beszélni. Egyrészt a technikai és koncepcióbeli megoldások miatt automatikusan az összjáték vonja magára a figyelmet:
az a harmónia, amellyel a játszók és a szoftver egysége műalkotássá válik. Másrészt a Trojka kapcsán már-már evidens a rendező, Soós Attila egyedi szövegértelmezése. A feldolgozandó anyagot apró részekre bontja, hogy megláthassa a szerkezet és a külcsín mögötti emberit, mindennapit. Ezt a tudást felhasználva közelíti színészeit egy olyan beszédmódhoz, amely semmilyen térben vagy koncepcióban nem tud hamissá válni: online is meglepően ütős marad. Sallangmentes és hiteles az elsőtől az utolsó percig. Ebben az izolált időszakban a Trojka társulat képes volt előnyére fordítani a korlátozásokat. Csapatuk minden nehezítő körülmény ellenére két színésszel egészült ki: Csákányi Eszterrel – őt már láthattuk a Kopfkino nevet viselő filmes felolvasószínházi projektekben is – és Nagy Zsolttal.
A vágás, a tagolás kiemelkedő fontosságúvá válik, hiszen az előadás anyaga önmagában elég széttartó:
a színészek más-más akusztikus és fényviszonyok mellett játszanak, más-más hátterek előtt, s a darab szerkezete is az epizódokra épít. Végső Ágota találó, humoros animációi saját jogukon is elképesztőek: ötvözik a Boccaccio-korabeli ábrázolásokat és a memento mori életérzését a modern rajzfilmekkel és a finom szexuális utalásokkal, ezáltal is vizuális hidat képezve az alapmű és a feldolgozás között. Rajzai önálló életre kelnek, mégis tökéletesen simulnak az előadás miliőjébe. A Borlai Gergő és Zsáry-Tomka Márk által rögzített jeleneteket Hutanu Emil szerkesztette. Videói az atmoszféra megteremtésében segítenek – az előre felvett, és sokszor erősen effektelt felvételek olyan helyszínekre kalauzolnak, amelyeket még a stream pörgős jelenetváltása mellett sem lehetne máshogyan megvalósítani. Ezek az anyagok azonban, sajátos képi világuk mellett, szintén a mű tagolását segítik. Hasonló funkciót töltenek be Ladányi Andrea táncos, koreográfus táncjelenetei, amelyek lehetővé teszik az előreutalást, valamint a teljes alakos felvételt.
Mikor már kezdjük megszokni, hogy mindenkit csak válltól felfelé látunk, akkor kapunk egy-egy átvezetőt
– például a rózsaszín egyszarvú bőrébe bújt Kulka Jánost – vagy táncot. Ladányi Andrea rövid performanszai a karantén gyötrő oldalának tapasztalatát formálják mozdulattá: a kéjsóvár, magányos apáca szerepében azonban ingatag talajon is határozottan mozog.
Ez volt az első streamszínházi előadás Magyarországon, és talán a világon is – azonban nem az utolsó. Az óriási sikeren felbuzdulva a társulat következő évadában is helyet kapnak hasonló produkciók. Az alkotókedv és a kísérletezési vágy nem nyomható el semmilyen körülmények között. A karantén szülöttje pedig, úgy látszik, lassan megkezdi önálló életét a színházi szcénában.
Dekameron 2020. Rendező: Soós Attila. Játsszák: Bárnai Péter, Csákányi Eszter, Eke Angéla, Gryllus Dorka, Kulka János, Nagy Dóra, Nagy Zsolt, Soós Attila, Ladányi Andrea. Trojka Színházi Társulás, 2020. június 11.
