nagymama
Álmosan pislog a fény a domb körül. A ház mögött van, emberfejhez hasonlít. A haját eszi a macska. Eleinte rémisztő volt, de már hozzászoktam, hogy errefelé fura dolgok történnek. Emlékszem, nem tudtam elképzelni, hogy itt éljek, amikor megkaptuk a végrendeletet. Nem volt idő végiggondolni. Szerettem a férjemet, és nem akartam megfosztani az örömtől. Hamar teherbe estem.
Több hónapja lakom ebben a házban. Az udvarra megyek csak ki, meglocsolni a növényeket. A boltba a férjem jár. Elképesztő, hogy a mindennapos zaj nélkül is élni lehet. Bevallom, néha hiányzik a nyüzsgés, és nem gondoltam volna, de a szmog is. Itt valahogy nem az az élet van, amit megszoktam. Csendesebb. Nem tudok vele mit kezdeni, a nyugalommal.
Gyerekkoromban féltem attól, hogy megöröklöm a szüleim házát. Rázott a hideg tőle, nem akartam, hogy ők szellemként visszajöjjenek és idegenként mozogjanak a szobákban. Tudom, hogy ilyen nem történhet meg, mégis van valami furcsa ebben a házban. Egyszerre baljós és könnyed. Megmagyarázhatatlan, és lehet, hogy csak én érzem így.
Az ablakok előtt ülök, nem történik semmi. Született bámészkodó vagyok. Nincsenek szomszédaim. Élvezem, hogy csak ketten vagyunk a férjemmel. Berendeztük, olyan otthonos, és csak a miénk. Persze, majd ez bosszantani fog, mondta a barátnőm. Ő állandó hangulatingadozásról beszélt, mikor terhességről volt szó.
A ruhájára tapadt szeméttől nem láttam, hogy ember. Elindulhatott, hogy ellopja a fák ágairól a leveleket.
Megijedtem, amikor az ajtó előtt levette a cipőjét. Az apósom állt az előszobában. Különös alak, ha megkérdeztem, hogy miért csupa kosz a ruhája, annyit válaszolt, nem tudja. Mióta ismerem, az jár a fejemben, hogy az idegeneknek gyárt szappant. Az űrcsészére felküldik őt, és odaadja az árut. A gépjárművük, mint fekáliát, kidobja magából, ettől mocskos mindig a ruhája.
Az utca legvégén laknak a férjem szülei. Egyedül azt nem bírom, hogy kérdezés nélkül állnak a lakásban, és úgy kérnek, hogy már a kezükben van. Most is ott áll a spejzben, és kutat. Megkérdezem, hogy segíthetek-e. Ha a befőtteket keresi, azt hiszem, elvitték az összeset, mondom az apósomnak. Imádják a lekváros palacsintát, és nem tűri el a gyomruk, hogy mást egyenek. Nem hisz nekem, tovább matat, azt mondja, a múltkor itt hagyott egyet, vésztartaléknak. Addig kutat, amíg megtalálja, nem szokott hazudni. Leteszi az asztalra.
Nem sikerül kibontani. Félrecsúszott a kés, csontig vágtam az ujjam. Vértócsák a hideg kövön, legalább lesz mit csinálnom ma. Az apósom konyharuhával próbálja lecsavarni. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy ez nem lekvár. Más van benne.
Kinyitja a befőttesüveget. A fehér levegő füstként megáll a mennyezeten. A lekvár nélküli üveget nézzük. Eltelt vagy fél óra is, mire észrevettem, hogy már elment. Hogyan fogom megmagyarázni a férjemnek a plafonon lévő felhőt? Azt biztosan nem fogja elhinni, hogy a nagymama az, aki a fejünk fölött lakik.
nem vagyok többé a feleséged
Szemcséket szórsz rám. Nem tudok neked ellenállni, legyen. Megbocsátom, hogy hónapokig a teraszon hagytál. Végre foglalkozol velem. Újra a feleségednek érzem magam, bár a kezeden nincs nyoma a jegygyűrűnknek. El fogsz hagyni, örökre. Látom a szemedben. Utálom ezt a rozsdabarna színt. Pedig milyen szép mahagóni volt.
Nehezebben veszem a levegőt. Nagy a pára. Hallani akarom, ahogy aprítod a hagymát. Látni szeretném azt az édes fintort, miközben kavargatod a fazekat. Mindig szerettem veled főzni. Arra vágytam, hogy egyszer engem is megfőzöl, héjastul. A tányérodon lennék, és várnám, hogy a szádba vegyél. Minden szavadat érezni akarom, teljesen, igazán. Biztos őrültségnek gondolod, de mi más a szerelem? Dobj forró, sós vízbe! Kérlek, főzz meg!
Bizonygattad, hogy elviszel az északi sarkra. Új életről beszéltél, amiben csak ketten vagyunk. Mindent megteszel, hogy ne rohadjak el. Vigyázni fogsz rám. Hazudtál. Mi más lenne a magyarázat arra, hogy a teraszon égve hagytad a villanyt. Vörösre csípett a fény. Ha nem vettél volna fel időben, már nem lennék. Mondd, milyen férj tesz ilyesmit? Most is csak mosolyogsz. Nem veszel komolyan.
Az exeddel megint megtaláltátok a közös nevezőt. Nem számít, ami köztünk volt, pedig én mindenre emlékszem. Bámulni a naplementét, hallgatni a gyerekkorod történeteit, elaludni a kezedben. Soha többet nem lesz már rám időd, pedig hányszor megesküdtél, hogy kurvákkal nem beszélsz. Te tudod, pocsékold el a napjaid, de ne gyere hozzám, mikor rájössz. Ne áztass el. Ne tegyél vízbe. Utálom, ha a víz a héjamra tapad.
Mit csinálsz? Megőrültél? Kitéped a karjaimat, lábamat. Nem érdemlem meg, hogy így bánj velem. Vékonnyá tett, nővé. Akkor váljunk el. Mások majd megbecsülnek. Kérlek, csak a szemeimet ne vedd le rólam. Bármit megadok érte, csak ezt ne. Ragadok. Gyűlölöm a könnyeket, kiráz tőle a hideg. Már kezeim sincsenek, nem tudom megtisztítani magam.
Alig kapok levegőt. Egyáltalán, hol fekszem? Nem látok, nem hallok. Nem vagyok többé a feleséged. Nem sütsz meg, hideg van. Nem főzöl meg, nincs forró vized nekem. Pótlék voltam, pedig én elhittem, mikor megígérted, hogy senki nem fog közénk állni. Gondolhattam volna, neked csak egy részeg este vagyok.
Szorít. Ezek nem só-, hanem homokszemcsék. Mit is várhattam, csak egy krumpli vagyok, aki elrohadt, nem feleség és nem szerető. Szerettél? Egyetlen izzadságcsepped rám esett, záloga annak, hátha egyszer kiásol. Addig is pihenek egy kicsit.
Borítófotó: Pxhere
