Ró
Rónak, a kis állatnak nem adtak
teljes nevet. Majd, ha felnősz
rendesen, meglesz a nagy neved,
mondta Anya és Apa. Tudod, nálunk
ez így szokás, tudod, nálunk ezt
így lehet.
Majd megkapod, majd megleled,
majd megkapod, majd megleled.
Lesz neked is billogod.
Lesz neked is bélyeged.
Betűidhez jönnek majd új betűk,
betűidhez, amelyek most pontosan
téged jelentenek.
A kisiskolást, aki tanítás után
lompos futásba kezd: az erdei úton,
a réten, a szigorú templom körül,
a véres ajkú kerítések alatt.
A barátot, a szorgos labdatartót,
a kis vöröst az ócska menzán, különórán
a bátor magáért kiállót, aki a sötétben
még nyöszörögve alszik el.
Kicsi Ró, kicsi Ró, ha túl sok betűd
lenne most, kinevetnének a fontos,
nagy szavak. Az életet összetartó mondatok.
Amik nélkül nem vagyunk.
Amik nélkül nem lehet.
Rónak, a kis állatnak még nem
adtak teljes nevet. Az egész erdő
egyelőre csak félig hívja valahogy.
Csak félig érti meg.
Ró, Ró, Ró, szurkolunk érted,
kisgyerek.
Nyestes éj
Apa, apa, a nyest a ház körül.
Apa, édesapa, ólálkodik az éji
csendben. Vihar borzolja szőrét,
villanykörte világít szemében,
apa, felébredtem, és látom, hogy
a mi kertünket akarja. A mi
kocsinkba mászna, ahogy mondtad
a múltkor, átrágni a fékzsinórokat.
Apa, apa, menj le, beszéld meg
vele, hogy menjen innen el. A Hold
segít, ha nem megy, és én is
dúdolok neked az ágy alól.
Apa, ne mondd, hogy a nyestek
nem beszélnek, és kérlek, ne vigyél
le puskát, lapátot, karót. Csak kérd meg
szépen, felejtsen minket el.
Nem akarom, hogy ne tudj megállni
egy tétova kanyarban. Hogy ne lélegezzen
többé a család. Apa, nagyon félek, beszélj,
beszélj a szép fejével.
Apa, már emlékszem, a múlt éjszaka
álmomban beszélt hozzám,
azt mondta, ő nem tehet semmiről,
azt se tudja, mi az a kocsi, mi az
a fék. Apa, mi van, ha tényleg igazat
mond? Apa, olyan szépen beszél!
Apa, képzeld, megsimogatta
a fejem, tisztára mintha te
lettél volna ő. Apa, ne bántsd,
én hiszek neki, meggyógyított
a nyestes éj.
Nyúl és Néni
Anya barátnője Néni,
Nyúllal lakik egy lakásban,
Nyuszival, mert néha szomorú.
Átengedte a nagyszobát neki. A
konyha, az előszoba, az erkély
többnyire közös, a vécét nem
tudom. Ezeknek a mondatoknak
répaszaga van, mikor kigondoltam
őket, még alomszaga volt.
A Nénitől sajnos elment a családja,
költözött a férj, a lány, a fiúk is
mind, otthon maradt egyes-egyedül.
Költözött a zsivaj meg a lárma, és
az egymás lélegzetének hallgatása
is.
A Néni akkor rátalált a Nyúlra, vagyis
a szomszéd hozta lentről, hogy újra
rend legyen. És onnantól lett a másik
élet, Nyúllal, új színű lakással és
feledékeny vidámsággal is.
Persze Nénit mindenki bolondnak
nézte, a hentes, a fodrász, hát még
a villanyszerelő. Nem értették
a főzőcskézést a Nyúllal, a közös tévét,
az esti felolvasásokat. Nem értették,
Néni meg az elhagyást nem értette meg.
Teltek így az évek, nem-értéssel, Nyúllal,
álombéli, zavaros káposztafőzelék. Néni
egyszer ránézett egy úrra és egy hónap
múlva hozzáköltözött.
Anya néha beugrik a Nyúlhoz,
főznek vaníliás kávét, imádnak
hajnalig beszélgetni csak.
Borítófotó: Pixabay
