Bizonyos szavak, gesztusok, érintések, illetve azok emlékei végigkísér(t)ik az ember egész életét, pláne, ha fiatalon „találkozik” velük az illető. Kata (Nagy Kíra) és Zsuzsi (Wessely Zsófia) átlagos, tornacipős, álmodozó, iskolában szöszmötölő, de nagyobb társaságban igencsak visszahúzódó tizenévesek. Előbbi titkon énekesi, utóbbi színészi ambíciókkal kel-fekszik nap mint nap. A két – első látásra mégis teljesen különböző – lány egy osztályba jár, egymás tudatának perifériáján és tantermi sutyorgásának verbális margóján létezik csupán. Az otthon, négy fal között (illetve Kata esetében a tanórákon) elszenvedett testi-lelki sérülések nyomait azonban egy nap mindketten felismerik a másikban.
A két lány történetével elsősorban a családon belüli (de főként a kiskorúakat érintő) erőszak témakörét igyekszik feltérképezni a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház Kimondhatatlan című előadása, melyet a járványügyi helyzet miatt a tervezettnél öt nappal később, 2020. október 19-én mutattak be a Debreceni Művelődési Központban (DMK).
Az ősbemutatón ugyan csak felnőttek vettek részt, de az úgynevezett részvételi előadás célközönsége a 9-12. évfolyamos korosztály,
a Csokonai Ifjúsági Program alkotói különféle drámapedagógiai metódusokkal igyekeznek a számukra láthatóvá és jól hallhatóan, artikuláltan, intelligens módon kimondhatóvá tenni a fiatalokat ért sérelmeket. A Kimondhatatlanhoz ezért tanári segédlet is letölthető a színház honlapjáról.
A darabot Romankovics Eda írta, Gemza Melinda elbizonytalanító bevezetője – mely valójában már az előadás része – azonban fiktív keretet ad a műnek. E szerint az előadás alapjául szolgáló írás a Csokonai Színház 2020 tavaszán hirdetett (egyébként nem létező) pályázatára érkezett, szerzője álnevet használ,
és egy levelet, valamint azt az ihletadó széket juttatta el a színházba, melyen a szöveg készültekor ült.
Ez a bútordarab a szerző utasítására az előadásban kellékként, központi motívumként használandó. Az ódon külsejű szék kék kárpitjához remekül illik a szereplőknek a kék minden árnyalatában pompázó öltözéke. A kezdetben a színen lévő „nagy kékséget” csupán a kényelmetlen, kopott-barna iskolapadok törik meg.
A DMK galériatermének egyik szegletét sajátítja ki a történet, a nézők körbeülik a színt, mindenki lát mindenkit – maszktól fölfelé. A részvételi előadás célja azonban nem is a másik arcának felfedése, a középpontban nem a külső történés, hanem az annak hátterében munkálkodó egyetemes, mindenkiben jelen lévő félelem áll.
A történetbe péntek reggel, 6:45-kor csöppenünk, amikor is a Zsuzsi karakterét alakító Wessely Zsófia bevezeti a néző-résztvevőt a lányok „hevenyészett” osztálytermébe.
Az előadás jeleneteiről Gemza Melinda „kommentárjaiból” értesül a nagyérdemű,
a felolvasott szövegrészletekből tudható, hányadik epizódnál jár a történet, hol van épp az adott szereplő, mi történik a két karakterrel és ki van még jelen a színen (ez utóbbit attribútumok, esetleg karakterváltás jelzi, hisz sokszor a Nagy–Wessely-páros egyike alakítja az épp színre lépő mellékszereplőt is).
Az sem ér senkit meglepetésként, hogy bizonyos időközönként „kinyílik” az előadás, és
a közönség segítségével fejeznek be, értelmeznek újra, esetleg egészítenek ki jeleneteket.
A darab elején például iskolaszerek nem rendeltetésszerű használatával egy nem rendeltetésszerűen működő családot mutat be, figuráz ki Zsuzsi, akinek játékát még nem a közönség alkotói részvétele, hanem Kata feltűnése szakítja félbe. Ilyen félbeszakadásokból áll egyébként maga az előadás is. A patchworkszerű szerkezet, valamint a „kimondhatatlan téma” olykor humorral történő kollektív feldolgozása egyszerre izgalmas, ugyanakkor veszélyes is, hiszen sok múlik a közönség aktivitásán.
A puritán díszlet és kelléktár remekül passzol a nehéz körülmények között művészi eszközökhöz folyamodó lányok történetéhez. Az addig a szín közepén, felfordítva heverő, „lábait cédán magasba lökő” szék a negyedik jelenetben válik az előadás központi elemévé. A néhai nagymama, Juhász Etelka lomtalanításra ítélt ülőalkalmatossága Magdus, az anya révén kerül Zsuzsi szobájába. A lány felfedezi, hogy a nagyszülője a szék háttámlájába rejtette a naplóját.
Az 1973-as jegyzetekből Magdus gyermekkora sejlik fel, neki is egy bántalmazó apával kellett élnie.
Zsuzsi pókerarccal olvassa a történetet, majd a produkció egy közös gondolkodás erejéig kinyílik a közönség felé. Két jelenetzárás is születik, mindkettőt el is játsszák a színészek.
A későbbiekben (egy székhátra tett, rongyosra mosott fürdőköpeny és egy üres sörösüveg képében) feltűnik még Szilárd, Zsuzsi kanapédespota apja is, aki – négygenerációs „hagyományt” követve – rendre bántalmazza terhes feleségét és egyetlen lányát.
Pillanatnyi nyugalomra adhat okot, hogy a szülei által verbálisan és testileg is abuzált, súlyosan elhanyagolt, benső világába menekülő Zsuzsit – Katával ellentétben – legalább az iskolában nem szekírozza az aranykeretes szemüveget hordó, szörcsögő osztályfőnöknő. Kata családjában a hasonlóképp nevetséges – írói utasításra vöröshajú, rendezői „önkényből” parókátlan, cseresznyeszínűre rúzsozott szájú – Éva, a nevelőanya uralkodik, aki színeiből adódóan sem illeszkedhet a lányok nyugodtkék világába.
Izgalmas, ahogy az egyik lány családjában a (mostoha)anya, a másikéban pedig az apa dominál, nyom el és uralja a terepet, míg a másik szülő mindkét esetben gyenge, kétkedő, szubmisszív. Éva párja, Gábor hagyja, hogy vér szerinti lányát, Katát úgy bántalmazza az új anya, ahogyan nem szégyelli. Családi intermezzójuk után
Kata helyzetéről a közönség és egy igen egyszerű drámapedagógiai játék segítségével szobrok készülnek,
melyeknek címe az ősbemutató alkalmával Látszaturalom és Az elnyomás hangja lett. A közös, érintésmentes szobrászkodást kiscsoportos beszélgetés követte, melynek során személyes történetek mellett az apró gesztusok, a „hogyvagyok” fontosságáról is szó esett. Ezen gesztusok hiányára azonban, ahogy Wesselynek a közönséggel vitatkozó szomszédasszony-improvizációjából kiderül, mindig van valakinek magyarázata.
A 165 perces előadás szünete után Zsuzsi és Kata barátokként térnek vissza, és elhatározzák, hogy a napló mellett talált, színpadon meg nem jelenített nagyanyai gyűrű árából Portugáliába szöknek. Mindez egy későbbi jelenetben, a „színpadkép” változtatása nélkül meg is valósul. A lányok utcazenélésből élnek, a közönség pedig szinte érzi a mediterrán levegőt maga körül.
De ahogy az előadásban minden, ez is megszakad, a lányok visszakerülnek kis hazájukba, a szülők pedig változatlanul meg nem becsült tulajdonként tekintenek rájuk. Azonban, ahogy a közönséggel együtt írt rapszámok után, a hevenyészett epilógusnak tűnő zárójelenetből kiderül, e barátság mindkét fiatalra talán jóval nagyobb hatással volt, mint az együtt vagy külön elszenvedett sérelmeik.
A színpadon az erőszak úgy jelenik meg, hogy azt a közönség effektíve nem látja.
A színészek mozgatják a díszletet, újrarendezve azt minden egyes jelenet előtt, ezzel is érzékeltetve, hogy ők (az általuk megformált karakterekkel ellentétben) alakíthatják a történet menetét. Mindebből mégis kisejlik egyfajta fájdalmas esetlegesség, mely nemcsak hiányt hagy a nézőben, hanem (talán éppen ennek okán) gondolkodásra is késztet.
Mivel az interaktív részeket is a színészek vezetik, nemcsak diákból „civilbe”, hanem gyakran „tanárba váltanak”, így tehát a néző mellett a karakter és a színész is változik, hisz együtt, egymással kölcsönhatásba, alkotói viszonyba lépve hozzák létre a nyitott előadást. Ám a színészek időről időre hangsúlyozzák, semmi nem kötelező,
folyamatosan biztatják a nézőket, hogy nincs jó vagy rossz megoldás, voltaképp nincs is végső megoldás, csak lehetőségek
a kollektív vagy egyéni traumafeldolgozásra, melyek eredményeképp talán már a családon belüli erőszak jelensége sem marad kimondhatatlan.
Romankovics Eda: Kimondhatatlan. Rendezte: Madák Zsuzsanna. Játsszák: Wessely Zsófia, Nagy Kíra, Gemza Melinda. Debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Debreceni Művelődési Központ, 2020. október 19.
A fotókat Máthé András készítette.
A kiskorúak jogairól, a gyermekbántalmazás és a családon belüli erőszak következményeiről további információ érhető el az alábbi oldalakon:
Unicef
Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány
Yelon
Gyermekbántalmazás
Ökumenikus Segélyszervezet
Nők a nőkért együtt
Patent
