Harmincöt éve, 1985-ben jelent meg Kern András első nagylemeze, amelyen a népszerű színész teljesen új oldalát mutatta meg a közönségnek. A zenei karrier és az első album történetének felderítésében Kern András és Horváth Attila szövegíró is a segítésünkre voltak.
„Kern énekelni legfeljebb fürdőszoba-szinten tud. Úgy azonban mindannyian tudunk, űzzük is, mégsem szaladunk vele mindjárt a hanglemezstúdióba. (…) Nem értettem, minek ilyesmivel akárcsak kísérletezni is?” – írja Barabás Tamás az első Kern-lemezről szóló korabeli cikkében. A Zalai Hírlap kritikusa azonban egészen más szellemben folytatja a recenzióját, mint ahogy azt a felütésből gondolnánk:
teljesen elvarázsolják a lemez dalai, különösen annak szövegei és Kern előadásmódja,
amely szerinte igazi egységgé kovácsolja össze az albumot. Nem véletlenül: Kern zenei debütálása tényleg messze kiemelkedik a magyar színészlemezek közül.
„Pedig rekedt a hangom és a hajam is rőt” – énekli Kern pár évvel később Az élet szép című dalában. Ezzel nehéz vitatkozni: hangterjedelme valóban nem riválisa Pavarottiénak, viszont
rekedtes hangjának sármja és a kiváló szövegek könnyedén feledtetik velünk hiányosságait.
Első lemezének kezdődala, a Mikor leszek szemüveges? fel is vázolja, hogy ki lesz a dalok narrátora: egy életközépi válságban levő, neurotikus, idősödő férfi, aki ugyanakkor kellő derűvel nézi, ahogyan egyre távolodnak tőle az őt körülvevő dolgok.
Kern (1985)
Kern nem bízta magát teljesen a szerzőkre, egyedül kezdett el szövegeket írni, amelyek többségét Horváth Attila, a Piramis és a Korál állandó szövegírója fejezte be. Horváth így emlékezett erre: „Életem első – és eddigi egyetlen – munkája volt, amikor az előadónak pontos elképzelése volt arról, hogy miről szóljon a lemez. Természetesen az átfésülésnél jóval többről volt szó, mert Andris néhány prózai mondatban írta le, miről szeretne abban a dalban énekelni. Tehát az ő alapvető gondolatait – a sajátjaimmal kiegészítve – kellett verssé, dalszöveggé formálni.”
Kern Andrásnak elég határozott koncepciója volt a készülő albummal kapcsolatban: „Azelőtt az volt a divat, hogy a színészlemezeken a színészek sanzonokat énekeltek. Én meg arra gondoltam, hogy nem lehet erre kötelezni a színészeket.
Miért ne lehetne az én lemezem egy kicsit rockosabb?”
Kern a lemezre készülve ének-korrepetitorhoz is járt, de az anyag zenei rendezőjével, Heilig Gáborral is sokat dolgoztak az éneklés mikéntjén. Együtt kezdtek el zeneszerzőket keresni a dalokhoz, és meglehetősen sokszínű társaságot verbuváltak össze: három dalt a Bál az operaházban lemezénél tartó KFT hozott, Másik János és Máté Péter két-két dala mellett további kettőt Novák János, a Radnóti Színház zenei vezetője írt, Heilig Gábor és az addig főleg szövegíróként ismert Horváth Attila pedig egyet-egyet. Bár a különböző világokból érkező dalszerzőknek köszönhetően a lemezen meglehetősen sokféle stílus keveredik, ez mégsem okoz bábeli zűrzavart, Kern hangja és a kiváló szövegek könnyedén teremtenek koherenciát.
A jó hangulatú lemezfelvételt egy tragédia árnyékolta be: a két dalt is jegyző Máté Péter a lemez befejezését már nem érte meg, 1984 szeptemberében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Horváth Attila pontosan emlékszik, hogyan tudta meg a hírt: „Akkoriban még walkmannel dolgoztam, a kazettán oda-visszatekerős üzemmódban szinte végtelenítve szóltak a zenék. Egy este épp Máté Péter zongorázta és énekelte a nótát, amikor egyszer csak megjelent a képe a tévében. Levettem a fülest, hogy megnézzem, vajon újabb fesztivált nyert, kitüntetést kapott, vagy milyen alkalomból szerepel az esti híradóban. Akkor még távirányító sem volt, oda kellett mennem a készülékhez hangot adni rá, és már csak annyit hallottam, hogy a temetéséről később gondoskodnak.
Közben a fülesben még ott énekelt, kifejezetten nekem, újra és újra.
Annyira megrázó volt a történet, hogy félórányi bénult döbbenet után felhívtam Andrist, hogy ne haragudjon, de ezt a dalt én már soha nem fogom tudni megírni.” Ez volt a Búcsú esőben, amelyre végül Verebes István írt dalszöveget.
A nemes egyszerűséggel Kern címre keresztelt lemez legnagyobb slágere a Lövölde tér lett, amely az énekes emblematikus dalává vált az idők során. Ironikus módon
a valóban rockosnak mondható albumról éppen a sanzonok világához közel álló dal lett a legsikeresebb,
de ebben talán a különösen erős szöveg is közrejátszott.
Budapest helyszínei egyébként is főszerepet kapnak a lemezen: a Lövölde tér mellett előkerül a Vas utca (Kern eredeti szövegében Népszínház utca), a New York-i Negyvennegyedik utcához hasonlított Kresz Géza utca, a Városliget vagy épp a Blaha Lujza téren levő Corvin áruház. A számtalan feldolgozást megérő Lövölde térrel kapcsolatban külön érdekes, hogy a dalszerző Másik János az akkor még radar alatt futó zenésztársait is magával vitte a stúdióba, így a borító tanúsága szerint ebben és a Látlak, Amerikában is a nagylemezről még álmodni sem merő Európa Kiadó kíséri Kernt: Másik János mellett Menyhárt Jenő, Kiss László és Magyar Péter is játszik a felvételen.
Az instant klasszikus Lövölde tér mellett kiemelkedik még a történetmesélést mesteri módon megoldó Szép kezű lány, az öregedés-tesztnek is kiváló Mikor leszek szemüveges?, amit Bornai Tibor le sem tagadhatna, valamint a filmes toposzokat idéző Látlak, Amerika.
A záródal, a Leszállás pedig Kern zenei életművének egyik legdrámaibb pillanata, amit Laár András írt.
Az allegorikus szövegű dal nagyívű refrénjével és bombasztikusabb hangszerelésével kicsit ki is lóg az albumról, viszont Kernnek jól áll ez a komolyabb hangvétel, ami némileg meg is előlegezi a következő nagylemezét.
Ez van (1989)
„De azért a Presseré jobb…” – így végződik a Mit vegyek fel? című dal Kern első albumán, utalva ezzel Presser legendás kezeslábas viseletére. A Kern-lemezen Presser még csak ilyen módon jelenik meg, de később a színész egy alkalommal megkérdezte az LGT vezetőjét, hogy nem írna-e egy dalt a következő lemezére.
Presser erre azt válaszolta, hogy egyet nem, viszont egy egész lemezt szívesen.
Az LGT ekkor már hivatalosan nem létezett, de az alkotóközösség nem bomlott fel, így Presser mellett Karácsony János, Sztevanovity Dusán és Pavel Daněk (Presserék barátja, legismertebb dala a Demjénnel közösen jegyzett Vigyázz a madárra) is szerző a lemezen, a doboknál pedig Solti János ült. Kern viszont a szövegírásból kiszorult, és az első lemezzel ellentétben csupán egy dal megírásában vett részt. Említi is, hogy a környezetében néhányan megkérdőjelezték a váltás létjogosultságát, és sokan hiányolták szerzőségét erről a lemezről, mások viszont éppen Presserék keze nyoma miatt dicsérték az Ez vant.
„Presser elég könnyen elvállalta azt a lemezt, viszont sokáig nem beszéltünk arról, hogy mi az elképzelése ezzel kapcsolatban. Amikor megkérdezte tőlem, hogy mégis milyen legyen, eszembe jutott, hogy láttam egy fotót egy amerikai magazinban, ami nagyon megtetszett.
A fényképen egy pasas tétován áll egy bezárt lóverseny-pénztár előtt, és rengeteg eldobált tiket van körülötte.
Megmutattam Pressernek a fotót, és mondtam, hogy legyen ilyen! Presser erre azt mondta, hogy jó, aztán hazament, és megírta a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dalt” – meséli Kern a lemez születéséről. Eredetileg a borítón is ezt a képet akarták újrateremteni, de ez nem igazán sikerült jól, helyette Díner Tamás ikonikus Kern-portréja szerepel a lemez frontján.
Ez a lemez méltó párja az első Kern-albumnak, a Te majd kézenfogsz és hazavezetsz Presser különösen ihletett pillanatai közé tartozik, nem csoda, hogy a dalszerző később vissza is kölcsönözte magának ezt a számot. A lemez további csúcspontjai Sztevanovity Dusán szerzeményei (Ez van, Az élet szép), és bár ezen vannak talán a legszomorúbb Kern-dalok is (Annyira mégse rossz, Szerelmünk tárgytalan),
azért bőven akadnak derűsebb pillanatok is, mint például a Pesten születtem Bruce Springsteen-paródiája,
vagy a Guváti, amely nem dal, hanem egy rapszerű betétekkel (!) tarkított „kandimikrofonos felvétel” egy fiktív üzem nyereségrészesedési ünnepségéről, természetesen úgy, hogy az összes karaktert Kern személyesíti meg – és bár ez így leírva borzasztó lehet, valójában nagyon szórakoztató, és legalább annyi aranyköpés van benne, mint a Halló, belvárosban.
Engem vársz (1998)
Kern az Ez van után sem állt le a lemezekkel, három szólóalbuma jelent még meg (Engem vársz, 1998; Mi van velem?, 1999; Semmi baj, 2010), illetve 2001-ben Hernádi Judittal is készítettek közös anyagot Kernádi címmel. A későbbi lemezek közül kiemelkedik az Engem vársz album, amin Leonard Cohen-feldolgozások szerepeltek:
Cohen dalai passzoltak Kern karakteréhez, és a szövegfordítások is jól sikerültek.
Kern az I’m Your Man című Cohen-album hatására vált rajongóvá a rendszerváltás környékén, amit másolt kazettán kapott ajándékba Kornis Mihálytól a Körmagyar című előadás premierje után.
Kern első lemezét a közönség mellett a korabeli kritika is kedvezően fogadta, és több cikkben is megírták, hogy
bár a kritikusok nem vártak tőle sokat, de kellemesen csalódtak a végeredmény hallatán.
A Kern-lemez szerepel a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben is, amiben Inkei Bence kiemeli a Kern melankolikusabb oldalát megvillantó dalokat. Csada Gergely 2015-ös Recorder-cikkében azt olvashatjuk, hogy a színészek közül Kern „jutott a legközelebb a popsztársághoz. Legalábbis abban az értelemben mindenképp, hogy azt a modorosságot, ami ezeknek a színészlemezeknek nagyon is a sajátja, legjobb pillanataiban Kern tudta a leginkább maga mögött hagyni.”
Szomorú tény, hogy mindezen sikerek ellenére az első Kern-album nem jelent meg újra teljes terjedelmében, bár három dal kivételével rákerült az Ez van CD-változatára, mégis illő lenne egyszer eredeti formájában is újra elérhetővé tenni.
A borítókép Gál Bereniké fotója.
