A Füge Produkció, a TITÁNium Színházi Projekt és a 011 Alkotócsoport tavaly februárban mutatta be a Jurányi Házban Gianina Cărbunariu Mady Baby című drámáját Radnai Márk rendezésében. Az előadás a pandémia miatt nem kerülhetett színpadra annyiszor, ahányszor az alkotók szerették volna, ezért bő egy év után, március 11-én újabb premiert tartottak a darabnak, ezúttal online, a SzínházTV oldalán.
Az V. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása sok újat talán nem mond napjaink világhíradón, rémhíreken és bűnügyi sorozatokon szocializálódott emberének, ám olyan problémákról beszél, amelyekről nem lehet elégszer szólni.
A kamaszok és a fiatal felnőttek – a kisgyerekek mellett – mindig a legkiszolgáltatottabb tagjai voltak a társadalomnak,
és ez az utóbbi évtizedekben még jellemzőbbé vált. A kelet-európai ifjak a könnyebb boldogulás, a jobb kereset reményében nagy számban költöznek ki Nyugat-Európa gazdagabb országaiba, ám a legtöbb esetben nincsenek felkészülve a rájuk váró nehézségekre, a bevándorlók kiszolgáltatottságára.
E fiatalok közé tartozik a naiv és kissé butácska Mădălina (Hartai Petra), valamint az életét racionálisan megtervező, magabiztosnak tűnő Bogdan (Bán Bálint). Előbbi Mady Baby művésznéven tervez táncosnői karriert befutni, utóbbi filmrendezői álmokat szövöget.
A két fiatal a Romániából Írországba tartó repülőgépen ismerkedik meg,
ám a landolást követően útjaik elválnak. A lányt barátja, Voicu (Mózes András) várja, a fiút pedig az egyetem, ahol vizuális művészetet tanul majd.
Néhány hónap múlva aztán véletlenül újra találkoznak. Mady táncos helyett prostituáltként éli mindennapjait, Bogdan pedig épp a doku-vizsgafilmjét forgatja, amelynek főszerepére – egy hirtelen ötlettől vezérelve – felkéri a lányt. Mădălina immáron a kamerának meséli el, hogyan vált azzá, ami, miközben jelenetről jelenetre közelebb kerül Bogdanhoz, aki a történet egy pontján oda is költözik Mady és Voicu lakásába, hogy édes hármasban egy jól jövedelmező, de nem épp legális vállalkozásba fogjanak. Ezzel a három fiatal egymással függő viszonyba kerül.
Voicu keménykötésű, erőszakos figura, aki nem tűri, hogy ellentmondjanak neki. Hol szép szavakba burkolva fenyegetőzik, hol meg ököllel szerez érvényt akaratának. Bogdan a szöges ellentéte: higgadt, konfliktuskerülő, már-már nyámnyila alak, aki inkább elfordul, ha Voicu verni kezdi Mădălinát.
Közös azonban bennük, hogy bármire hajlandóak céljuk eléréséért, elvtelenségük szentesíti számukra az alkalmazott eszközöket.
Voicu mindenben a pénzkereseti, Bogdan pedig a karrierépítési lehetőséget figyeli. A „házi strici” legfeljebb azon aggódik, hogy a „piacra dobott hús”, azaz Mady teste ne sérüljön túlságosan. Ennek ellenére nem képes fékezni indulatait, újra és újra helybenhagyja a lányt. Az önjelölt rendező pedig filmje művészi mondanivalójának kifejezését teszi mindenek elé. Egy jól sikerült jelenetért Madyt képes a legkiszolgáltatottabb helyzetben is videózni.
Bogdan és Voicu tehát nem annyira mások, mint első látásra tűnik. Önzőségük, fensőbbségérzetük teszi őket hasonlóvá. Előbbi esze, utóbbi ereje miatt helyezi magát társai fölé. Kettősségüket remekül érzékelteti hétköznapi, de kifejező jelmezeivel Polyák Eszter.
A két fiatalember úgy ül az ágyon egymás mellett márkás szabadidőruhában, mint két bokszoló:
egyik a kék, másik a piros sarkot képviseli, és látszólag egymás ellen, Mădălina „kegyeiért” harcolnak. Valójában azonban a lányt használják bokszzsáknak, és két oldalról püfölik, még ha nem is mindketten fizikai értelemben. Aztán Bogdan „átvedlik” öltönyös bizniszmenné, míg Voicuról lekerül a melegítőfelső, és úgy feszít fehér atlétájában, akár Kowalski A vágy villamosában. Tennessee Williams híres művében is van egy hasonló páros, akiknek barátságát „felkavarja” egy nő, de eszünkbe juthat John Osborne Dühöngő ifjúságának szintén közös fedél alatt élő hármasa is, vagy filmes vonalon a Bertolucci rendezte Álmodozók.
Míg azonban az említett művekben a férfi főszereplők (Stanley/Jimmy/Matthew) legalább olyan hangsúlyosak, mint a nők (Blanche/Alison és Helene/Isabelle), addig Cărbunariu darabjában egyértelműen Mady áll a történet fókuszában.
A fiatal lányt az első pillanattól szánjuk naivitásáért, ugyanakkor nevetünk butaságán.
Lelkünk mélyén talán még el is ítéljük gyengeségéért, mert nem menekül Voicutól messzire. Persze, addig könnyű okoskodni, amíg nem élünk át hasonlót. Mindemellett az is elgondolkodtató, vajon mennyien segítenénk a lánynak, ha ott lennénk mellette? Attól tartok, a nők többsége megvetéssel kezelné, a férfiak java része pedig együttérzést és vigasztalást mímelve éppúgy kihasználná, mint Bogdan.
Azért persze Madyt sem kell félteni. Bizonyos fokú tudatosság megfigyelhető esetében is, hisz álmát, hogy ír állampolgárrá váljon, egy percre sem téveszti szem elől. Talán Bogdanra is csak célja elérésének eszközeként tekint, remélve, hogy a fiú tisztességes álláshoz jut, és kimenekíti őt Voicu karjai közül.
Mady szinte a végsőkig hisz a szebb élet ígéretében.
Futtatója úgy jellemzi, hogy „a tűrés mintaképe, aki soha nem panaszkodik”. Talán ezt szerette volna érzékeltetni Polyák Eszter azzal, hogy a Kill Bill bosszúvezérelt Menyasszonyának ruháját idéző citromsárga joggingba öltöztette a színészt. Mady látszólagos megalkuvása tehát valójában harcos alkatot takar.
A szabadidőruhák színei persze elsősorban Románia nemzeti zászlajára utalnak. A három karaktert ugyanis a közös kulturális háttér, a kitaszítottság, pontosabban a be nem fogadottság, az „örök idegenség” érzete tartja össze. Nosztalgiával beszélnek kedvenc hazai ízeikről és élményeikről, mindarról, ami hiányzik nekik anyaföldjükről. Látjuk: egyikük sem talált igazi otthonra Írországban.
Kiszolgáltatottságuk legfőbb oka gyökértelenségük, az egész darab e fogalom köré szerveződik.
Nyilvánvalóan más-más közegben szocializálódtak mindhárman, külföldön mégis egyformán sokadrangú szereplői a társadalomnak, miközben együtt csúsznak a bűn bugyrainak mélyére. Veszedelmes viszonyok közt élő romlás virágai ők.
Bán Bálint és Mózes András jól „hozzák” karaktereiket. Előbbi tenyérbemászó fizimiskájával, utóbbi nyers agressziójával mutat erős jelenlétet a színpadon.
Az előadást azonban Hartai Petra viszi a hátán.
Testbeszédével, mimikájával az első perctől elhiteti velünk, hogy Madyt, a csőbe húzott, együgyű, gyermeteg lelkű, bizonytalan életkorú, kalandvágyó lányt látjuk, nem pedig egy színésznőt, aki eljátssza a szerepét. Hartai vidám, bizakodóan bárgyú fruskaként, munkáját egykedvűen végző utcalányként és a férfijátszmák fásult bábjaként is rendkívüli alakítást nyújt, színészi eszköztára gazdag és változatos. A magam részéről nagyon várom, hogy más szerepekben, más jellegű figurák bőrében is láthassam.
Ami Radnai Márk rendezői munkáját illeti: a fiatal művész ügyesen játszik az online tér adta lehetőségekkel, jól keveri a stilizált színházi (pl. repülőgépbelső) és a látványosabb filmes eszközöket. Okos ötlet volt részéről a nyílt tér „bevonása” (utcarészlet, egy bevásárlóközpont gyorséttermi része), mert ezzel dinamikusabbá tette az előadást, mint ahogyan Bogdan videóival is, melyeket olykor a szereplők mögé vetítve látunk, mintegy felnagyítva életük apró részleteit.
Ez a „trükk” kiemeli azt, milyen pici pontok ők a társadalom egészét tekintve.
Nem is figyel oda rájuk senki, küzdhetnek számkivetetten, szobájukba zártan bámulva a kinti világot tisztára mosó esőt, miközben bent egyre jobban elmerülnek vétkeik mocsarában.
A videós jelenetek a történet előrehaladtával mindinkább rémálomra hasonlítanak, melyben a tudatalattijuk szól a szereplőkhöz: „Engedetlen kisgyerek vagyok”, mondja egyikük, „Kecskegida vagyok”, így a másik. Később pedig: „Hús vagyok”, és: „Minden éjjel azt álmodom, hogy kebab vagyok.” A szürreális hatást a vészjósló hangeffektek (hang- és videotechnika: Elekes Tibor) és Keresztes Gábor érzékletes zenei betétei fokozzák. Az egyszerű, de erőteljes színpadképért Alvégi Lóci és Németh Sára/noppa látványtervezők, valamint Mervel Miklós fénytervező a felelősek. Érzésem szerint jó munkát végeztek, különösen tetszett, ahogyan az egyes epizódokban más-más funkcióval használják a neoncsöveket.
Amit negatívumként említek a darabbal kapcsolatban, az a néhol döccenő szöveg.
Ugyan hallhatunk nagyon kemény, a mai politikailag korrekt világban szokatlanul őszinte kijelentéseket, sajnos azonban több papírízű tételmondat is elhangzik. Előbbire példa Madytől: „A négereket rühellem!”, utóbbira pedig Bogdantól: „Egyedül vagy a nagyvilágban, és nem segít senki.”
Bár kilencvenperces, tehát nem rövid az előadás, számomra mégis túl gyors volt, ahogyan Mădălina naiv gyermekből átvedlett gyakorlott prostivá. Elhangzik ugyan, hogy közben eltelt néhány hónap, mégis úgy érzem, jobban el lehetett volna mélyíteni a karaktert a történések részletesebb, fokozatosabb kibontásával. A legfőbb probléma talán épp ez Radnai rendezésével: figurái nem elég egyediek ahhoz, hogy annyira sokkoljon a befejezés, amennyire egy ilyen sztoritól „elvárható” volna.
Végig sejthető, mire fut ki a cselekmény, nincs benne váratlan fordulat.
Bár az előadás kétségtelenül tartalmaz durva és megindító jeleneteket, láttunk már hasonlót, gondoljunk a Viktória – A zürichi expressz és a Gypsy Queen című filmekre, az Aranyélet egyes epizódjaira, vagy az Apád előtt ne vetkőzz című színdarabra. Ezek számomra nagyobb katarzist okoztak, mint a Mady Baby, ugyanakkor elvitathatatlan erénye az előadásnak, hogy remekül ábrázolja a mai huszonévesek világát és gondolkodását, továbbá valósághűen mutatja be azokat a nehézségeket, amelyekkel az „idegenbe szakadtak” nap mint nap megküzdenek.
Gianina Cărbunariu: Mady Baby. Rendezte: Radnai Márk. Játsszák: Bán Bálint, Hartai Petra, Mózes András. Füge Produkció – TITÁNium Színházi Projekt – 011 Alkotócsoport, szinhaztv.com, 2021. március 11.
A borítófotó forrása: szinhaztv.com
