Lehetséges volna, hogy távol a világ zajától, egy határ menti kistelepülés művészi igénnyel festett házfalai a mai napig fáradhatatlanul mesélnek a cigányság múltjáról és tradícióiról? Való igaz, kevesen tudnak róla, és még kevesebbeknek van személyes élményük a 2009-es Bódvalenke Freskófalu projektről, melynek egyik elsődleges célja éppen a roma festészet hagyományainak ápolása volt. Az apró, mélyszegénységben élő, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre tévedők tizennyolc európai festőművész több mint harminc munkáját csodálhatják meg. Befogadói élményeiről a Debreceni Egyetem anglisztika alapszakos hallgatóját, a Bódvalenke Freskófalu projekt dokumentálóját, Szolnoki Nellit kérdeztük.
KULTer.hu: Mikor és hogyan találkoztál először a Bódvalenke Freskófalu projekttel?
Az egyetemen a 2020/21-es tanév őszi félévében volt egy tárgyam Dr. Moise Gabriellánál The Poetics and Politics of Street Art címmel. Amint megtudtam, hogy a félév végén egy utcaművészeti témájú projektet kell bemutatni, azonnal ötletelni kezdtem.
Először a szülővárosomat, Kazincbarcikát szerettem volna „elemezni”,
azonban mint kiderült, az ott lévő falfestmények nem voltak megfelelőek, így végül a családom segítségét kértem. Édesanyámnak még az ő édesapja mesélt Bódvalenkéről. A nagyapám sajnos már nem él, de így mégis neki köszönhetem, hogy megismerkedhettem ezzel a településsel. Szerettem volna ellátogatni a faluba, és mielőtt elindultunk, elolvastam Bódvalenkéről mindent, amit az interneten találtam.

KULTer.hu: Sikerült beszélgetned Pásztor Eszterrel, a Bódvalenke Freskófalu projekt vezetőjével? Milyen információid vannak, mi volt az ő szerepe projektvezetőként?
Sajnos nem sikerült vele beszélnem, így csak a bodvalenke.eu weboldalon lévő leírásból szereztem információkat róla és a céljairól. Persze, szerettem volna vele személyesen találkozni, de az egyetemi tanulmányaim, illetve a koronavírus-járvány miatt erre sem lehetőségem, sem időm nem volt.
KULTer.hu: Bódvalenkén mit tapasztaltál, milyen állapotban vannak a freskós házak?
Ezek igazából nem freskók, hanem szekkók.
A freskó és a szekkó között az a különbség, hogy az utóbbiak száraz falra készülnek, ezáltal olcsóbbak, viszont kevésbé tartósak.
Ez bizony látszik is rajtuk. Rengeteg helyen darabokban le van peregve a fal, próbálják ugyan javítgatni őket, de persze az sem segít, hogy ezek a képek folyamatosan ki vannak téve az időjárás szeszélyeinek.
KULTer.hu: A Freskófalu projekt művészei vagy az önkormányzat választották ki a festendő épületeket?
Szinte a falu összes házán látható szekkó. Sem a lakók, sem pedig az önkormányzat tagjai nem választhatták meg, hogy melyik művész alkotása fog a házuk oldalára kerülni, viszont a falubeliek azt mondták, hogy szinte mindnyájan jó barátságba kerültek azzal a művésszel, aki a házukat festette.
KULTer.hu: Mit kell tudni a Freskófalu művészeiről? Helybéli alkotók művei is kerültek a falakra?
Az alkotók (többek között Horváth János, Ferkovics József, Kunhegyesi Ferenc, Ráczné Kalányos Gyöngyi, Csámpai Rozi, Illés Borbála vagy a szerb Zoran Tairovic) mindegyike roma származású, egy képet pedig a miskolci Herman Ottó Gimnázium diákjai festettek. A falu lakói nem vettek részt a festésben, igazából nekik semmilyen beleszólásuk nem volt a készülő képbe,
minden az alkotókra volt bízva, ennek ellenére a helyiek szeretik ezeket a szekkókat.
Azt tapasztaltam, hogy a jelenség annyira a mindennapjaik részévé vált, hogy néhány esetben a képek szinte láthatatlanok számukra. A helyiek elmondták, hogy a képek miatt régebben sokkal többen jöttek a faluba, mint most. Talán azért lehettek annyira izgatottak, amikor megérkeztünk.

KULTer.hu: A félévi kutatásodban említést teszel róla, hogy a helyiek nem élnek igazi közösségként, mivel a túlélésért való mindennapos küzdelem ezeket a kapcsokat szétszakította. Velük beszélgetve mit tapasztaltál ebből?
Mind az embereken, mind pedig a falun látszik, hogy rossz a helyzet. Az udvarok, a házak falai, az úttest, szinte minden rettenetes állapotban van. Novemberben, a látogatásunkkor odajött hozzánk egy kislány pénzt kérni, hogy csokoládét vehessenek a testvéreivel. Zokni sem volt rajta, édesanyám pedig, igazi anyukaként, a kocsinkból vett ki egyet, azt adta oda a kislánynak, hogy vegye fel.
Az emberek viszont szeretettel köszöntöttek minket, mondták, mi merre látható,
és még azt is megengedték, hogy bemenjek az udvarukra közelebbről megnézni a képeket. Az utcán csomókba gyűlve beszélgettek, jöttek velünk, akármit kérdeztem, készségesen válaszoltak. Annak ellenére, hogy elképzelhetetlen körülmények között laknak, a legkedvesebb és legönzetlenebb emberek, akikkel valaha találkoztam.

KULTer.hu: Mi a szekkók témája? Fedeztél fel bennük valamit, ami stílusbeli vagy tematikus egységet mutat?
A szekkók témája általánosságban kötődik a cigánysághoz, vagy legalább a faluhoz. Bódvalenkén rendezik a Sárkányünnep nevű fesztivált (A helyi monda szerint a közeli mocsárban egy jóságos sárkány lakott – a szerk.), így több szekkón is megjelenik a sárkány és maga a bódvalenkei lakosság is, ahogy kutyákkal együtt sétálnak az út szélén.
Minden olyan természetesnek tűnik a falakon, mintha tükröznék azt az életet, ami előttük, alattuk, közöttük zajlik.
Persze vannak kivételek, az egyik ház falán például egy versenyautó látható, de összességében egy nagy tematika, a cigányság múltja, kultúrája és tradíciói köré szerveződik az összes alkotás.

KULTer.hu: Néhány szekkón indiai motívumok is láthatók, mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?
Szerintem azért jelenhettek meg indiai, arab és hasonló motívumok a szekkókon, mert közük lehet ezeknek a cigányság múltjához, a hagyományokhoz, ahhoz, hogy a cigányság vándorló nép volt.
KULTer.hu: A szöveget is tartalmazó falfestményekre mi alapján került éppen az adott szöveg?
A művészek motivációjáról nincs információm. Az viszont biztos, hogy
a szöveggel ellátott szekkók a többinél sokkal mélyrehatóbbak.
Általuk megszólal a kép, még inkább elősegítve a vizuális történetmesélést.

KULTer.hu: Volt olyan alkotás, amely különösen megragadta a figyelmed, amelyikkel te magad, a közösséghez nem tartozóként is rezonálni tudtál?
Kettő is. Az egyik a cigányság vándorlását elmesélő falfestmény, amin Daróczi Ágnes Valaha madarak voltunk című versének szövege található. Ez a mű egy félig leomlott, már lakatlan ház falát díszíti, de a kép fele már nem is látható, néhány helyen pedig a szöveg sem kivehető. Ezzel együtt, pontosabban éppen ezért tartom izgalmasnak az élénk, kék festék és az alóla néhol kikandikáló barna tégla kontrasztját. A másik szekkón pedig falusi cigánylányok szerepelnek kézen fogva.
A kép magával ragadó a színessége, játékossága, hangulata és a stílusa miatt.
Egyszerűen jó ránézni, hisz annyival másabb látvány, élmény, mint az előbb említett festmény. Egyébként minden szekkónak más a stílusa, egyik sem hasonlít a másikra, de kívülállóként talán ezekkel tudtam leginkább rezonálni. A fiatal lányokkal, ahogy játszanak. Ugyanolyanok, mint én voltam kislányként.

KULTer.hu: Mi volt a legmegdöbbentőbb dolog, amit Bódvalenkén láttál, tapasztaltál?
A nyomor. A szegénység. A kontraszt a gyönyörű szekkók és a romos, feldúlt udvarok között. A kislány, aki odajött hozzánk. A falu állapota, úgy általában. Amikor azt mondták az emberek, hogy senki se jár erre.
Az egész ottlétem maga volt a megdöbbenés,
minden értelemben, nem volt egy olyan pillanat sem, amikor vagy pozitívan, vagy negatívan ne döbbentem volna meg. Szürreális volt az egész, és miután beszálltunk a kocsiba és elindultunk haza, olyan volt, mintha egy másik világból térnék vissza. Úgy gondolom, ezt az ember nem érti meg addig, ameddig nem látja a saját szemével.
A fotókat Szolnoki Nelli készítette.