A magyar dalszövegek népszerűsítésére vállalkozik a Mai Dal. A kezdeményezés keretében ismert szövegírók mesélnek dalok születéséről, az eseményt megelőző versenyre pedig bárki beküldheti a dalszövegét.
A Mai Dal név egy egynapos rendezvényt és annak felvezető kampányát fedi. Május 25-én 17 órától várják a magyar dalszövegeket kiveséző programmal az érdeklődőket a Muzikum falai közé.
A Mai Dal célja felhívni a közönség figyelmét arra, hogy vannak minőségi magyar dalszövegek.

Az esemény első programja egy kerekasztal-beszélgetés a szövegek üzenetével kapcsolatban, melynek során népszerű együttesek dalszerzői, frontemberei cserélnek tapasztalatot.
A kerekasztal részvevői:
- Bagossy Norbert (Bagossy Brothers Company)
- Lázár Domokos (Esti Kornél, LázárTesók)
- Szendrői Csaba (Elefánt)
Moderál Egri Bálint színész (Azegrivár).

Ezután Varga Livius (A Kutya Vacsorája, Quimby) tart előadást a dalszerzés történetéről, hátteréről. A részvevők az est zárásaként egy interaktív dalszerző játékon vehetnek részt Egri Bálint vezetésével.
„Az esemény programjaival azokhoz szeretnénk szólni, akik érdeklődnek a magyar szövegű zenék iránt és kicsit benéznének a szerzők gondolatai mögé” – mondta el Tóth Áron főszervező. „Nem titkolt célunk megmutatni, hogy
az alkotás lehet egy tudatos tevékenység, mely mind az alkotó, mind a befogadó számára jó vagy jótékony hatással lehet.”
„Abban bízunk, hogy az alkotásra nyitott érdeklődők nemcsak a programokon szeretnének részt venni, hanem szívesen nevezik művüket a dalszövegíró pályázatunkra, ahol az eseményen megszólaló művészek egy részéből alakult szakmai zsűri tanácsaival megerősödve és a tőlük hallott kapaszkodók segítségével tehetik meg következő lépéseiket a még jobb szerzővé válás felé.”
A szövegíró érdeklődőknek tehát lehetőségük van a dalszövegüket nevezni a versenyre.
A pályázaton 3 művet díjaz a zsűri, továbbá a beküldött dalszövegeket
közönségszavazásra bocsátják.
Természetesen közönségszavazásra csak a szerzők hozzájárulásával kerülnek a pályaművek. A díjazottak ajándékcsomagokat nyerhetnek, melyek az est előadóihoz köthetők, a fődíj ezek mellett egy személyes mentorálás Varga Liviusszal.

A jelentkezési határidő május 15-e. A pályaműveket ezen a linken keresztül lehet beküldeni. Egy ember több művet is nevezhet. A dalszövegek stílusa, témája a sokszínűség és a szabadság érdekében nincs korlátozva, viszont egymás értékeinek tiszteletben tartása szükséges az érvényes nevezéshez.
Az időpont és a helyszín a korlátozásoktól függ. Online megoldással is megrendezik a szervezők a rendezvényt, azonban ha lehetséges, korlátozott számban élőben is lehet majd hallgatni az előadókat és részt venni a játékban.
Borítókép: Mai Dal