Nagyméretű fekete-fehér vásznak szokatlan figuráit látom, amint belépek a budapesti Fest;tisztít Galéria kicsiny helyiségébe, amely Závorszky-Simon Márton új tárlatának ad helyet. Az 1988-ban Budapesten született alkotó első ízben állítja ki ezeket a különös, német és skandináv hangulatot árasztó képeit, jóllehet megszületésük óta ő maga már több egyéni (az Új Földjeim a Galéria ’13-ban 2020-ban, a Sacrificatio online formában 2021-ben volt látható), illetve csoportos (a 2020-as 51. online Tavaszi Tárlaton a Pesterzsébeti Múzeumban) kiállításon szerepelt.
Závorszky-Simon Márton szimbolikus munkáival expresszív hatást kíván elérni; az esztétikumnál fontosabbnak tartja a gondolatiságot, a mélységet, a kifejezőerőt.
Képeinek egyik fő ihletforrása az egyén, illetve a természet és annak misztikája.
Műveiben a természetet megszemélyesíti, az embert pedig a természetben oldja fel. A tájban és egyénben is ugyanazt a világot, saját belső világát próbálja megtalálni. A fiatal művésszel új kiállításáról, alkotói módszeréről, sikereiről és terveiről beszélgettem.
KULTer.hu: Nemrég nyílt kiállításodnak a Szabadtest-kultúra címet adtad. Mire utalsz a névválasztással?
A Szabadtest-kultúra a most kiállított, de régebbi sorozatnak egyik számomra tetszetős, markáns darabja. Valahogy evidens volt, hogy a kép címe legyen a kiállítás címe, de bevallom, nem volt teljesen tudatos a címadás. Ugyanakkor jól reprezentálja azt az ambivalenciát, amit ki akartam fejezni a művekkel.
A Szabadtest-kultúra egy olyan kor fotográfiájáról készült, ahol a szabadság – főleg a szellemi szabadság – csak látszólagos volt,
a dívó testkultusz mellett a testeket valahol egészen máshol éppen halomba rakták, a kultúra pedig nem az volt, amit annak hirdettek. (Závorszky-Simon Mártonnak ezek a képei a náci Németországban készült fotókat alkotnak újra – a szerk.) A gyönyörű és hajlékony női test képe és a fotóról lett festmény technikai kivitelezése, lehúzása, roncsolása egymástól gyökeresen eltér. Az ábrázolásmód is kettős: egyszerre szép és kívánatos, nyomokban horrorisztikus. Szerintem az élet is ilyen.
KULTer.hu: Új Földjeim című tárlatodon apokaliptikusan égő tájképeidet mutattad meg a közönségnek. Most mit láthatunk tőled? Mi változott benned azóta?
Egy fekete-fehér sorozatot hoztam most a Fest;tisztít Galériába, de a trükk az, hogy ez a sorozat egy időben készült az apokaliptikus tájképekkel még 2015-ben.
A tüzes képekbe izzó érzelmeket vetítettem, ez a sorozat viszont ridegen dokumentarista.
Csak a megalkotásuk impulzivitásában hasonlóak. A diktatúrák lélektanáról és művészetéről – és talán az emberi természetről, korok forgandóságáról gondolkoztam ezeken a képeken keresztül. Mondanám, hogy ez az egyetlen politikai sorozatom, de szerintem sosem foglalkoztam politikával, mindig csak pszichológiával.
KULTer.hu: A Sacrificatio című kiállításod apropóján olvashatjuk, hogy védjegyednek számít a pusztítva alkotás, amelyet egy sajátos technikával ötvözöl. Mostani tárlatod anyaga is ennek „szellemiségében” készült?
Van ebben egy kis Christopher Nolan-i csavar, mert ahogy haladunk előre, közben visszafelé is megyünk az időben. A pesterzsébeti Gaál Imre Galériában megépülő kis installáció, és az a néhány kép, amit csak az enteriőr kedvéért vittem oda, valóban 2020-as alkotások. A mostani képek viszont még 2015-ben készültek. De teljes mértékben vissza tudom vezetni, hogyan következett az egyikből a másik.
Folyamatosan kísérletező ember vagyok, nem elégszem meg a szimpla olaj-vászon festménnyel,
mindig keresem az újabb kifejezésmódokat, de mindegyik engem fejez ki. Ezzel az átfestéssel, később a lehúzással-elmosással kísérleteztem 2015-ben. Ebből jött, hogy vászonra nyomtatott fotókat festettem át hasonlóan, égettem képeket, majd mostanában az foglalkoztat, hogy a fotót nyomtatás nélkül vigyem vászonra, így rétegeket – sőt talán különböző fotókat is – egymásra tudok montázsolni. Viszont következetesen megtartottam a roncsolt, expresszív felületeket, amiket én szépnek találok. Nem mondanám kifejezetten védjegynek, mert számtalan alkotó hasonló dekoratív destruktivitásban találja meg a szépet, saját esztétikáját és végül is saját magát.
KULTer.hu: 2016-ban Ezüstgerely különdíjat és a Kortárs Önarckép Biennálé fődíját, 2019-ben a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat kaptad meg, ezek mellett pedig tagja vagy a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek. Milyen új terveid, céljaid vannak?
Egyre jobban tisztul, hogy hol a helyem, mit kellene magammal kezdenem a művészet és az élet területén. Jelenleg ott tartok, hogy élvezem azt a néhány kiállítási lehetőséget, ami adatik, teszem a dolgomat a lehetőségekhez mérten,
igyekszem elengedni, ami nem én vagyok, és beengedni, ami viszont azért jön felém, mert felismer.
Ez nagyon filozofikusan hangzik, pedig szerintem nagy igazság. Vannak terveim, hogy mire és hol szeretnék pályázni, de szerencsére mostanában teli lettem elképzelésekkel arról is, miket szeretnék csinálni. És ugye a kiállítások is foglalkoztatnak. Aki lemarad a Szabadtest-kultúráról, az megnézheti június 9-étől a Magyar Műhely Galériában a Trauma című kiállításomat.
KULTer.hu: Mit láthatunk majd tőled ezen az új tárlaton?
Olyan későbbi képeket hozok, amelyeken átfestéssekkel, roncsolásokkal kísérleteztem, de volt, hogy megégettem a képeket. Fotókat nyomtattam ki vászonra nagy, közepes és kis méretben, majd ezeket manipuláltam különböző módokon a hangulatviláguknak megfelelően.
KULTer.hu: Némileg szokatlan módon nem tartozol egyetlen művészcsoporthoz sem, önállóan járod az utadat. Miért?
Tartozom is csoporthoz, meg nem is. Több helyen tag vagyok, de egyikhez sem tudtam igazán kapcsolódni.
Szellemi közösségemet – ha van ilyen – még keresem,
sokkal inkább egyes embereket, személyeket találtam, akik megérezték a művészetemet. Jellemzően ők idősebbek vagy a középgenerációhoz tartoznak.
KULTer.hu: A youngart Porsche Képzőművészeti Ösztöndíj egyik nyertes alkotója vagy. Milyen koncepció alapján választottad ki a pályázati anyagodat? Mit jelent számodra a siker, mit érzel annak?
Igazából csak összeszedetten leírtam, hogy mihez szeretnék kezdeni, milyen alkotói elképzeléseim vannak, és hogy mennyire vagyok motivált. Örülök, hogy beválogattak, és hálás vagyok az ilyen visszajelzésekért, elismerésekért.
Az alkotói siker szerintem két érzelmi részből állhat. Az egyik, hogy meg tudom-e valósítani magam, ki tudok-e bontakozni.
A másik, hogy méltóképpen elismerik-e az erőfeszítéseimet, díjazzák-e, megértik-e, mitől jó, amit csinálok. Az egyik a másik nélkül szerintem nem az igazi: ha fel lennék kapva a semmiért, attól még nem érezném magam elégedettnek. Megfordítva: hiába csinálok szuper dolgokat, ha folyton nihil vesz körül, és folyton csalódnom kell, akkor emiatt elveszteném a lendületet. A képzőművészet kegyetlen terep, de az a szerencsém, hogy ha épp nincs tapsvihar vagy díjeső, akkor sem esek kétségbe, mert szeretek alkotni, szükségem van rá. Ugyanakkor álszerénység lenne azt mondani, hogy nincs szükségem az elismerésre, hiszen arra mindenkinek szüksége van.
Závorszky-Simon Márton Szabadtest-kultúra című kiállítása 2021. június 15-ig tekinthető meg a budapesti Fest;tisztít Galériában. Trauma című kiállítása pedig a budapesti Magyar Műhely Galériában 2021. június 9. és 25. között látogatható.
A borítófotót Lettner Kriszta készítette.
