A XIX. század közepén három londoni fiatalember – nevezetesen Dante Gabriel Rossetti, John Everett Millais és William Holman Hunt – nem lévén megelégedve a Királyi Művészeti Akadémia festészettel kapcsolatos konzervatív elgondolásaival, titkos társaságot alapított. A Preraffaelita Testvériség olyannyira rejtett társaságként működött, hogy az első évben készült képeiket a művészek csupán angol elnevezésük, a Pre-Raphaelite Brotherhood rövidítésével (P. R. B.) szignálták.
Különös szerencsém, hogy a londoni Tate Gallery állományából származó, mintegy száz műtárgyat bemutató kiállítást, valamint az azt kísérő (és szintén 2021. május 13-án megnyílt), a preraffaeliták magyarországi hatásával foglalkozó, Az utópia szépsége. Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében című tárlatot Plesznivy Edit tárlatvezetésével nézhettem meg. A muzeológus, művészettörténész a Vágyott szépséget társkurátorként, míg a kísérő magyar művek bemutatását kurátorként jegyzi.
A preraffaeliták működésük kezdetén a konzervatív művészeti felfogástól elhatárolódva a középkor és a kora reneszánsz alkotásait tartották példaértékűnek. Összművészeti felfogás jellemezte őket, a költészet például egyenértékű volt számukra a festészettel.
Nemcsak verseket álmodtak vászonra, de az is előfordult, hogy a már megfestett témát később versben is megfogalmazták.
Elkészítették az általuk leginkább csodált művészeket felsoroló, ún. Halhatatlanok listáját, amelyre többek között Dante és Keats mellett Shakespeare is felkerült. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása kilenc nagy témakörre osztva mutatja be ezt a különleges irányzatot. A terek padlizsánlila és olajzöld falai nagyszerűen emelik ki a festmények élénk színeit, reneszánszba kalauzoló jeleneteit. De nemcsak festményeket, hanem egy különleges fotósorozatot is tartogat a tárlat, méghozzá Julia Margaret Cameron képeiből. Fotói remekül társíthatók a preraffaelita festményeken megjelenő tárgykörökhöz, mintegy modern aktualizálását adják a témáknak.
Mivel a mozgalom kezdetén az alkotóknak nem volt lehetőségük utazásra, világjárásra, így Angliában tanulmányozták az olasz festők műveit, amelyeknek leegyszerűsített, síkra komponált felfogású másolatát készítették el. Át is értelmezték a hagyományos témákat, melynek következtében azok hitelesebbek és átélhetőbbek lettek. A képek a korhű ábrázolás érdekében még a viseletekre kiterjedően is alapos előtanulmányok után készültek el.
Az irányzat későbbi időszakában, amikor már megnyílik a lehetőség az utazásra, jellemzővé válik a különleges tájak felkeresése,
és azok akár miniatűr-szerű ábrázolása is. Ezeket a képeket szemlélve Csontváry festményei is eszembe jutottak. A szabadban való festés a preraffaeliták kedvelt alkotási formája volt. A vásznak fehér alapozása, a kor modern festékeinek használata is hozzájárul a tükörsima felületeken a tájak hiperrealista ábrázolásának lehetőségéhez.
A kiállítási térben egy rendkívül szemléletes idővonallal is találkozunk, amely 1800-tól kezdődően párhuzamba állítja a preraffaeliták életének, valamint magának a mozgalomnak az eseményeit az időszak magyar vonatkozásaival.
Ez a megoldás sokat segít, hogy a látogató ne csak időben tudjon belehelyezkedni a kiállítás által megidézett világba,
hanem szinte még térben is. Külön említést érdemelnek a kiállított festmények keretei, melyeket a hagyományos képkereten belül, külön rámaként helyeztek rá a festményekre. Ezek az önálló mondanivalóval bíró különleges formák, díszítések időnként oltárszerű triptichont formáznak, máskor olyan érzésünk támad, mintha egy színházi függönyt húztak volna szét a szemünk előtt, és ez enged betekintést az addig talán elrejtett jelenetbe. A kereteket is a festők tervezték, melyeknek növényi díszítéseit szintén a középkori művészetből emelték át.
Kifejezetten misztikus hangulatot áraszt a kiállítás, bibliai és mitológiai témák sokasága köszön vissza a mesélő szimbólumokkal vagy jelzésértékűen elhelyezett tárgyakkal is gazdagított képekről. A vallási témák gyakorisága annak köszönhető, hogy a preraffaeliták a Bibliában az ókori történelem lenyomatát látták.
Arra nem volt lehetőségük, hogy fizetett modellekkel dolgozzanak, ezért egymást, illetve egymás családtagjait festették meg a képeken.
Ebből sokszor érzelmi bonyodalmak is származtak, például Millais, valamint a mozgalom filozófiai hátterét szolgáltató festő és esztéta, John Ruskin között, ez utóbbi feleségével kapcsolatban. Ez a történet akkora port kavart a maga idejében, hogy az Akadémia kiállításán kordont kellett építeni a Szabadon bocsátó parancs 1746 című festmény köré, amely egyébként a párizsi világkiállításon már művészi kvalitásaival aratott óriási sikert. A preraffaeliták rengeteget köszönhettek Ruskinnak, ugyanis a Timesban nyílt levélben állt ki a mozgalom művészei mellett. Ez a kiállás hozta meg a mozgalom igazi áttörését, Ruskin művei pedig hosszú évekre meghatározták az alkotók témaválasztását, művészetét.
A női alakok kiemelt szereppel bírnak a preraffaeliták festményein. A korabeli társadalomban átformálódik a női szerep, és ezek a képek kritikus párbeszédbe lépnek az ezzel kapcsolatos kortárs témákkal. Ahogyan a kiállítás ismertetője is utal rá,
a művészek ön- és közveszélyes femme fatale-okat teremtettek,
akik erőteljesen uralják a képeket. A tablókat szemlélve kisugárzásuk intenzitása jól érzékelhető, a nők főszerepet követelnek maguknak a vásznon.
A kiállítás anyaga első látásra sokkolóan bőségesnek tűnhet, ezért érdemes két részre bontva megnézni a tárlatot, főként ha a magyarországi utóhatásokat bemutató szekcióra is kíváncsiak vagyunk. Az utópia szépsége című kiállításon a rendezők három teremben mutatják be többek között Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Gulácsy Lajos festményeit. A Gödöllői művésztelep életéből különleges fotókat láthatunk, itt az alkotók összművészeti szellemben, utópikus világban éltek és dolgoztak. Undi Mária (Undi Mariska) ruhaterveiből is kapunk ízelítőt, illetve egy külön szekció foglalkozik Walter Crane preraffaelita angol festő és iparművész 1900-as magyarországi látogatásával és budapesti életmű-kiállításával. A falon Crane kézzel írt, magyar nyelvű üdvözlő sorait is láthatjuk.
A Magyar Nemzeti Galéria preraffaelita művészettel foglalkozó tárlatait igazi csemegének találtam a hosszú szünet után, amelyre a karanténhelyzet kényszerített. Mindkét kiállítást ajánlom mindazoknak, akik a képzőművészet iránti éhségüket szeretnék csillapítani.
A Vágyott szépség. Preraffaelita remekművek a Tate gyűjteményéből című kiállítás, valamint Az utópia szépsége. Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében című kísérőtárlat 2021. augusztus 22-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.
A borítóképen John William Waterhouse Shalott kisasszonya című festménye látható (1888, olaj, vászon, 153×200 cm, Tate [fotó: © Tate]).
