Kiss Llászló basszusgitáros-énekes az URH és az Európa Kiadó alapítótagja volt. Az Európa Kiadóval 2012-ben szétváltak az útjaik, az utóbbi években viszont első szólólemezén dolgozott, amely a tervek szerint idén ősszel jelenik meg Vagy sehol címmel. Zenekarával együtt július 16-án mutatja be az album anyagát a Muzikumban, ezzel kapcsolatban az együttes próbatermében jártunk és Kiss Llászlóval is beszélgettünk.
Az Európa Kiadó legtöbb dalát Menyhárt Jenő szerezte, de Kiss Llászló dalai egy külön univerzumot alkottak a zenekaron belül (Elmentek a fiúk, A szem és a száj, Ez csak egy éjjel, Elrontottuk ezt az évezredet stb.). A zenekar 1994-es feloszlása után először Malajziába, nem sokkal később pedig Ausztráliába költözött, ahol 3D-animátorként dolgozott. Az újjáalakult Európa Kiadóban 2012-ig játszott Ausztráliából hazalátogatva.
Kiss Llászló az elmúlt években megírt egy nagylemeznyi anyagot, amit közösségi finanszírozás segítségével vettek fel. A stúdiómunka már a vége felé jár, mi pedig ellátogattunk a zenekar próbatermébe, ahol a július 16-i koncertre készültek, és az utolsó simításokat végezték a dalok élő verzióin. A zenekar tagjai Kiss Llászlón kívül Barabás Béla, Kerek Norbert, Libertényi Péter és Vajdovich Árpád. A próba után Kiss Llászlóval beszélgettünk az elmúlt évekről, a klímaválságról és az új albumról.
KULTer.hu: 2016-ban tartottad az első szólókoncertedet, de akkor már évek óta nem voltál az Európa Kiadó tagja. Mi történt ebben az időszakban veled zenei téren?
Amikor abbahagytam az Európa Kiadót, elkezdtem basszusgitárkurzusokat venni, és két évig elég sokat gyakoroltam.
KULTer.hu: Több mint harminc év basszusgitározás után miért gondoltad, hogy erre van szükséged?
Nem akartam abbahagyni a zenélést, inkább azt gondoltam, hogy
járjunk ennek a történetnek a végére, legyek akkor végre igazi basszusgitáros.
Nem volt igazán jó ötlet, de elvesztegetett időnek sem mondanám, mert a sok gyakorlás mindig hasznos, és az elméletről nagyon sokat tanultam. Akkoriban meséltem erről Müller Péternek is, aki azt kérdezte, hogy minek csinálom, hiszen úgysem leszek már basszusgitáros. Végül félre is raktam a hangszert, vettem helyette egy gitárt, aztán jött ez a szólókoncert, ahol még csak covereket játszottam, de közben Péterrel már elkezdtünk megcsinálni egy dalt. Egyre inkább belejöttem a számírásba, és már olyanok is jöttek, amik még nekem is kifejezetten tetszettek.
KULTer.hu: Saját bevallásod szerint sem vagy termékeny szerző, most viszont rövid idő alatt összejött egy nagylemeznyi anyag. A hangszerrel töltött időnek volt ez köszönhető?
Szerintem igen. Elméletet tanultam, feldolgozásokat játszottam, és így megtanultam strukturálisan gondolkozni. Mindig voltak számötleteim, de általában a fiókba kerültek, mert nem fejeztem be őket, nem öltöttek formát. Most viszont, miután megcsináltam az első akkordmenetet, vagy megírtam az első két sort, láttam a struktúrát magam előtt, és már csak fel kellett tölteni tartalommal.
KULTer.hu: A magyar dalok javarészt meditatívabbak, míg az angol nyelvűek sokkal keményebbek.
Magyarul lírát tudok írni, angolul pedig dühös dolgokat. Elmúltam hatvan, úgyhogy a magyar szövegek nagy része arról a felismerésről szól, hogy az idő elszaladt és egyre kevesebb marad belőle. Az angoloknál pedig inkább az kerül előtérbe, hogy a világ nagy szarban van, és nem úgy néz ki, hogy ki fog mászni belőle. Nekem már nincsen nagyon sok hátra itt, de azért az emberiség sztorijának lehetne jobb vége is. Eléggé aggaszt és foglalkoztat a klímaválság, ahogyan a világ fasizálódása is, és ez a két játszma valahol összefügg. A kapitalizmus végjátékát látjuk, vagy legalábbis a kapitalizmus ezen formájának végét, ha puha akarok lenni. És mivel teljesen egyértelmű, hogy érdemben nem történik semmi, így nincs más út, mint radikalizálódni.
KULTer.hu: Te is radikalizálódtál?
Először beszálltam Julian Assange pártjába,
így életemben először párttag lettem. Ez leginkább egy pofáraeséssel végződött, úgyhogy utána beléptem az Extinction Rebellionbe, akik kicsit radikálisabbnak tűntek akkor, mint amilyenek végül lettek. Azt éreztem, hogy muszáj valamit csinálnom, mert nekem már nincs kockáztatnivalóm. Ki is találtam egy új műfajt, a geronto-punkot, amit azok játszanak, akiknek már nincs mit veszteniük.
KULTer.hu: Mi volt az a pont, amikor elkezdett foglalkoztatni a klímaválság?
Az Al Gore-féle film, az An Inconvenient Truth (Kellemetlen igazság) volt az első, ahol ez arcba vágott. Emellett Sydney-ben a tengerparton élek, és ott mindennap látom, hogyan megy tönkre ez a gyönyörű környezet.
Mérhetetlenül szomorú látni, ahogy a nejlonzacskókat partra mossa a víz.
Ausztrália egy természeti csoda, és amikor azt olvasom, hogy a Nagy-korallzátony mellett meg akarják nyitni a világ legnagyobb szénbányáját, a hajóforgalom pedig a korallzátonyon keresztül folyna, és amit kibányásznak, azt oda dobálnák bele, az már tényleg mindennek a teteje. Ráadásul ezt az egészet a kormány nemhogy nem ellenzi, hanem pénzt szerez hozzá. Nem jó felé mennek a dolgok.
KULTer.hu: Az elmúlt időszakig fél évig kinn éltél, fél évig pedig Magyarországon, ezt azonban a vírus felborította, és már több mint egy éve itt vagy. Mi az, ami a leginkább hiányzik Ausztráliából?
Elsősorban a praktikus dolgok: a gyerekem hiányzik borzasztóan, az ottani barátaim, az úszás és kajakozás a tengerben. Viszont itt a magyar barátnőmmel élek, akivel korábban kölcsönösen látogattuk egymást, de most itt maradtunk, ez a része jó ennek a helyzetnek. A japán konyhát is hiányolom kicsit, cserébe itt viszont van magyar kaja, de azért ez nem igazán fontos.
KULTer.hu: A lemezen fontos alkotótársad Barabás Béla, aki a stúdiómunkálatokat is vezényli. Vele hogyan találkoztatok?
Akkor ismerkedtünk meg, amikor a FreshFabrik Sydney-ben játszott, pár évvel később lakott is nálam egy rövid ideig, ugyanis ő kempó világbajnok, és egyszer kijött ahhoz a fickóhoz, aki a kempót kitalálta. A szólókoncert után mondta, hogy fel kellene venni ezeket a dalokat, én meg mondtam, hogy jó, de akkor csináljuk meg együtt őket rendesen. Ez volt életem egyik legjobb döntése, mert
Béci minden értelemben a hátán viszi ezt a projektet:
kiveszi a részét a zeneírásból, a hangszerelésből, ő a lemez hangmérnöke, és a zenekari tagokat is ő javasolta. Ha ő nem lenne, most sehol nem lenne ez az egész.
KULTer.hu: Milyen volt több évtizedes zenekari tapasztalattal a hátad mögött egyszer csak frontemberként megjelenni egy próbán?
Nem igazán passzol ez a szerep az én személyiségemhez. Nincs benne a véremben, hogy megmondjam másoknak, mit játsszanak, de a szólamok feljátszása után volt egy hangkép a fejemben, és az volt a szerencsém, hogy ez tetszett ezeknek a fejeknek. Kicsit kifésülték itt-ott, meg volt, amit helyre kellett tenni, de alapjában véve nagyon nyitottak voltak, és bírták ezt a dolgot. Az a legszebb ebben az egész zenekaros dologban, hogy nincs anyagi tétje, nem ebből fogunk sarokházat venni, nincsenek egotripek, hogy ki a fontosabb.
Nyugalom van és derű. Öreges derű.
KULTer.hu: Valóban szokatlan nyugalomban és jókedvűen próbáltok.
Már jó ideje dolgozunk együtt, de soha semmilyen konfliktusunk nem volt. Ennek az az ára, hogy mindenki magánéletét bele kell kalkulálni a dologba, és így kicsit lassan haladunk. Ha valakinek éppen dolgoznia kell, vagy a gyerekre kell vigyáznia, akkor ez van.
KULTer.hu: A lemezen is szereplő Ereklye című dalnak a szövegét Müller Péter Sziámi írta, aki a Napidal-projektben is közkinccsé tette ezt a szöveget. Ott többen is megzenésítették a dalt, nektek viszont emellett elég régre nyúlik vissza a kapcsolatotok.
Az URH feloszlása után volt egy epizódunk, amikor Magyar Peti és én az Európa Kiadóból átmentünk egy időre az éppen alakuló Sziámiba. Az már akkor egy nagyon klassz dolog volt, csak én még egyáltalán nem tudtam akkor gitározni. Bárdos Ági és Péter ontották a szövegeket, én pedig akkor nem voltam alkalmas arra, hogy ennyi zenét megírjak és összetartsak egy zenekart, szóval ez részemről kudarcba fulladt.
Nemrég hallottam egyébként egy koncertfelvételt ebből az időszakból, nagyon érdekes dolgok készültek, csak nem volt egy ilyen zenekaros perspektívája ennek a próbálkozásnak. Azóta bármikor találkozom Péterrel, mindig feljön, hogy csináljunk együtt valamit, írjak zenét a szövegeire, de valahogy eddig sosem sikerült. Amikor a Napidal-projekt elindult, nézegettem a szövegeket és kiválasztottam két olyat, amik az én számból is jól hangoznak.
KULTer.hu: Volt olyan forgatókönyv, hogy tavaly megjelenik a lemez, de most őszre tervezitek a Vagy sehol kiadását. A csúszás a járványnak tudható be?
Igen, a különböző hullámoknak. Volt, hogy teljesen le kellett állni és nem is találkoztunk egyáltalán. Igazán nem sietünk sehová, ezen felül nem írtunk alá szerződést senkivel, csak annak a 72 embernek tartozunk felelősséggel, akik az Indiegogón pénzt adtak a lemezre. A mostani lesz az első koncert, ahova már pár adományozó el is tud jönni, a támogatásért cserébe többek között ezt is felajánlottuk.
KULTer.hu: Ha minden a tervek szerint halad, év végén hazamész Ausztráliába, és akkor folytatjátok a zenekart, amikor majd visszatérsz?
Ez az utolsó két év azt mutatta meg, hogy az embernek lehetnek tervei, de azok csak arra jók, hogy az Istent megnevettesse velük. Nagyon szeretnék visszamenni, látni a gyereket, csobbanni a tengerben, találkozni az ottani barátaimmal, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez megtörténik. Mindeközben azt is gondolom, hogy
ez a járvány csak az előszele annak, ami majd következik:
ne legyen igazam, de szerintem lesznek még itt cifra dolgok. Tervezni így nem nagyon lehet, úgyhogy azt gondolom, az ember legyen opportunista, és használja ki a lehetőségeket, ameddig vannak egyáltalán. Borzasztó szomorú perspektíva, de ez a realitás.
KULTer.hu: Hogyan látod a jelenlegi zeneipart? Történnek még igazán izgalmas dolgok?
Két jelenséget látok: egyfelől minden típusú zene olyan szinten kommercializálódott, hogy a kapitalizmus felzabálta az egész jelentését. Mindeközben a technológia fejlődése hatalmas távlatokat nyitott: most már egy laptopon tudsz csinálni egy lemezt, amiről meg se lehet mondani, hogy így készült. Ezáltal viszont nyilván olyan zenék születnek nap mint nap, amik ugyan valószínűleg soha nem fognak eljutni hozzánk, de fontosak. A zenekészítés sokat demokratizálódott az utóbbi időben, már nem kell tőke ahhoz, hogy zenélj vagy megcsinálj egy olyan projektet, ami a fejedben van, és a zenének valószínűleg ez lenne az igazi funkciója.
Nem az a zene lényege, hogy hallgassák, hanem az, hogy csinálják.
Teljesen mindegy, hogy eladható-e az, amit csinálsz, sokkal fontosabb a folyamat, ami a tiéd, és talán több értelme is van, mint megélni belőle. Egy ideális világban mindenki a saját zenéjét csinálná, és így az embernek nem is lenne szüksége arra, hogy más zenéjét fogyassza. A zene tényleg iparrá változott, már minden és annak az ellenkezője is elhangzott, úgyhogy innentől csak befele van irány, amerre tovább lehet menni. A technológia olyan hatalmas lépésekben fejlődött, ami alapvetően fogja megváltoztatni a világot, és most meglenne az a lehetőségünk, hogy ne dolgozzunk, ne legyen bérrabszolgaság, hanem valami teljesen mássá alakuljon át az életünk.
KULTer.hu: Mik a terveid a zenekarral?
A zenekar is teljesen magától fejlődött ilyenné, semmiféle erőltetett terv szerint nem haladt a dolog. Azt hiszem, az az egyetlen esély, hogy igazán jó legyen: mindent magunk csinálunk, nem vásárolunk reklámot, hanem hallgassa az, akit érdekel. Ha csak párszáz ember fogja meghallgatni, az is teljesen rendben van. Inkább maradjon organikus a dolog.
Kiss Llászlót és zenekarát ezeken a helyeken lehet elcsípni a nyáron:
- július 16. Muzikum Klub & Bisztró / Budapest
- július 23. Piknik Manufaktúra / Nagymaros
- július 24. Görömbölyi Művelődési Ház / Miskolc
- augusztus 14. ArtPiknik Cered 2021 – 26. Nemzetközi Kortárs Művésztelep
- augusztus 19. Gödör Camp / Diszeli Kúria
A borítókép Rieger Johanna fotója.
