Habár az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában 2020-ban megjelent útinovellákat közreadó kötet borítóján emblematikusan egy fekete macska, egy könyvet tartó kakas és egy árnyékos arcú férfi asztaltársasága látható, Nagy Abonyi Árpád Hermész tenyerén című könyve elsősorban az utazással mint fizikai és mentális élménnyel foglalkozik. A szerző legfrissebb művében előbb Lisszabon, majd New York City, Hongkong, később pedig Makaó utcáin kalauzolja végig pontos és érzékletes leírásaival a kalandvágyó olvasót.
Amint a kötet címe előre jelzi, Hermész, az olümposziak hírnöke, a pásztorok, a tolvajok, de legfőképp az utazók istene tenyerén hordozza az otthont maga mögött hagyni akarót. Az ókori mitológia hátterét kizárva azonban hamar hiábavalóvá lesz a befogadó kitüntetett szerepének érzékeltetése. Pár oldal után rájövünk, hogy a görög istenség sokkal inkább szárnyas saruját leoldva oson utánunk helyenként leheletnyi mágikus realizmust csempészve Nagy Abonyi egyébként igen aprólékos és minden részletre figyelő prózájában.
Nagy Abonyi Árpád nem elsőkötetes alkotó, egyik utazást tematizáló prózagyűjteménye 2003-ban jelent meg Tükörcselek címmel, melyért 2004-ben a szerzőt Szirmai Károly Irodalmi Díjjal tüntették ki. Szintén írói és világjárói nyughatatlanságáról árulkodik regénye, a 2008-ban kiadott Budapest, retour, valamint Kolumbusz és én című elbeszéléskötete 2013-ból. Az ezt követő hét éves „vándorút” után megjelentetett munkája, a Hermész tenyerén értelmezhető akár a Kolumbusz és én válaszreakciójaként, egyben egyfajta ellenpólusaként is. Míg a korábban megjelent kötetben leírtak nem feltétlenül alapulnak valóságos eseményeken, addig
az utóbbi munkában a szerző saját, megtörtént utazásainak történeteit fűzi össze.
A három nagyobb egység (a „rég látni vágyott” Lisszabon, New York − pontosabban csak Manhattan − és a különös kollektívaként megjelenő két távol-keleti helyszín) sorrendje, kötetbeli elhelyezkedése első olvasásra esetlegesnek tűnhet, ám az olvasó ugyanazt a fejlődésélményt figyelheti meg sokadik nekifutásra is a történetekben, amelyet maga szintén végigjár olvasás közben. Útra kívánkozást követően utazás, majd megérkezés játszódik le a papíron és az olvasóban egyaránt.
A portugál fővárosban még némi „kezdeti” naivitással nyilatkozik a helyek autentikusságára szomjazó, egyébként minden bizonnyal sokat látott és tapasztalt narrátor. Az Úti jegyzetek alcímből adódóan érdemes megjegyezni, hogy a Hermész tenyerén című kötetre jellemző a konkrét történések leírásának mellőzése,
ezek helyét mindvégig az impulzusok keresése és azok többé-kevésbé sikeres rögzítése tölti be.
Valódi cél sosincs, csak bohókás, „sörös konzervdobozok” (13), meg hasonló, az átlag turista által észre sem vett, emiatt ki sem emelt mozzanatok. A meg nem nevezett, magányos főhős egyes szám első személyű narrációjából egyre világosabban kisejlik, hogyan is olvad, továbbá olvadhat egybe a modern, empatikus individuum a nagyváros falaival, épületeivel, lüktetésével. Az elsőként feltűnő gép landolásakor megjegyzi, hogy a repteret „talán részben épp a repterek feltűnő egyformasága teszi […] oly személytelenné” (8). Képzeletben esetleg már a villamosok között bujkálva, a szerző lelkesen applikálja az avítt utazókra oly jellemző kifejezéseket, így megtudjuk, hogy névtelen mesélőnknek van „bakancslistája,” melyen éppen akkor pipálhatta ki Lisszabont.
Utazóélménye a sokszor inkoherens leírásaival együtt is teljesnek tűnik,
mivel a narrátor önmagától elvonatkoztatva próbál ugyanazon helyekről mások szemszögéből, párhuzamosan „jelentést tenni”. Lenyűgözi, hogy „senki nem lát abban minőségi hátrányt, ha konzerv kerül az asztalra valamelyik conserveirából” (21), valamint mélyen elgondolkodtatja egy „halovány árny” (14), akinek kilétére sajnos nem derül fény, pedig egyébként igen szép vissza-visszatérő motívuma a kötetnek, elegánsan felépítve, csattanót követelve.
A Nagy Almába narrátorunk ábrándos, kissé idealista félfilozófiák és persze valós, számára egyértelműen fontos és jól ismert teoretikusok (például Susan Sontag, Roland Barthes, Clifford James) gondolataival repül, melyek kedvesen rímelnek a meglepően akkurátusan körülírt elvágyódás, mindig-máshol-levés érzeteire. Szerinte Barthes például „egyik, útikalauzról szóló írásában, amelyben az utazás mítoszáról beszél, megjegyzi, hogy az Útikalauz csak egyféle tájat ismer: a festőit. (…) Megjegyzi továbbá, hogy az Útikalauz nem ad úgyszólván semmiről elemző leírást, a jelenségeket nem ismerteti, és nem ad választ egyetlen olyan kérdésre sem, amely felötlik a modern utazóban, amikor egy valódi tájon halad át” (117). Ezek, az általában csupán cím nélküli hivatkozásként és gondolatparafrázisként megjelenő, szentenciaszerű összefoglalók, elméletek – a Barthes-idézetben foglaltakkal paradox módon – tökéletesen megtöltik a Nagy Abonyi által leírtak üresjáratait.
Az útinovellákat tartalmazó munka talán legnagyobb erőssége egyébként a helyszínek képeslap-, illetve mozaikszerű ábrázolása,
és az ezekből fokozatosan kibomló utazói (szigorúan nem turistai, erre Nagy Abonyi Árpád kifejezetten allergiás, s viszolygásának több helyen hangot is ad) frusztráció érzékeltetése. New Yorkban utazónk kevésbé elveszett, nem is csoda, Amerika egyik impozáns, felhőkarcos cirkuszában mindenki otthonra talál, hisz ahány ember, annyi kultúra, nézőpont, benyomás és impulzus éri a soha nem alvót. „Mondják, ha New Yorkban megtetszik valaki, ne gondolkozz sokat, szólítsd meg, mert nagy a valószínűsége, hogy soha többé nem látod” (66).
Ugyanez a megismételhetetlenség érződik a kevéssé emberközeli nagyváros magányából,
ahonnan szintén fájdalmas kiszakadni, de menni kell, fel kell nőni az úthoz. Itt is érvényben vannak a fejezet közepén lévő Susan Sontag-reflexiónál megfogalmazottak: „ha terroristatámadás előfordulhat Amerikában, azt úgy értelmezik, hogy a korábbi vélekedéssel ellentétben országuk gyenge, hiszen elveszítette ’érintetlenségét’, s félő, sosem lesz már a régi” (68). S így narrátorunk is, változva bár, de továbbindul az egyedül utazók társas elhagyatottságában, kiszolgáltatottságában, kulturális érintetlenségétől az idegen terület erőszakos másmilyensége által újfent megfosztva.
Ázsiába addigi nyüzsgését levetkőzve érkezik meg, nyugodtabb, befelé figyelő attitűddel, valamint sokkal tisztább szövegszerkezetekkel,
kevesebb fájdalmas tőmondattal, hosszabb(nak tűnő), már nem annyira szűkre szabott alfejezetekkel. E kis egységekbe (Hongkongban és Makaó szigetén) jóval több kulturális allúzió fér, a külső világ kaotikus rendje pedig már nemigen szivárog be a narrátor elméjébe. Kizár, nem integrál, de valamilyen mértékben természetesen be- és elfogad. A saját európai kultúrájára és a számára ismerősre vágyik már inkább, az egzotikumot talán ezért is élvezi kevésbé. A hongkongi vonatnak például egyszerre van „szupermodern, HÉV-szerű szerelvénye,” (92) és tűnik Wong Kar-Wai Chungking expresszének a neonos, mégis nappalinak tetsző fényben. Utalásai hazahúznak, az otthon pedig egyszerre van Magyarországon és a művészetek általa ismert és szeretett világában.
Nagy Abonyi Árpád narrátora összességében tehát igazi flaneur, valódi kószáló, egy aszfaltkoptató, a modern és elsősorban magyar származású értelmiségi archetípusa. Az intézményesített művészetet pártolja, a graffitiket kötelező jelleggel és sajnálatos módon idétlennek titulálja, az utcazenét viszont szereti hallgatni (sőt, inkább nézni, hiszen ez is egy performansz, akárcsak önnön bámészkodása). Gondolatfolyamában egymás után hömpölyög Cseh Tamás egyik dalszövege, a Nagybecskerekre tartó Buffalo Bill képe, no meg Vermeer, van Gogh vagy éppen Caspar David Friedrich fenségesen ábrázolt kietlensége. Habár a mindössze százhuszonhat oldalas Hermész tenyeréntől nem szabad sem csattanós, sem pedig didaktikusan könnyfakasztó lezárást remélni, a kötet szerzője egészen remekül nyúl bele a magányos utazásoktól elszokott, COVID-világban raboskodó olvasó lelkébe, megpróbálva őt visszajuttatni Hermész tenyerére.
Nagy Abonyi Árpád: Hermész tenyerén, Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2020.
A borítókép Jean-Baptiste Siméon Chardin A művészetek tulajdonságai Merkúr mellszobrával című festménye, a forrás a Wikimédia.
