Mia Hansen-Løve francia rendező és forgatókönyvíró, akit Az eljövendő napok című filmje miatt ismerhetnek talán a legtöbben, a Bergman szigetével újra egy tőle már megszokott, filozofikus és mélyen emberi drámát tárt a közönség elé.
A film története szerint egy német-angol házaspár Svédországba utazik Fårö szigetére, hogy néhány hetet a legendás Ingmar Bergman hajdani otthonában dolgozhassanak legújabb forgatókönyveiken, ugyanis mindketten filmrendezők, akik egészen a józan ész határáig rajonganak a művészért. A letisztult, puritán, inspiráló közeget tökéletesnek ítélik mindehhez, nem is említve, hogy
Bergman szellemének jelenléte szinte mindenütt tapintható.
Kapcsolatuk azonban komoly megpróbáltatás elé néz ebben a helyzetben, és egyszerre minden szertefoszlani látszik, amiben egykor hittek.
Legalábbis nagyjából ilyen patetikusan hangzik világszerte minden ajánló, ami fellelhető a cselekményről. De bármennyire is a filmművészet tagadhatatlan dogmája Ingmar Bergman szinte istenként való tisztelete, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a film pusztán attól, hogy méltó mementót állít az óriásnak, még nem lesz jó.
Az alap, amire Hansen-Løve építeni akar, három fő irányvonalra fűzhető fel.
Egyrészt végignézhetjük több férfi-női páros minden szinten csődbe torkolló, kétségbeesett kommunikációs kísérleteit. Másrészt érdekes történeteket hallgathatunk Bergmanról, beléphetünk a szobájába, láthatjuk a közeget, ahol minden nap felkelt, az asztalt, ahol írt, és legfőképp a tájat, amiből ihletet merített. Ez a két rész kimondottan életszagú, a fényképezés bámulatos, a színészi játék és a dialógusok erősek, és természetességük miatt szinte alig lehet tetten érni, hogy ezt valaki egyszer papírra vetette. Hihetőnek hat minden motiváció, érzelem és reakció.
A Bergman-szafari pedig egy filmművészetet kedvelő embernek kifejezetten érdekes, nem könnyű betelni vele. Ez pedig, úgy vélem, nem komoly probléma, mivel
a célközönség nagy része művészibb filmek kedvelője lehet,
már csak abból a nyilvánvaló okból is, mert nagy hangsúly került a végső vágatban a narratív szempontból „felesleges” kitérőkre. Ez persze nem feltétlenül hálátlan dolog egy Cannes-ban debütáló filmnek. A művészfilmekhez szokott közeg ugyanis vélhetően nem értelmezi hibaként a film, helyenként a „kommerszhez” mérten kimondottan lassú és szándékosan aránytalan ritmusát.
A Bergman szigete tehát nem árul zsákbamacskát. Hosszas kitérők várhatók a rendező életéről, stílusáról, személyes tereiről, tárgyairól. De ha elérkezünk a film harmadik komponenséhez, rögtön ráismerhetünk arra, hogy mi miatt is marad középszerű az alkotás.
A Bergman szigete ugyanis egy disszonáns, szürrealista világot hivatott felépíteni,
amely szinte David Lynch-et idézve szeretné felforgatni a valóságérzetünket. Célja, hogy a néző ne tudja körülhatárolni, pontosan mi az, ami valóság, és mi az, ami a képzelet szüleménye. Ez egy hálás narratív megoldás, mert nem igényel egzakt döntéseket, utólag pedig könnyen „műértői vitákat” szülhet bármilyen szimpla easter egg vagy szinte bármely színész bármelyik arcrezdülése.
Azonban mindehhez szükséges legalább egy, de inkább több, a disszonanciára összetéveszthetetlenül utaló jelenet, melyek itt inkább egészen finom utalások, de ezáltal sajnos könnyen észrevétlenek maradhatnak. Ezzel a szürrealista törekvéssel könnyű elmélyíteni egy – a felszínen igencsak emberi és átélhető – drámát, átvezetve már-már a transzcendentális filozófia irányába.
Csakhogy ennek a filmnek már megvolt a témája, ez pedig az emberi kapcsolatok meztelen valósága.
Az idő múlásának kegyetlensége, a válságok, a kilengések, az unalom, a közöny. Ezek önmagukban is érdekessé és elég mélyenszántóvá teszik a filmet, a transzcendens idekeverése pedig egy olyan eszköz, ami inkább elvesz az összértékből, és amitől nem „bergmani”, sokkal inkább eltévelyedett és következetlen lesz a végeredmény.
Bergman szigete (Bergman Island), 2021. Írta és rendezte: Mia Hansen-Løve. Szereplők: Mia Wasikowska, Tim Roth, Vicky Krieps, Anders Danielsen Lie. Forgalmazza: Cirko Film
A Bergman szigete a Magyar Filmadatbázison.
