Mi atyánk, Cthulhu…
Mi atyánk, Cthulhu, ki vagy az űr teljességében, ha
immár a földi világhoz nincs közöm, akkor a földi
világnak mi köze az én űri hadrendben való létem-
hez, a Fekete Ősóceánból eredő vérvonalamhoz, a
hullaevésemhez Rʼlieh kísértetvárosában, a szeme-
met rángató nyüstök zavarához, látványaim és láto-
másaim cserebomlásához: el nem követett bűneim-
hez; az űri lövészárkok által barázdált tudatalattim
képeihez, a Mars Olympusának 21 000 méteres me-
redélyéről alágörgő humanoid repeszekhez, a sátor-
lapba göngyölt, vállon cipelt halemberekhez, a sá-
torlapból kikalimpáló kopoltyúcsizmákhoz, s űrtes-
tem szerveihez: a porckorongcsillagokhoz s az égi
prosztaták szupernóvarobbanásaihoz — valahol a
farkcsont és a kozmikus standard gyertyák között?
S milyen párhuzamos formák mutatkoznak az űrön
magukat átverekedő idegen fajok s a vén test belhá-
borúiban? Akarom, nem akarom, az én világom im-
már halálomig csont- s bőrcsillagok háborúja. Csont
csont ellen, sasködök sasködök ellen, s mégis és leg-
alább: a földi üzletek, átszabott térképek háborúihoz
már nincs közöm. És jőjjön el, Cthulhu, a te orszá-
god, a néma űr és a tudatlanság feneketlen óceánja!
Amen.
Napembrió
Az árnyékszék az udvar sarkában egy százada
dűl, dűl − sajátos Pisa-torony. Azon a kétes vo-
nalon áll, ferdén, ahonnan az udvar belehallga-
tózik a kert idegen nyelveibe − ottfelejtett
határbódé. A szőlőhegyen égő tüzeknek tulaj-
donképpen nincs tanulságuk, ha csak az nem,
hogy éghetnének akár egy másik országban is:
mikor az első Világmészárszék után az egyéb
székekben (úgy mint törvényszék, szentszék,
kormányszék, tanszék, lucaszék, semmítőszék,
számszék stb.) a maradék csonkokat is tovább
csonkolták, nem sokon múlt, hogy a hegy lába
nem került át egy más kontinensre. A tekinté-
lyes székek között a fent nevezett árnyékszék,
alacsonyabbrendűségét kompenzálva, emlék-
könyvet nyitott: aki megfordult benne, bele-
írhatott az Emlékkönyvébe. A jeles könyvet sa-
ját szememmel láttam, s az egyik bejegyzése
különösen felkeltette érdeklődésemet. Szó sze-
rint idézem: „Gyerekkoromban nekünk is ilyen
udvari, alul nyitott árnyékszékünk volt. Egyszer
alája néztem, valami vörös húscafatot láttam
belelógni az űrbe. Születése előtt az izzó nap-
embrió lehetett ilyen fáklya a sötét, bűzös Kha-
oszba ütve. Tudtam, tilosban járok, de akarat-
lan elevenbe futó késként már nem tudtam visz-
szakozni. Azóta e atyafogyott világegyetemben
egyre az erinnüszök büntető százada kísért.
Azt hiszem, akkor, ott apám hímtagját láttam.”
Borítókép: Unsplash
