Elfoglalta helyét az új színházépületben, a Csokonai Fórumban a debreceni Csokonai Színház társulata. A szeptembertől kezdődő évadban már egy vadonatúj közegben várhatják a közönséget.
Augusztusban zárult le végleg a költözés hosszú, több szakaszból álló folyamata az épületbe, melyet korábban Latinovits Színház néven emlegettek.
Az átköltözést a teljes társulat részvételével készült videóval ünnepli az intézmény. A videó ötletgazdái Nagy Kíra és Wesse
A művészek színházi sétára invitálják az érdeklődőket a város új színházába.
Az ingyenes épületbejárásokat augusztus 24. és 27. között tartják, naponta több turnusban.
Augusztus 24-én 16 órától Ráckevei Anna, 17 órától Papp István, 18 órától Vékony Anna, 19 órától pedig Újhelyi Kinga kalauzolja a jelentkezőket úgy, hogy évadbeli szerepeikről, az épp zajló próbafolyamatokról is beszélnek majd. Augusztus 25-én, csütörtökön 16 órától Mészáros Ibolya, 17 órától Bakota Árpád, 18 és 19 órától Pálóczi Bence, 26-án, pénteken 18 órától Mészáros Ibolya, 19 órától Vékony Anna, míg augusztus 27-én 18 órától Lehőcz Zsuzsa, 19 órától pedig a programsorozat zárásaként Mészáros Ibolya vezeti végig az érdeklődőket az új színházépület terein.
A csoportok maximum 20 fős létszámmal indulnak, jelentkezni a szervezes@csokonaiszinhaz.hu e-mail címen lehet. A program ingyenes. A színházbejárások a Csokonai Fórum (4024 Debrecen, Csapó u. 30.) főbejáratától indulnak.
Szeptemberben négy bemutatóval, a Névtelen csillag című romantikus komédiával, szédítő színház a színházban történettel, Szabó Magda utolsó önéletrajzi regénye, a Für Elise színpadi adaptációjával, a Grund megunhatatlan zenés játékával és A test történeteivel, Lina és Teréz megható kettősével várja a közönséget a színház.
Borítófotó: Csokonai Színház