George Miller, a Mad Maxek rendezőjének legújabb filmje, a Háromezer év vágyakozás Az Ezeregyéjszaka meséinek világát ötvözi egy modern sztorival. Miller, ha akarná, akkor sem tudná letagadni, hogy könyvadaptációt készített.
Az Ezeregyéjszaka meséinek leghíresebb, legtöbbször feldolgozott sztorija Aladdiné, amelyből a Disney is készített rajzfilmeket, majd pár évvel ezelőtt egy élőszereplős remake-et is tető alá hozott. A csodalámpásért folytatott küzdelem az emberiség egyik legősibb vágyának kivetülése:
egy természetfeletti lény végezze el helyettünk a munkát, érje el a céljainkat, vagyis teljesítse bármilyen kívánságunkat,
jelentősen megkönnyítve ezáltal az életünket. Az Aladdin-történet másik tanulsága, hogy a vágykielégítésért az ember bármit megtenne, de tényleg bármit, még szörnyűségeket is, elég csak a gonosz Jafar törekvésére gondolni.
Ezekkel a témákkal foglalkozik az Aladdin-parafrázisként is felfogható Háromezer év vágyakozás, ami
akármilyen különleges alkotás is, nagyon papírízű.
Az A. S. Byatt elbeszéléséből készült film centrumában egy magányos brit kultúrakutató, Alithea Binnie (Tilda Swinton) áll, aki alapvetően a racionális-materialista világkép híve, vagyis csak annak hisz, amit a szemével lát, illetve aminek a létezésére van tudományos magyarázat. Igen ám, de egy isztambuli konferencián, amelyen éppen arról beszél, hogy az embereket örök igazságokkal ellátó mítoszokat a jövőben le fogják váltani a tudományos alaptézisek, megjelenik előtte egy démoni entitás. Erről Alithea megpróbál nem tudomást venni, azonban egy bazárban szert tesz egy különleges üvegcsére, amelyből a hotelben előszökken a Dzsinn (Idris Elba), a kívánság-teljesítő szellem. Szokás szerint hármat kívánhat a szerencsés megtaláló, ebben az esetben Alithea, de
a nő amellett, hogy hitetlenkedik, nem tartja helyesnek a csodatételt.
Hogy megértesse a nővel, miért fontos a Dzsinn szempontjából, hogy a halandók kívánjanak, a szellem elmesél három történetet, közben pedig Alithea nemcsak egyre jobban megérti őt, hanem közelebb is kerül hozzá érzelmileg.
A Háromezer év vágyakozás legerősebb elemei a látványvilág és a színészi játék. George Miller ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, akár a Mad Max: A harag útja esetében, úgy ezúttal is tett arról, hogy műve remek vizuális élményt nyújtson. Természetesen a visszaemlékezések során lehetett az alkotógárda igazán kreatív, mivel a flashbackekben keveredik a fantasy és a közel-keleti történelem. A legendás Salamon királytól Nagy Szulejmánon és IV. Murád szultánon át a XIX. századig sokféle történelmi személyhez és korszakba ellátogat a néző, illetve a két főhős képzeletben. A látogatások során káprázatos varázslatokat, véres, mégis megkapó csatákat, valamint
egyszerre mesés, és a zsarnokság atmoszférája miatt nyomasztó palotabelsőket vonultat fel a Háromezer év vágyakozás.
Az idősíkok között ugyan hagyományos módon vált George Miller, vagyis mindig pontosan jelzi a múlt és a jelen, a képzelet és a realitás határát, de az átmenetek a speciális effektusoknak köszönhetően olyan hatást keltenek, mintha egy homokfúvásból egész világok elevenednének meg.
Idris Elba és Tilda Swinton nélkül persze nem lenne az igazi Miller fantasyje, játékuk rendkívül sokat hozzátesz a jól ismert romantikus kalandtörténethez. Pontosabban Elba a markánsabb kettejük közül, mivel Swinton hősnője a cselekmény utolsó harmadáig valójában csak hallgatja a meséket, néha kérdez csak vissza, de akkor okos és találó dolgokat annak érdekében, hogy ellenpontozza a Dzsinn nyilvánvalóan szubjektív beszámolóit. Elba mindenesetre viszi a hátán az egész filmet,
zseniális alakítást nyújt, mint mindig, és amúgy nemcsak főszereplője, de narrátora is a történetnek,
mivel – és ez egyben a Háromezer év vágyakozás nemezise is – a flashbackek kivétel nélkül a Dzsinn tolmácsolásában elevenednek meg. Kár, hogy itthon csak magyar szinkronnal lehet megtekinteni a filmet, mert a színész egyedi hangja sokat hozzátenne az élményhez. Egyébként a többi, inkább mellékszerepeket játszó színész sem rossz, de éppen amiatt, hogy a múltat, illetve a fantáziavilágot Idris Elba narrációja uralja, a főhősökön kívül feltűnő szereplők alig-alig tudnak labdába rúgni. A harmadik sztori központi karaktere, a tudásra éhező, idős férje által a külvilágtól elzárt Zefir (Burcu Gölgedar) még a legizgalmasabb, legmarkánsabb mind közül, mivel az ő drámája a leginkább átélhető a fizikai bezártság és a csillapíthatatlan tudásvágy éles kontrasztja miatt.
Tartalmi-tematikai szinten a Háromezer év vágyakozás már inkább vegyes érzelmeket kelthet a nézőben. Ez abból is fakad, hogy Miller művéről süt, hogy adaptáció, ráadásul egy olyan elbeszélésé, amit a narráció ural. A Dzsinn folyamatosan mesél és mesél és mesél, csak közben a karakterek elsikkadnak, a „mondanivalók” felszínessé válnak. A narráció végig megtartja a távolságot a néző és a kibontakozó történet között,
Idris Elba narrátora olykor már zavaró akadályként viselkedik, ami gátolja azt is, hogy a Dzsinnt mint karaktert közelebbről megismerjük.
Emiatt egyik sztoriban sem lehet igazán elmélyülni, még Zefirében sem, pedig azt mindegyiknél inkább áthatja a szenvedély. Így a Háromezer év vágyakozás egyrészt szétesik epizódokra, másrészt felsorolásszerű az egész cselekménye. Felsorolásszerű, mert a minitörténetek a távolságtartó mesélés miatt didaktikus példázatok füzérei csupán, amelyek a narráció miatt idézőjelbe kerülnek, a gyors tempó következtében pedig nem lehet igazán kötődni hozzájuk. Bölcsebb lett volna, ha Millerék nem ragaszkodnak ehhez az elbeszélő formához, ami illik ugyan az írott művekhez, de
a film médiumához jobban passzol a drámai forma közvetlen karakterábrázolással és kidolgozott dialógusokkal.
Miller ugyanis ezeket is megspórolta, ami egy Mad Max-kaliberű történetnél egyáltalán nem gond, sőt A harag útjának jót tett, hogy szinte „abszolút (akció)film” lett. A Háromezer év vágyakozás viszont egy parabola tanulságokkal és filozófiai témákkal, amelyek kibontásához több kell pár hatásos képsornál.
Ilyen módon nehéz is eredeti tanulságot vagy „üzenetet” találni a Háromezer év vágyakozásban. Sőt, kifejezetten otromba és slendrián megoldás, ahogyan
a cselekmény végén a szereplők összefoglalják a nézőnek, hogyan kell értelmezni az addig látottakat:
az emberi történelem során a vágyból (vagy a vágybeteljesítés hajszolásából) fakadó gyűlölet mindig káoszba taszította az emberiséget. Volt potenciál pedig a sztoriban, mert Alithea eredendően izgalmas karakternek tűnt, aki persze jelentős fejlődésen esik át a cselekmény során. Mégis joggal lehet hiányérzetünk, mivel ez a fejlődés nincs rendesen kidolgozva, túl hirtelen, már-már átmenetek nélkül megy végbe. Így nem izzik igazán a szintén nem túl eredeti, de alapvetően érdekes feszültség a materialista világnézet és a csodák világa között.
Továbbá nem az igazi a Dzsinn kálváriája sem.
Idris Elba figurájában benne van az egzisztencialista dráma lehetősége,
mivel egy évezredeken át magányos, halhatatlan entitásról van szó, aki eleve azért jutott a kívánságteljesítő sorsára, mert egy varázsló vágyának az útjában állt, és aki maga is szerelmes lett nőkbe a hosszú pályafutása alatt. Azaz a vágy taszította rabságba, ez az ő bilincse, ami miatt magányos, amiért örök vágyakozásra kárhoztatott. Hangsúlyos tehát a magány és a vágy konfliktusa a Háromezer év vágyakozásban, de a folyamatos narráció, az elbeszélő forma maga alá gyűri mindezt. Ezért joggal érezhetjük úgy, hogy George Miller csak játszik vele, de nem bontja ki érdemben azt a problémát, hogy a Dzsinn másoknak bármely kívánságát teljesítheti, a saját szenvedését viszont nincs hatalmában megszüntetni.
Összességében tehát a Háromezer év vágyakozás inkább csalódást kelt. Rengeteg potenciál volt ebben a történetben, amihez Miller kialakított egy impozáns formát, de ezt az „amforát” nem tudta megtölteni kellő, a formájához méltó tartalommal. Egyenként persze mindegyik sztorija érdekes, főleg az említett Zefiré és a sorsának jobbra fordulását követően kapzsivá váló ágyasé, Gültené. Minthogy mindkettő a pusztító telhetetlenség kérdéskörét járja körbe, ami az ember gyenge pontja, legyen szó politikai-gazdasági hatalmasságokról vagy az apró gyarapodásért egymást leteperő kisemberekről. Ám az a gond Zefirrel és Gültennel is, hogy a filmet uraló narráció nem enged közel hozzájuk sem, így
a Háromezer év vágyakozás olyan, mint egy szép képekkel illusztrált mesekönyv, amelyben a képek csak kiegészítők a (fel)olvasott történethez.
Márpedig egy film esetében a képnek és a szövegnek szimbiózisban kellene léteznie, akár a Dzsinn-nek és halandó társának.
Háromezer év vágyakozás (Three Thousand Years of Longing), 2022. Rendezte: George Miller. Írta: George Miller, Augusta Gore. Szereplők: Idris Elba, Tilda Swinton, Aamito Lagum, Ece Yüksel, Burcu Gölgedar, Ogulcan Arman Uslu, Jack Braddy. Forgalmazza: Prorom Entertainment Kft.
A Háromezer év vágyakozás a Magyar Filmadatbázison.
