Seres László kalandos, kontinenseket átszelő életéről, művészi pályájáról egy rövid írás nem adhat számot, de hála a MissionArt Galériának, sokat megtudhatunk a festőről és munkásságáról a galéria honlapját tanulmányozva. A MissionArt Galéria már nem először rendez az alkotó műveiből kiállítást, a mostani érdekessége, hogy a hatvanas-hetvenes évek alkotásait szembesíti a művész legújabb festményeivel.
Seres László életének volt egy különös időszaka, egy 28 évig tartó szünet, amikor nem festett. Ismerünk művészi életműveket, ahol az élethelyzetek vagy a történelmi fordulatok okán egy alkotó abbahagyja azt, amivel legfőbb dolga lenne a világon. Ez történt például Fekete Nagy Bélával, sose értettem, hogy lehetséges az, hogy egyszer csak
letette a ceruzát és az ecsetet, majd amikor 17 év múltán újra kézbe vette, egy kiérlelt, új látásmód és képi világ jelent meg a művein,
semmi dadogás, semmi bizonytalankodás. Kételkedve, hitetlenkedve kutattam, hogy biztosan valahol ott rejtőznek az időbeli űrt kitöltő művek. De nem. Ma már azt gondolom, hogy egy vérbeli, zsigeri festő akkor is fest, amikor nem fest. Így a szüneteknek nincs jelentősége.
Valami ilyesmi történt Seres Lászlóval is, festő akart lenni, de restaurátor szakra vették fel, aztán ebből elege lett. Fogta magát, kiment Amerikába, ott végre azt csinálhatta, amit szeretett volna, de közben majdnem elvitték katonának Vietnámba, ezért inkább visszatért hazánkba, de festő énje újfent a háttérbe szorult, s
bár ő nem tette le a festői eszközöket, hiszen restaurátorként dolgozott, de az alkotómunka elmaradt közel három évtizedig.
Aztán Indiában élt és dolgozott éveken át, ki is írta magából az itt szerzett életbölcsességet (ez könyv formájában meg is jelent), majd 2006-ban ott folytatta, ahol 1979-ben abbahagyta. És azóta is fest. Az idén lesz 73 éves.
A fiatal Seres Lászlóra, 1968 és 1970 között,
amerikai tartózkodása idején nagy hatást tett a hippi szubkultúra és az absztrakt expresszionizmus.
Amikor Magyarországon alig hallottak még az új áramlatról, akkor ő testközelből ismerhette meg Jackson Pollock, Morris Louis, Willem de Kooning, Adolph Gottlieb, Robert Motherwell, Franz Kline, Clyfford Still, Barnett Newman és Mark Rothko műveit. Hazatérve olyan képeket festett, melyek teljesen társtalanok voltak a magyar képzőművészeti szcénában.
Az absztrakt expresszionizmussal kapcsolatban mai is gyakori tévedés a véletlen jelenségének emlegetése és túlhangsúlyozása.
Pollock például többször hangoztatta, hogy ő irányítja a festék áramlását, hogy ő maga, szó szerint benne van a festményeiben.
Amikor gesztusfestészetről beszélünk vagy egy festő gesztusait emlegetjük, akkor ez nem azt jelenti, hogy a festő össze-vissza, véletlenszerűen csapkod az ecsetjével, és elveszti a történések feletti irányítást. Ez Seresre is igaz, nem a véletlen játéka tükröződik a képein, hanem egy rafináltan kontrollált ösztönös nyomhagyás tanúi lehetünk.
A hatvanas-hetvenes évek kompozícióiban két tendencia érhető tetten. Az egyik felfogás szerint a kép határai, nevezetesen a papír vagy a vászon szélei tényleges keretként szolgálnak, a másik gondolkodásmód szerint a motívumhalmaz expanzív módon terjeszkedik, szétfeszítve a kereteket, túllépve a képhatáron, azt mondhatnánk, hogy
a kép egy képzeletbeli nagyobb mű része, folytatódik a néző szemében és lelkében.
A 28 évvel későbbi alkotásokon ez utóbbi felfogás válik egyeduralkodóvá. A képszövet egyre homogénebbé, egyre kiegyensúlyozottabbá válik, és ehhez az egyensúlyi harmóniához egyre gyakrabban társul a négyzetes képforma, megszűnik a horizontális vagy vertikális kiterjedés, amely korábban jelen volt.
Tolnai Ottó egy Miskolcon tett látogatása során megismerkedett a festővel, majd később meg is nyitotta egy kiállítását.
A festő egyik képe teljesen a hatalmába kerítette, szenvedéllyel írt a műről, de értetlenül állt a címe előtt: Szecesszió.
Amikor a seresi életmű darabjait tanulmányoztam, rendszerezve magamban a festményeit, próbáltam megfejteni a négyzetes képek mibenlétét és miértjét, eszembe jutottak Gustav Klimt négyzetes tájképei: ez az 55 mű önálló egységet képez az osztrák szecessziós festő életművében.
Nem tudom, mi késztette Serest hogy a 2010-ben festett képének a Szecesszió címet adja – a kép igen talányos. Mérete alapján nem négyzetes, de a kompozíciója az; mert a jobb és a bal szélét homogén sötét sáv fogja közre, így a „maradék” négyzetes arányt kap.
A motívumok természeti formákat, növényi ornamentikát idéznek, erősen szecessziós hangulatot árasztva.
Talán tudat alatt Klimt is a négyzet felé terelte Serest? Persze a képek genealógiája többnyire megfejthetetlen, de a feltételezések elgondolkodtató játékok. Apropó játékok,
Seres képei egyszerre filozofikusak és játékosak, képcímei pedig gyakran humorosak,
gondolok itt a kiállításon látható Hol a zöld festékem? vagy a Nem fekete képek címeire. Az apró kis foltokból, pöttyökből, különböző formájú ecsetnyomokból repetitív módon építkező kompozíciók, a néhány színre redukált kolorizmus, a finom, de változatos faktúra – ezek a sajátos, egyéni vonások uralják a legújabb műveket.
A négyzetes arányú képek talán azért is lettek meghatározóak, mert
az egyenlő oldalú négyszög képes leginkább szolgálni a seresi ars poeticát, kizárni az egot, a múlt áldásait és terheit,
a tapasztalatokat, a tudást, hogy csak a pillanat őszintesége maradjon, minden szellemi, lelki hordaléktól mentesen. Ennek elérésében sokat segítettek Seres Indiában eltöltött évei, a meditációs gyakorlatok. A műalkotást és annak megszületését az európai-amerikai felfogástól nagyon eltérő módon interpretálják Indiában. Azt tartják, hogy minden emberben lakozik egy alkotói központ, az ott létrejövő élmény határozza meg a kép megtalált formáját. A művésznek meg kell szabadulnia az értelemtől, a tudattól, az egotól. Ez a szellemi, spirituális megtisztulás vezethet el a letisztult formákhoz, gesztusokhoz. A teremtő erő ritmikus áramlásának kell utat engedni.
Azt azonban Seres képeit szemlélve sem szabad elfelejteni, hogy miként Meyer Schapiro mondta, azért „a műalkotás egy rendezett világ”. Ugyanebben az 1957-es tanulmányában pedig ezt írta:
„A művészet tárgya minden eddiginél szenvedélyesebben a spontaneitás, az intenzív érzés.
A festmény a szabadságot megvalósító egyént jelképezi, és az énnek a mély elkötelezettségét a munkája iránt.”
Seresre és művészetére különösen igaz, hogy mindig a szabadságot kereste, s ha nem tudott felszabadultan alkotni, akkor tovább lépett, konkrét, fizikai és átvitt, szellemi értelemben egyaránt. Ezt
a szabad kívülállást mindig meg tudta őrizni, és ma Miskolcon önmagával harmóniában alkot.
Albert Einstein szavaival fogalmazva „az összevisszaságban megtalálta az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát”.
Seres László Korai és újabb művek (1964-2023) című kiállítása a MissionArt Galériában tekinthető meg 2023. február 21. és március 17. között.
A borítóképen Seres László Kompozíció VII. (tus, papír, 46,2 x 61,1 cm, 1974) című képe látható.
