A hazai hajmetál- és glamrock-rajongók igazán magukénak érezhetik a 2023-as koncertfelhozatalt. Ugyan a Guns ’N Roses fellépésére még egy kicsit várni kell, de a Mötley Crüe és a Def Leppard közös turnéjának itthoni állomásán már részt vehettek az érdeklődők. A két legendás zenekar koncertje pedig eltérőbb képet aligha mutathatott volna.
Mindkét szóban forgó együttes nagyjából harminc év után tette ismét tiszteletét nálunk. A brit Def Leppard utoljára 1996-ban, a sokat vitatott Slang lemezükkel, a grunge korszakukban turnézva járt utoljára Budapesten. A Mötley Crüe pedig még náluk is régebben, nem sokkal a vasfüggöny lehullása után, 1991-ben.
Volt tehát mit törleszteniük
a bandáknak a magyar közönség felé. A pandémia időszaka után láthatóan egyre népszerűbbé váló co-headliner, azaz két főzenekaros turnék szervezése pedig sok szempontból előnyösnek is tűnt a visszatéréshez.
Egyfelől a koncertlátogató úgy érezheti, hogy két igazán jelentős banda nagykoncertjét kapja meg, a kisebb, felfuttatni kívánt együttesek töltelékzenélése helyett. Másfelől pedig, ha jól okoskodnak a főmuftik, egy fellépéssel dupla közönséget toborozhatnak. Olyan win-win szituációnak tűnik ez, amit
maximum a közönség pénztárcája bánhat.
A Leppard-Mötley páros pedig nem is kímélte a látogatók valutáját. Kérdés, hogy a végig ültetett budapesti koncert az MVM-Dome-ban megérte-e a befektetett összeget? És ahogy szinte mindenhol, itt is érvényesül-e a relativitás-elmélet: attól függ, mire számított az egyszeri rocker, és hogy ki melyik zenekar miatt látogatott ki elsősorban.
A Mötley Crüe turnét megelőző balhéitól persze hangos volt a rocksajtó. Nem elég, hogy 2015-ben elvben végleg és örök érvényűen felhagytak a koncertezéssel, de még az eredeti gitáros és alapítótag Mick Mars is lemondott a turnézásról. Az évtizedek óta Bechterew-kórral küzdő, és már hetvenes éveiben járó gitáros érthető módon maradt távol a fellépésektől. Az újabb élő zenélésekre pedig állítólag a Netflixen megjelent, mérsékelt kritikai és nézettségi sikereket felmutató, a zenekarról szóló
The Dirt című életrajzi film hozta meg a fokozódó igényeket.
Akárhogy is, a Mötley három őstagja újra nyeregbe pattant volna, ha nem jött volna közbe a Covid-19 járvány. De a vírus okozta pandémia enyhülésével, 2022-ben már neki is vághattak amerikai körútjuknak a Def Leppard társaságában. Sokáig kérdés volt azonban, hogy ki foglalja majd el Mars helyét a gitáros posztján? A választás pedig arra a John 5-ra esett, aki korábban Marilyn Manson és Rob Zombie mellett is bizonyított már, de számos szólólemezzel is büszkélkedhet. A John William Lowery néven született gitáros pedig már csak azért is jó választásnak tűnt, mert renoméja mellett stílusában is könnyen a Crüe-be illeszthető.
Minden adott volt tehát a körűt beindításához. Csakhogy a 2015-ös visszatérést követő néhány alkalmi fellépés után egyértelművé vált, hogy
Vince Neil nincs éppen a csúcson.
Sem fizikailag, sem énekhangilag. Sőt, a 2015-ös leköszönés alkalmával nagyon sokszor és nagyon harsány kritikák céltáblájává vált. Az újraalakuláskor elkezdődött tehát a felzárkózás. A zenekar közösségimédia-felületeire érkeztek a felvételek az énekes edzésprogramjáról, énekóráiról. Hogy mi maradt meg az egészből a turnéra, az persze az első állomásokig titokban maradt. Nos, nem sok jó.
De mit csinált eközben a Def Leppard? A kilencvenes és kétezres években visszafogottabb, de rendszeres aktivitást mutató banda 2008 és 2015 között tartott egy nagyobb lemezszünetet, de utána sem lettek kifejezetten aktív zenekar. Ugyanakkor 2022-ben adták ki legutóbbi albumukat, így a ’80-as évek nosztalgiáját meglovagló korszakban újra felfedezhették őket azok is, akiket eddig elkerültek.
A budapesti koncertet az Abaházi.RT nyitotta, akik amennyire furcsa választásnak tűnnek elsőre, annyira illeszkedtek is a headlinerekhez. Ahogy az a névből is kikövetkeztethető, az Abaházi Csabához köthető banda
meglepő módon volt képes felkorbácsolni a hangulatot.
Ami aztán persze nem is a zenéjük, inkább a szünet hossza miatt csillapodhatott valamelyest. De ne rohanjunk ennyire. Abaházit sokan rádiós műsorvezetőként, és az egykori Sing Sing énekeseként ismerhetik. A neves fegyházról elnevezett zenekar pedig sokat köszönhetett a Mötley és Leppard fémjelezte glam- és sleaze zenekaroknak. A relatíve új formáció pedig nem is vallott szégyent az utánuk következő, nagyságrendekkel ismertebb bandákkal szemben. Miért is tették volna? Mind Abaháziban, mind a zenekartagokban rejlett annyi fellépésrutin, hogy a műsor gerincét adó dalokat a rendelkezésre álló keretek között méltóan adják elő. A zenekar saját számai mellett persze Sing Sing-klasszikusok is előkerültek (Halál a májra, Életfogytig rock and roll), és főleg
Abaházi színpadi jelenléte olyannyira eladta az egészet,
hogy egy másodpercig sem tűnt hitelesnek az a beszartság-érzet, amit a frontember emlegetett. Ugyan nem a legeredetibb vagy legemlékezetesebb, de mindenképpen hiteles és szórakoztató, amit csinálnak. Ezért pedig csak kedvelni lehet őket.
A visszaszámlálón is jelzett idő, és némi átszerelés után pedig a húrokba csaptak a pedáns angolok. A Def Leppard jött, látott és győzött. Legalábbis zenei és hangzási értelemben mindenképp. A már-már veteránnak számító zenekar
iszonyú precízen és kimérten játszotta végig
a nagyjából másfél órás szettjét. Talán valahol ez is volt a hátránya. Mert hiába a pontosan, takkra elővezetett riffek, a végére elfáradó, de azért erőteljes ének, ha az izgalmi faktor alulmarad. A Leppard zenei teljesítményébe ugyanis felesleges is lenne belekötni. Nagyon szépen és elegánsan játszottak végig a zenekartagok. Ha csak erre figyelt az ember, simán elvolt, mindaddig, amíg véget nem ért az aktuális szám.
A Def Leppard legnagyobb problémája ugyanis, hogy már saját korában sem tudott néhány slágeren kívül (pl. Pour Some Sugar on Me, Photograph) igazán emlékezetes, hosszú távon ható produkciót felmutatni. A kortársak miliőjébe illeszkedő, csajozásra alkalmas, de
túlságosan is letisztult, jólfésült brit arénarock az övék.
A zenekar és a stílus rajongóinak persze biztosan emlékezetes lesz, amit nyújtottak, mert kifogástalan hangszeres játék és énekteljesítmény jellemezte a Def Leppardot – ami a kivetítések ellenére is valahogy mégis ingerszegénynek érződött.
Ezzel szemben nemsokára érkezett a Mötley Crüe, akikbe zeneileg inkább, show szempontjából alig lehetett belekötni. Mert a Mötley most is abban volt jó, amit már kb. negyven éve szeret bennük a közönség. A partihangulat pedig már az első percektől a tetőfokára hágott. Ehhez Vince énekteljesítménye csak hozzátett, nem pedig elvett. Vince Neil sosem volt a színtér legkeresettebb csalogánya, de legalább a korszaka igényeinek megfelelt. Ebből mára annyi maradt, hogy hiába próbálták meg rehabilitálni valamelyest,
az élő teljesítménye sajnos egyenlő egy falunapozó amatőrével.
De minden hibájával együtt is még mindig ő a Mötley egyik alappillére. Mars hiányát azonban John 5 beemelése nemcsak tompította, de jótékonyan javította is. Minden tisztelet az öreg alapítóé, de azt az energiaszintet, amit John hozott a bandába, nehezen lehetne helyettesíteni. Ennek megfelelően pedig ő és a basszusgitáros Nikki Sixx hozták a legemlékezetesebb pillanatokat. Legalábbis pozitív értelemben.
Sok dalban ugyanis Vince nemcsak szándékosan kivehetetlen volt, de egyenesen borzasztó. Viszont
mégsem érte el azt a mélypontot,
amit sokan vártak tőle az elmúlt évek social media videói alapján. Kellő mennyiségű sör és bulihangulat mellett fel sem tűnt, hogy gáz, amit csinál. Ehhez mondjuk a lenge ruhában táncikáló vokalista csajok is hozzájárultak. A végig látványosan, ám hatásvadászattól mentesen doboló Tommy Lee azonban okozott anakronisztikus pillanatokat. Például azzal, hogy egy ponton előre jött bazmegelni, miközben mellvillantásra buzdította a lányokat. Kérésének viszont kevesen tettek eleget, és ők is retorziók áldozatai lettek.
Sajnos hiába a retróhullám, ’83 szelei már messze vannak, és más idők járnak.
Már a glam rock sem olyan, mint régen.
Pláne nem ültetett környezetben, egy nagymamákat és fiatalkorúakat is fogadó arénában.
Mindenesetre olyan bulis dalokkal, mint a Shout at the Devil, a Live Wire, vagy később a feldolgozás-egyveleg (Helter Skelter, Anarchy in the UK, Blitzkrieg Bop), a zongorás Home Sweet Home, vagy a Girls, Girls, Girls és a záró Kickstart My Heart, nehéz mellélőni. Mert akárhogy is próbálta palástolni a hangzás bárdolatlansága Neil hangi defektusait, a hiányosságok egyértelműek voltak. A buli viszont a többi tagnak köszönhetően mindvégig a helyén volt.
A két főfellépő tehát alkoholok módjára öregedett. A Def Leppard például az a bor, ami idővel nemesedik, kerekednek a savai és ízében is letisztultabb lesz. Minden kortyával kielégítő élményt nyújt, de mégsem túl izgalmas.
Ezzel szemben a Mötley Crüe egy erős lager sör.
Lehet, hogy imitt-amott előnyére változik, de ha állni hagyjuk, csak a rossz tulajdonságai tolakodnak előre. Miközben összjátékban egyáltalán nem vészes. Sőt, a szénsav (jelen esetben John 5) még jól is eshet. Aki viszont vigyor vagy jó élmény nélkül hagyta el a koncertteret ezen az estén, az vajon miért is jött el?
A képeket Réti Zsolt (Rockstation) készítette.
Mötley Crüe, Def Leppard, Abaházi.RT, Budapest, MVM Dome, 2023. május 29.
